Cheong Gye Cheon

Cheong Gye Cheon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Szöul szive évszázadokon át a város közepén átcsörgedező patak volt. (E patak partjairól 5000 év tekint ránk, tudom). Itt mostak századokon át az asszonyok, itt pancsoltak, itt ittak, ettek a népek, egészen addig, amíg a háború alatt ide nem költöztek a menekülők és át nem alakították a környéket egy sokkal nyomorabb negyeddé, mint azelőtt lehetett. A városi hatóság a 60-as években úgy gondolta, hogy megszünteti az orszagimázs-romboló nyomort és lefedte a patakot (ha nincs patak, nem jönnek ide mosni a szegények), gondolom beleengedtek a feles szennyvizet és, biztos ami biztos alapon, még rátettek a tetejére egy autópályát: most jöjjön ki a víz, ha tud.
A patakocska (mint a Rákos-patak) nem tudott kijönni. A 80-as években viszont olyan szavakat találtak ki, mint városrehabilitáció, meg élhető környezet. És kezdtek megint rájönni arra, hogy az emberek nem feltétlenül akkor boldogok, ha egy autópályán állhatnak a város közepén dugóban. (Sehol se olvastam az autópályák boldogsághormon-termelő hatásáról.) Az önkormányzat meg lépett egy merészet. Tényleg merész dolog lehetett: ledózerolták az autópályát (az egy városban nem élhető környezet), kiszabadították a patakot, a szart megtisztították és a nagy folyóba eresztették, aztán rendezték a patak partját: sétányokat építettek, szobrokat állítottak, gázlókat tettek a vízre, sziklákat szórtak a mederbe, hidacskákat emeltek fölé. Elképesztően jól néz ki. Rengeteg ember mászkál mindenfele, a gyerekek pancsolnak a vízben, a fiatalok a lábukat áztatják benne (szerintem egy csapból ivóvíz folyhat bele). A legszebb es leghangulatosabb környék lett, amit az egész városban csak láttunk.