Zsebszkenner

A könyv nagy volt. Brutál nagy. Akkora volt, hogyha valaki beleejti olvasás közben a kádba, szárazra kerül, mert a könyv mindent kiszorít. A könyv akkora volt, ha beviszik egy könyvtárba, más könyvnek már nem marad hely. Akkora volt, ha valaki feladja órán kötelező olvasmánynak, a diákok leiratkoznak a kurzusról vagy inkább elmennek hittérítőnek az őserdőbe.

Ebből a könyvből kellett beszkennelni két fejezetet, hogy tönkretegyük vele a diákok hétvégéjét.

A könyv azonban kinyitva kilógott a szkennerből. (Micsoda háztartás az, ahol nincs ipariszkenner?) Oldalanként se lehetett beszkennelni, mert ahhoz el kellett volna roppantani a gerincét. Ilyet meg kultúrember nem csinál, másfelől meg nem is biztos, hogy az ekkora böhömön működött volna. Mongol birkózó legyen, aki ennek a gerincét megroppantja.

Néztük a könyvet.
Néztük.

Aztán eszembe jutott, hogy lefotózom, aztán a fotókat összefűzöm pdf-ekbe és kész. Ekkor rémlett fel, hogy valamikor vettem egy szkenner programot (vulgó: app) a telefonra. Nem fűztem nagy reményt hozzá, de egy próbát megért.

Ekkor csodatörtént.
A szkenner alkalmazás működött. Kiválasztottam, hogy fekete-fehér dokumentumot akarok. Vaku villant és a képernyőn megjelent az eredmény, amit körbe lehetett vágni, hogy a feles részektől megszabaduljunk. Aztán lehetett hozzáadni a következő oldalt. A következőt. A következőt. A rengeteg oldalt pedig wifin át lehetett mozgatni a laptopra. Onnan már fel lehetett tölteni az óra oldalára és kész volt! El volt rontva a diákok hétvégéje!

Könyvtár app

"A kölcsönzési idô lejár" - olvastam a könyvtár levelét.

Egyfelôl egy könyvet még nem olvastam ki, másfelöl a Salt Lake City városi könyvtárnak a közelében se voltam.



Ekkor egy nagyon kocka dolgot csináltam.

Kinyitottam a könyvtár iPhone-alkalmazását.

Megnéztem a kikölcsönzött könyveket, majd meghosszabbítottam ôket.

Láttam, hogy a félretett könyv még nem elérhetô.

Elégedetten sóhajtottam, majd elgondolkodtam, van-e olyan app, amivel a könyvet közvetlenül a fejembe tölthetem bele.

Rendelünk a Starbucksban

- Merre vagytok? - szólalt meg a telefon a fülemben.

Yodára néztem. A kérdés jogos volt, össze-vissza döcögtünk massachusettsi dülőutakon és térképről is lefelejtett vidéki kisvárosok látnivalóit kerestük. Meg parkolóhelyet, hogy megnézhessük és Yoda lepisilhesse a rég elfeledett városkákat.

Elméletem szerint ezeket a városkákat azért felejtették el, mert az utazók és a térképészek nem találtak parkolóhelyet.

- Sudbury és Weston között vagyunk - feleltem.

- Ha jöttök hazafele, hoznál egy zöldteafrapuccinót a Starbucksból?

Mit lehet erre mondani? Azt, hogy természetesen.

Általában nincs szerencsém a Starbucksban a bonyolult dolgokkal. Ez a tételmondat úgy hangzik, mintha gyakran járnék Starbucksba. Valójában az elmúlt másfél hónapban kétszer jártam ilyen kávézóban.

- Írd meg, pontosan mi kell! - A telefon okos kis Starbucks programja pillanatok alatt készen állt a válasszal:

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.



- Hm - gondoltam.

A Starbucks kellemes hely volt. Páran üzleti terveket beszéltek meg, mások olvastak és egy fiatal lány kötögetett.

Gondosan kinagyítottam a rendelést és a szöveget kedves mosollyal átadtam a pultosnak:

- Kicsit bonyolult lesz...

Ránézett a képernyőre és elkerekedtek a szemei. Próbálta összerakni a teát.

- Egy pillanat, felveszem a szemüvegem.

A szemüveg helyett a kollégája jött, aki tanulmányozni kezdte a szavakat.

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.

- Ahá - kiáltotta elismerően, ez EGY ital!

Ahogy igyekezett fejben összerakni a rendelést, mozgott a szája, reméletem, a szavakat olvassa és nem a stressztől remeg.

- Megvan! - és már adta is ki a rendelést a kollégának, aki elkezdte összerakni. A szakállas fickó nikkelbolhaként pattogott a szirupszelepek, tejszínadagolók, teaszóró-billentyűk rejtélyes labirintusában, miközben varázslókat megszégyenítő hangon kántálta magának a hozzávalókat:

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.

Amikor elkészült, büszkén nyújtotta át az italt.

- Mi ez? - az autóban Yoda érdeklódve közelítette rókaképét a pohárhoz. Azt vártam, hosszú orra - és nyelve - pillanatokon belül elmerül a tejszínben és már vettem a levegőt, hogy rászóljak, hagyd békén a poharat, amikor a Mester undorral megnyalta az orrát.

- Ez TEA! Legközelebb hozzál tiszta tejszínt - és sértődötten összegömbölyödött a hátsó ülésen.

Starbucks app

Miután frusztrálódtam a Starbucksban és megtanultam ott rendelni, megnyitottam a Starbucks kávérendelő programot az Expresso-t a telefonon.



A programnak semmi köze a Starbucks céghez, azon kívül, hogy segít rendelni az amerikai kávézóláncban.



Az "app" az elméleti képzésben látott lépéseket veszi végig legördülő menürendszerrel. Minden egyes tappintás után újabb listából lehet választani.



A program nem jön zavarba a lehetetlen opcióktól, újabb és újabb keverékeket lehet vele összekotyvasztani.



Aztán amikor kész a kávé, a gép lefordítja Starbucks-ra óhajunkat, aztán már lehet is rendelni és reménykedni abban, hogy a személyzet nem fogja elrontani ínyencségünket.