Az örökkévalóság kenyere

Volt nálunk egy vacsora. Két hónapja. A vacsorán volt étel. Az étel mellett volt kenyér. A kenyérből maradt egy darab. A darab kenyeret betettem a kenyértartóba. A kenyértartóban levő darab kenyérről megfeledkeztem.

Ma estig.

Akkor benyúltam a kenyértartóba és megtaláltam a gondosan rongyba csavart kenyeret.

A legrosszabbra felkészülve kibontottam a rongyot és egy teljesen ép, alig száraz kenyérvéget találtam.

Két hónap alatt nem penészedett meg és nem száradt kopogósra.

Optimista vagyok és azt mondom, a klíma teszi és nem az adalékanyagok.

Bár valljuk be, ha az adalékanyagoktól ilyen tartós leszek, mint az a nyolcad vekni, akkor holnaptól csak azt fogok enni.

Kulturális különbségek - A zsíroskenyér

Folk Art
Originally uploaded by ribizlifozelek

A zsíroskenyér sok külföldi ismerősömet megdöbbenti. Megrémiszti. Pedig a sertés-liba-egyéb zsírral megkent kenyér nem magyar találmány, sok helyen létezett, néhol ma is létezik. Csak az emberek elfelejtették, mint egy rossz emléket.

- Zsírral megkent kenyeret enni? Az olyan, mintha fülzsírt ennél - mondták egyszer, gondolták többször.

Az is igaz, hogy minden nép ízlése, szokásai mások. Ami egy helyen csemege, máshol ehetetlen undormány. Mások vagyunk, na. Különbenis, nézőpont kérdése az egész.

Egy puerto ricói ismerősünknek magyaráztuk a zsíroskenyeret, mire ő lelkesen bólogatott.

- Zsíroskenyér, az finom. A nagyapám is mindig az csinált nekünk. Csak ő a zsírral a lepényt kente meg.

Ezek után elmeséltük, hogy Magyarországon pirospaprikával és hagymával szórják meg a zsíroskenyeret.

Elszörnyedt. Borzongva nézett ránk:

- Paprikával? A zsíroskenyeret? Az undorító! A zsíroskenyeret kristálycukorral kell megszórni, úgy az igazi.

Házikenyér

Bread with parmesan and basil
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kapitalista társadalomban a munkás elveszíti az ellenőrzést az általa előállított termék felett. A fogyasztó sem áll közvetlen kapcsolatban az általa várásolt áruval. Marx szemében ez az elidegnülésnek hívott folyamat a magántulajdon megjelenésekor kezdődik és az ipari-kapitalista társadalomban csúcsosodik ki.

A munkásnak elszakad az árutól és nincs beleszólása annak sorsába. (Az ősközösségben más volt, az ember annak adott az általa gyűjtögetett szamócából, akinek akart, vagy akinek nagyobb volt a bunkója.)

A fogyasztók is elidegenültek az általuk előállított terméktől, nincs lehetőségük a gyártási folyamat ellenőrzésére. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ma már semmi közünk ahhoz az ételhez, amit elfogyasztunk. Elidegenültünk az ebédtől. Mások által felnevelt, idegenek által levágott, ismeretlenek csomagolta, szállította, hűtötte, eladta húsokat veszünk - ha ugyan nem egyből egy fagyasztott készételt teszünk a kosarunkba, hogy az ismeretlen pénztárosnak kifizethessük csúcsragadozói létünk árát.

A fenti gondolatmenet - nemcsak - április elseje tiszteletére íródott. Jóval bővebb lére eresztve sok helyen olvastam hasonlókat. Egy kommunista ex-pék (nem a Marosán) egyenesen azt állította, hogy az első szög a kapitalizmus koporsójába a házikenyér.



- Vegyük vissza az ellenőrzést a kenyerünk felett! - mondja.

Természetesen ehhez előrecsomagolt és így elidegenült lisztet használ. Tisztességes világban dolgozó bérből és fizetésből élő embernek ritkán van ideje megtermelni magának a búzát, betakarítani, megőrölni, megsütni a kenyeret és örömében kecskebakot vágni, amikor a mindettől megcsömörlött gyereke húsz év után meglátogatja.



Mi gyakran sütünk kenyeret - bolti lisztből. Sütőporból (elidegenült gyári termék) egy óra alatt lehet fogyasztható kenyeret készíteni. A különlegesebb, házi kovásszal készült kenyér elkészítése reggeltől estig tart. Az élesztős kenyér sütése picit gyorsabb.

Minden kenyérnek más az íze. Mindegyikbe kicsit más lisztet, alapanyagokat teszünk. Természetesen nem azért sütünk kenyeret itthon, mert nem szeretjük a gaz kapitalizmust, hanem mert egyszerűen finom.