Siket vagyok

Coit Tower
Originally uploaded by ribizlifozelek

Fél füllel figyeltem a tévére, miközben igyekeztem a táblázat lehetetlen színkódjain kiigazodni. Iszonyú bonyolult kódok voltak, a színes betűk és a különböző háttérszínek embertelenül komplikáltak voltak. Csak azért nem szidtam hangosan a táblázat kitalálóját, mert én voltam az.



A reklámban valami rectal dysfunction-ről volt szó. Nem nagyon törődtem vele, bár fura volt a dolog. Aranyér? Vastagbélrák? Hasmenés?
Amikor pár perccel később megint meghallottam a bűvös kifejezést, rectal dysfunction, figyelni kezdtem. Boldog középkorú pár hintázott. Gyerek, kutya nem volt, ettől még gyanúsabb lett a dolog. Az ilyesmit mindig boldog családdal, kutyával, gyerekkel, macskával reklámozzák.



Ahogy füleltem, rájöttem, én voltam figyelmetlen. Nem rectal dysfunction, hanem erectal dysfunction. Amit nem lehet kutyával és kisgyerekkel reklámozni. (Esetleg Belgium bizonyos részein.)

Minden világos lett. Visszatértem a színekhez.

Macskás történet

London
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ezt a régi macskás történetet tegnap szerettem volna megírni a nyávogó cicamicával együtt, elálmosodtunk és örültem, hogy azt a bejegyzést be tudtam fejezni.



Sok éve Barcelonában az óvárosban béreltem egy szobát. Onnan jártam ki minden nap a világ végére, Bellaterrára az egyemre. A ház az óváros rosszabbik felén egy sikátorban szorongott két nagyobb épület között. Nem volt nagy ház, négy emelete volt, minden emeleten egy lakással. Egy nagyobb bőrönddel már nem is igen lehetett elférni a "lépcsőházban". A szoba olcsó volt, a házinéni őrült.

M., a házinéni latint és katalánt tanított középiskolában. Hobbija az éneklés és a zongorázás volt. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul zongorázott, egész pocsékul énekelt. Aktív állatvédő volt. A macskákra specializálódott: a kóbor macskákat mentette. Ha épp nem lehetett őket menteni, befogadta őket. Amikor beköltöztem, egy darabig exponenciálisan növekedett az állomány: 1, 2, 4, aztán szerencsére a növekedés ritmusa lecsökkent, 5, 6. Nyolcnál tetőzés, aztán a létszám beállt négyre. Azt hiszem, a macskákat kedveltem M-ben a legjobban. Sajnos, ő jobban szeretett énekelni.



M. 32 éves volt.

Esténként néha meggyújtott pár gyertyát, leült a zongorához. Néha egyszerre zongorázott és énekelt. Olyankor a szomszédok becsukták az ablakot.

A macskák imádták: leültek köré, nézték a lángokat és hallgatták a zenét.

A koncert végeztével M. aludni tért, a macskák meg tovább bűvölték a lángokat és titokzatos dolgokra gondoltak. Én meg arra, ki merjek-e ugrani az emeletről, ha egy éjszaka kigyullad a ház.



Egy nap Caruso, a kisebbik cica férfivá érett. M. kétségbe volt esve: mi fog történni az éjjel Caruso és a macskalányok között. Erre nem kerülhet sor.

M. ült az ágyon, kisírt szemekkel és Carusot fogta, nehogy történjen valami. A lányok pedig ott rajzottak körülöttük.

Felajánlottam, aludjon Caruso a szobámban.

- Nem lehet, akkor nagyon komoly trauma érné...

Ebben biztos voltam. Nem engedtem meg volna neki, hogy az ágyamban aludjon.

- Nyugtató kéne... - mondta M.

Nem akartam zavarni, ezért szokásommal ellentétben inkább elmentem vacsorázni a szomszédos kulturális kiskocsmába. A kulturális kiskocsmában esténként - ha nem volt foci - előadásokat tartottak, filmet vetítettek, vitaestet rendeztek. Az étel jó volt és olcsó, az előadások, beszélgetések, sakkpartik izgalmasak. Főleg helybeliek jártak ide: diákok, anarchisták, nyugdíjasok és anarchista nyugdíjasok.



Megvacsoráztam, fél füllel hallgattam a vitát (mit mondott Marx a lakáskérdésről, ha mondott valamit egyáltalán), aztán hazamentem.

Tíz óra volt. Pislákoltak a mécsesek. M. a zongoránál ült, fél kézzel Carusot szorította magához és fél kézzel játszani próbált. A lányok körülötte keringtek.

- És miért nem alszol a lányokkal és hagyod a nappaliban Carusót? - már akkor is durván leegyszerűsítően gondolkodtam és hittem az egyszerű megoldásokban.

- Az traumatizálná. Mi egy család vagyunk. Különben is, megszökhetne.

Nem volt teljesen világos, hogy Caruso hogy szökhetne meg egy lezárt lakásból, de nem vitatkoztam. Visszavonultam a szombámba. Olvastam és próbáltam megérteni egy érthetetlenül megírt cikket. Éjfélkor még a katalán szótárral és a mezőgazdasági tájnyelvi szavakkal küszködtem - se a katalánnak, se a mezőgazdasági tájnyelvi szavaknak nem volt köze ahhoz, amivel akkoriban foglalkoztam. A cikk viszont valamiért kötelező olvasmány volt.

A nappaliból közben énekszó szűrődött be a szomámba. Egykor még hallottam valami altatót.

Reggel hatkor elindultam a fürdőszoba és a kávéfőző fele.

M. ott ült a nappaliban a heverőn és Carusót simogatta. Szeme vörösebb volt, mint Caruso bundája.

- Nem aludtam egész éjjel - mondta -, de szerencsére nem történt semmi!

M. még aznap elment Carusóval az állatorvoshoz és attól kezdve Caruso csak sokkal magasabb hangon énekelhetett.

Este csend volt, én pedig kivételesen vettem egy nagy darab felvágottat Carusonak.

Cicamica

Can I play with Yoda?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Békés este volt. A sütőben készült a kenyér, Yoda a heverőn horkolt, a dvd-n Bourdain ropogtatott egy darab töpörtyűt. Csak a szakács-író magyarázata hallatszott. Békésen kopogtak a billentyűk, húsz újj püfölte őket és állított elő egyre több e-szemetet.

Idilli este volt. Csend, kenyérillat a lakásban, töpörtyű a tévéen, amikor valami rettenetes hang hasított bele a nyugalomba, mint kés a fej salátába:

- MIAUUUUUUUUUUU!

Yoda összerezzent és hozzánk bújt. Mi megremegtünk és összebújtunk.

- MIAUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU!

A macska olyan hangott adott ki, mintha érzéstelenítés nélkül becsípték volna a farkát egy ajtóval.

Összeszedtem minden bátorságomat és elindultam.

- MIAUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU

A folyosó visszhangzott. Az emberek mocorogtak a házban. A szomszédból kilépett a Lóarcú lány. A Lóarcú lány egy aranyos szomszéd és arról lehet megismerni, hogy egérfogai vannak (meg lóarca).

Elindultunk felfele a lépcsőn. A legrosszabbra számítottunk: a Klán macskákat nyúz az emeleten.

Az ablakban a folyosó végén aztán megláttunk egy cicát.

- MIAUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU

Összenéztünk: Tavasz van.

Kinéztünk az ablakon: hat-hét kandúr hemzsegett lenn és várta, hogy udvarolhasson a cicamicának.

- MIAUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU - üvöltötte bele az éjszakába a cicmarek, mi meg visszakívántuk a telet.

A GPS és a térkép

I-70
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Fremont Indian State Parkba menet a GPS egyszercsak azt mondta, menjünk le az autópályáról. Nem mentünk. Térképen előre kinéztem, merre kell menni, a GPS igazából az utolsó kilométerekre kellett csak. Ne szóljon bele, végig autópályán kell menni, kivéve tizenkét kilométert a végén.

A következő letérőnél megint felháborodottan le akart parancsolni az autópályáról. Valamelyik beállítása a legrövidebb útra akar vezetni minket - nem a leggyorsabbra. Eddig mindig elfelejtettem átállítani, de mivel állandóan megnézem előre az útvonalat térképen, mindig rászólunk a kütyüre, ajánljon valami jobbat. Mindig megteszi. Szeretem a ketyerét, de azért vigyázok vele.



Karácsony után olvastuk az ágyon reszketve összebújva egy fiatal házaspár történetét. Kinn szakadt a hó, hideg volt és a farkasok csak azért nem ordítottak, mert a szél betömte a szájukat hóval.



A fiatalok egy GPS-t kaptak karácsonyra. A ketyerét a sógor vette és annyira tetszett neki, hogy magának is vett egyet.

A férfi testvérénél tartották az ünnepet, de estére hazamentek. És kipróbálták a GPS-t. Megmondták, hova akarnak menni és elindultak.

Jónéhányszor megtették már ezt az utat, de a GPS tudott nekik újat mutatni. Azt írta ki a képernyőre, hogy hatvan kilométerrel rövidebb utvonalat tud. A fiatalok meg lelkesen követték az utasításokat. Kicsit gyanús volt, hogy az út egyre meredekebb és havasabb, meg ők ennyi erdőt sem láttak hazafele, de azért bíztak a modern technikában és mentek tovább.



Az út egyre elhagyatottabb volt. Egyre nagyobb lett a hó. Egy kanyar után a négykerékmeghajtású terepjáró bejelentette, nincs tovább. Elakadtak. A telefon nem működött.

Szerencsére tudták, ilyenkor mit kell tenni. Ültek az autóban, néha beindították a motort, elrágcsálták a kesztyűtartóban talált dohos kekszeket, ettek egy kis havat és vártak. Vártak.

Közben már este feltűnt, hogy a pár elveszett. Értesítették a rendőrséget. Keresték őket égen, földön, de nem találták. Nem voltak sehol. Teltek a napok, egy, kettő, de nem kerültek elő.

Nyomuk sem volt.



A testvérnek ekkor zseniális ötlete támadt. Elővette a GPS-t, betáplálta a csellengők címét és megnézte az útvonalat. Miután magához tért, telefonált a rendőröknek, melyik erdei csapáson lehetnek.

Ott voltak. Éhesen, lefogyva, de élve.

A férj elmondta, ezentúl is fog használni GPS-t, de előtte megnézi a beállításait.

Szóval, csak óvatosan. A rövidebb nem hamarabb. És olvassuk el a hasznaálati utasítást. Néha jól jöhet - főleg ha nagyon elakadunk. Akkor végszükségben meg is lehet enni.

Belga kagyló - belga történet

Belgian Mussels
Originally uploaded by ribizlifozelek

Belgium szerencsés ország - talán mert a belgák tudták, mikor, hova álljanak. Még az EU parlamentje is ott van időnként.

Valahogy általában a belgák jól választottak. Akkor is jól választottak, amikor nemzeti ételeik sorába felvették a kagylós dolgokat (lásd lenn).

A sok jó döntéshez szerencse is kell, de nekik gyanusan sokszor volt szerencséjük. Szerintem ez a kis ország egy tökéletes példa arra, hogy a földrajzi helyzet, a vezetés neveltetése, döntéshozó politikusok kulturális háttere sem határozza meg feltétlenül előre egy ország sorsát.

Erre azt hiszem, az I. világháború egész jó példa.

Miután mi mindent megfontoltunk és meggondoltunk, a nyugati hadszintéren is megkezdődött a háború. A németek úgy gondolták, a semleges Belgiumon át tökéletesen hátba lehet támadni az angolokat és a franciákat. A belgák királya, Albert német származású volt. Felesége, Erzsébet királynő bajor születésű volt. Egyértelműnek tűnt, hogy a belga vezetés engedni fog a német kérésnek.



Albert, a belgák királya meg is kapta a német ultimátumot. Az uralkodó elgondolkodott.
- Ha nem engedjük át a császár hadseregét és ellenkezünk a császárral, akkor hadszintér leszünk - mondta a német lobbi - A németek lerombolnak minket.
- Ha átengedjük a németeket, a franciák és az angolok rombolnak le minket - mondta a francia lobbi.
- Kis ország vagyunk, nem tehetünk semmit. A földrajzi helyzetünk miatt esélyünk sincs beleszólni a sorsunkba. Nincsen remény, nincsen remény - mondta a defetista lobbi.

A király tovább gondolkodott, majd - valószínűleg - hivatta a német követet:

- Belgium az egy ország és nem egy országút - mondta a követnek.



Albert riadóztatta a hadsereget. Természetesen a belga haderő nem tudta megállítani a németeket. De lelassította őket annyira, hogy az angoloknak és a franciáknak legyen idejük felkészülni a bekerítésre.

Eleinte úgy tünt, a német lobbinak igaza lesz. A belga hadsereget elsöpörte a túlerő, az évtizedek óta érlelt haditerv, visszavonulni az anwerpeni erődrendszerbe, kivitelezhetetlen volt. A belga haderő visszaszorult egy pár négyzetkilométeres területre és ott is maradt négy évig.

A király vezette a hadsereget. Fia a fronton szolgált. Felesége, a német születésű Erzsébet a frontkórházban dolgozott.

A németek négy év múlva elvesztették a háboút. Belgium hadszintér lett, az országot jórészt lerombolták - de az állam túlélte a világháborút. Léte nem került veszélybe és Belgium a győztesek között volt. (Hogy mi történt a vesztesekkel, közismert.)


Ez az egész történet nekem kagylókészítés közben jutott az eszembe.



- 1 kg feketekagyló
- 2 sárgarépa
- másfél pohár fehérbor
- fél fej hagyma
- 1 szem fokhagyma
- 1 gered (1/8ad) citrom
- 1 babérlevél
- vaj
- só



A vajon megpárolom a hagymát, a fokhagymát és a répát. Belöntöttem a bort, belehullajtottam a babért, a sót, a borst és a citromot. Felforraltam. Beleszórtam a kagyló felét.



Amikor kinyiltak, kiszedtük a kagylót és beleszórtuk a második adagot. Mire elfogyott az első adag, elkészült a második.

Nagyon finom volt. Mi is jól döntöttünk.

Kulturális különbségek - az egyetemi könyvtár

SLC Public Library
Originally uploaded by ribizlifozelek

Sokat jártam könyvtárba.
Sokat járok könyvtárba.

Amikor először voltam amerikai egyetemi könyvtárban meglepődtem.

Másodszor is.

Harmadszor is.

Aztán megszoktam.

Nem a könyvtár irányítása más. Az ETO ugyanaz. A katalógus ugyanúgy működik. A könyvek is ugyanolyanok.

Egy nagyon fontos különbség van - a nyitvatartási idő.



- Hova megyünk? - kérdeztem az MIT-en, Cambridgeben este tízkor, az időeltolódástól kóválygó fejjel.

- Könyvtárba.

Nem jutottam szóhoz, azt hittem, ez egy hülye vicc. Nem az volt. A könyvtár este tízkor nyitva volt és csak éjfélkor zárt be. (De egyes olvasófülkék éjjel-nappal nyitva voltak.)

Amikor teljesen felébredtem - reggel négykor -, megtudtam, hogy a Harvardnak a szomszédban van egy hétköznapokon nonstop könyvtára.

A könyvtárakat ilyenkor nem úgy kell elképzelni, hogy a könyvtárosok passziánszoznak és rajtuk kívül csak a szúk percegnek a fa polcokban. A könyvtárban ilyenkor is sokan voltak. Olvastak, gépeztek, jegyzeteltek, írtak.



Eleinte azt hittem, csak ezeken az egyetemeken ilyen extrémek a nyitvatartási idők. Aztán rájöttem, ezek nem extrém nyitvatartási idők.

A Carletonon a könyvtár éjfélig, kettőig volt nyitva. Itt, Utahban is éjfélig elégítheti ki betűszomját a könyvmoly.

Többször óvatosan megnéztem az embereket a könyvtárban, a kocsmából jöttek-e egy kis magfizikát, Hegelt vagy optimalitáselméletet olvasni lefekvés előtt, de nem. A bölcs baglyokon látszott, ők tényleg dolgoznak.



Tetszik az ötlet.
Támogatom.
Megyek is olvasni egy kicsit.

Fremont Indian State Park II

Fremont Indian State Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Fremont Indian State Park egy olyan népcsoportot mutat be, amiről 1931-ig nem is tudták, hogy létezik.

Az se biztos persze, hogy népcsoportról beszélhetünk. A fremontok hasonló eszközöket használtak, hasonló házakban laktak és hasonló rajzokkal karcolták tele a sziklákat - ami nem jelenti azt, hogy biztosan azonos nyelvet beszéltek. Valószínű, hogy így van, de biztosat valószínűleg sosem fogunk tudni.



A Fremontnak nevezett nép 700-1300 között élt Utah, Colorado és Nevada területén. Kukoricát termesztettek, kerámiáztak, vadásztak és sziklarajzokat csináltak.

Ez a state park kicsit csalóka: itt volt azon kevés fremont települések egyike, amit teljes egészében feltártak. A több, mint hétszáz éve elhagyott településre az I-70-es autópálya építésekor bukkantak rá. Gondosan kiástak és dokumentáltak mindent, majd a dombbal, amin a település volt, feltöltöttek egy völgyet. Azaz a faluból macsak két-három rekonstruált épületet lehet látni, azt sem az eredeti helyen.

A sziklarajzok azonban a helyükön maradtak - miattuk érdemes volt eljönni ide. Azt hiszem, ha jobb lesz az idő, visszajövünk, hogy alaposabban végigjárjuk a szurdokokat.

Fremont Indian State Park I

Fremont Indian State Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

A sok munka és még több munka után aktívan pihentünk: elmentünk a Fremont Indian State Parkba.

A Fremont Indian State Parkban hűek Custer tábornok mondásához: csak a halott indián jó indián, indiánból volt szőttes, képeslap és sziklarajz, de az utolsó indiánok jó évszázada leléptek innen. (Az utolsó sziklarajzoló sámán 151 éve még bucsúzóul televakarta vonatokkal és emeletes házakkal a sziklákat, amit a puristák ma se bocsátanak meg neki.)

A park nyugodt hely, tele mindenféle rekonstruált rommal. Yodával megnéztünk egy helyreállított magtárat.



A magtár rémesen egyszerű: aratáskor fenn beteszik a kukoricát, gondosan betapasztják a két szikla közt szabadon hagyott nyílást, lenn meg télen kiszedik a silóból a magot, megőrlik, megeszik és kész. Teljesen, mert a fremontok homokkő malomkövet használtak a kézimalomhoz és ez leszedi a fogakat. Egy 25 éves becsületes fremontnak már általában nem volt foga.
Rosszabb esetben a felső nyíláson beteszik a kukoricát a magtárba, gondosan betapasztják a nyílást, lenn meg bemegy az egér és addig eszik, amíg ki nem pukkad és a fremontok éhen nem halnak.



Volt egy helyreállított veremház is. A veremházba Yoda is le akart jönni, de nem engedtük, csak én másztam le a létrán a mélybe. A négy méter átmérőjű föld alatti lyukba fenn bejött a fény. A lyukon kiment a meleg és benn maradt a büdös. A családi veremházban három gerenráció élt (bújt össze) együtt.

Pont ekkor utolért minket egy általános iskolai osztálykirándulás. A ranger ügyesen magyarázta a tízenéveseknek, hogy éltek itt az indiánok.
- Kinek van saját szobája?
Egy hispán kislány kivételével mindenkinek volt.
- És a testvéreiteknek is van?
Volt.
- És a szüleiteknek is van?
Volt.
- És a nagyszüleiteknek külön háza van?
Van.
- És a szüleitek testvérének is?
Is.
- Akkor képzeljétek el, hogy régen mindannyian egy ekkora házban laktak. Ez volt a nappali, a konyha és a hálószoba.

Attól tartok, a dolgot egyedül a mexikói kislánynak nem kellett elképzelnie.



Mi elindultunk a kanyonokba. A szurdokokban mi sziklarajzokat kerestünk, Yoda rágcsálókat. Hol mi vártunk a Mesterre, hogy megszagoljon mindent, hol ő ránk, hogy végignézzünk minden egyes sziklarajzot.



Nem volt egyértelmű, miből van több, szagból vagy sziklarajzból. Az indiánoknak többszáz évük volt a sziklát farigcsálni. Voltak itt 2-4000 éves Barrier stílusú, festett vörös sziklarajzok és nyolc-kilencszáz éves fremont faragások.

Szépek voltak és látványosak, pár órányi sziklarajznézés után viszont minden szurdok és minden figura kezdett egyformán kinézni. Ekkor Yoda a feltámadó szélre hivatkozva befejezettnek nyilvánította a kirándulást:

- Inkább edédeljünk.

- Már ebédeltünk.

- Akkor vacsorázzunk!

- Korán van még!

- Enni mindig lehet...

Yoda a Houdini

Yoda and the lamb
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yodán a lyukak szépen gyógyulnak. Már antibiotikumot se kap - amit nagyon sajnál, mert a gyógyszert mindig felvágottban kapta.

Viszont az oldalán levő lyukak nagyon izgatják a Mester fantáziáját és mindig megpróbálja megvizsgálni őket. Ezt természetesen nem hagyhatjuk, úgyhogy Yodára ráadtuk a kis vörös kabátját.



A dolog működött is egy darabig, de egy Jedi mestert nem lehet a végtelenségig korlátozni.

Éjjel egyszercsak cuppogásra ébredtünk.

Yoda nyalogatta a sebet. Kabát sehol.

A kabátot két patent és egy cipzár rögzíti bombabiztosan. Lehetetlen kibújni belőle - hittük mi. De ahogy mókusbiztos madáretető sincs, ugyanúgy nem létezik a Yodabiztos kabát sem.



Újraöltöztettük Yodát, fél óra múlva megint hallottuk, cupp-cupp.

A kabát úgy került le róla, hogy a patentek és a cipzár érintetlenül maradt.

Két eset lehetséges:
Yoda egy Houdini és bármiből kiszabadul.
Vagy Yoda egy igazi Jedi lovag és kiteleportálta magát a kabátból.

Mindkét lehetőség érdekes távlatokat vet fel.

Rozmaringos, fokhagymás villámcsirke

Chicken with rosemary and garlic
Originally uploaded by ribizlifozelek

A nagyon gyorsan elkészíthető ételeknek a rozmaringos, fokhagymás csirke a rosszabbik fajtája. Nem az ízzel van baj. Nem az elkészítési sebességgel: azért villámcsirke ez, mert pillanatok alatt elkészül. Viszont meglepően sok edényt koszol be.

Az előkészítés, főzés 30-35 perc alatt megvolt - a mosogatás viszont majdnem ugyanennyi időt kívánt. Az igazán gyors ételnél a legtöbb időt az evés veszi el. A mosogatást pedig a személyzet végzi.

A villámcsirke ilyen szempontból nem tökéletes étel - de finom.

- két vékony szeletekre vágott csirkemell
- olivaolaj
- két szem fokhagyma, 4 részre vágva
- 1 kanál vaj
- só
- bors
- fél csésze húsleves
- borecet
- rozmaring

1. A fokhagymadarabokat megpiritottuk az olivaolajon
2. A csirkéket megpirítottuk az olivaolajon és a fokhagymán. 3-3 percet oldalanként.
3. A csirkére rádobjuk a sok-sok rozmaringot, csirkehúslevest, sót, borst és ecetet. 5-7 percet hagyjuk, majd a -remélhtőleg- kész csirkét kiszedjük és félretesszük.
4. A lét felforraljuk és beledobjuk a vajat. 3 perc után kész.

A csirkét sobe-tésztával és egy kis kukoricával ettük. Pillanatok alatt kész lett, finom is volt, csak ne kellett volna annyit mosogatni utána.

A jackalope

I don't exist!
Originally uploaded by ribizlifozelek

(Megjegyzés: a posztban szereplő jackalope-fotót mi készítettük a dél-dakotai Wallban. Az Animalia Qvadrvpedia et Reptilia-ból származó metszet a washingtoni National Gallery of Art gyűjteményéből származik.)


A jackalope vagy más néven szarvasantilop az amerikai prérik őshonos lakója. A nyúl testű rágcsáló antilopszarvakat visel a fején. Egy alfajának fácánra emlékeztető farka van.

A jackalope (Lepus temperamentalus) a rágcsálók rendjébe tartozik. Fő táplálékát a füvek és gumók jelentik. A jackalope félénk állat, ám ha sarokbaszorítják, keményen védekezik és hegyes szarvával az emberben is komoly kárt tud okozni. A jackalope tenyészidejét tekintve különleges állat: augusztusban párzik, ami merőben szokatlan a prérin élő állatok között.

Ősi indián hagyományok szerint, az alvó jackalope teje gyógyhatással bír. Ez a hiedelem széles körben elterjedt az amerikai cowboyok között is, akik nem törődve a veszéllyel, gyakran igyekeztek becserkészni alvó nőstény jackalope-okat, hogy hozzájussanak tejükhöz.

Az első európai jackalope leírások a 16. századból maradtak ránk. Ekkor az állatot inkább stagbunny-nak nevezték. A jackalope név a 20. század harmincas éveire szorította ki teljesen az állat ősi nevét. A jackalope szó egy szóöszevonással, az szóösszerántással, szakszóval portmanteau-vel keletkezett a jackrabbit és az antelope szavakból. Magyarul a jackalopot szarvasnyúlnak nevezik, de egyes kortárs fordításokban nyúltilop néven szerepel. Tudományos körökben ugyan ez az elnevezés nem annyira elterjedt, de jobban visszaadja az angol eredeti jelentését.

Az állatot először 1575-1580 körül írták le tudományos módszerekkel. Ekkor jelent meg első ábrázolása is Joris Hoefnagel Animalia Qvadrvpedia et Reptilia című könyvében. Hoefnagel a nyúlfélék családjába sorolja a jackalope-ot (XLVII. tábla).


(Érdemes megemlíteni, hogy az amszterdami születésű Hoefnagel élete egy részét Bécsben töltötte és Magyarországon is járt. Egyes feltételezések szerint ekkor jelenik meg először a magyar nyelvben a szarvasnyúl szó.)



A szarvasnyulat az amerikai nagyközönség 1932-ben ismerte meg, amikor egy Douglas Herrick nevű újságíró hosszú cikket szentelt neki a New York Times-ban.

A jackalope jelenleg főleg Észak- és Dél-Dakotában, valamint Wyomingban honos, de megtalálható az amerikai középnyugat legtöbb államában. 2005-ben a wyomingi szenátus az állam nemzeti állatának választotta a nyúltilopot.




A szarvasnyul populáció napjainkban Wyomingban és a Dakotákban a legnagyobb. Ezekben az államokban sok helyen árulnak kitömött jackalope-okat. Wyomingban évente egy nap a jackalope vadászata is engedélyezett. A jackalope-ot a párzási időszak előtt egyetlen egy napon, június 31-én lehet elejteni, különleges vadászengedély birtokában. Egy engedély egy állatra szól és 10-20 dollárba kerül. Az engedély megszerzésének egyetlen egy feltéte van: a vadász IQ-jának 72 alatt kell lennie :)

Biztos módszer politikai csalódások ellen

State Capitol
Originally uploaded by ribizlifozelek

A utahi jobboldali politikusokra rájára a rúd. Az egyik mormon politikust merevrészegen állította meg a rendőr. Egy másikről kiderült, 15 éves lányokkal szeret meztelenül fürdeni (végre egy tiszta politikus!)

Elgondolkodtam.

Arra kéne szavazni, aki bevallottan börtöntöltelék. Veri a családját. Részegen vezet - Boeinget. Nyíltan lop.Titokban lop. Korrupt.

Ilyen emberre kell szavazni - akkor az embercsak csal kicsit csalódhat.

Kézmosás

Barns
Originally uploaded by ribizlifozelek

(A fotó illusztráció.)

Bugris vagyok. Lassan fél éve nem veszem észre és még eszembe se jutott, hogy ilyen van. A pandémiás disznók aporkaliptikus víziója lassan egy éve lebeg a fejünk felett. De akkor se jutott ez még az eszembe.

Amikor hazaérek, mindig kezet mosok. Ha elkezdek főzni, kezet mosok. Főzés közben többször kezet mosok. Evés előtt kezet mosok. Evés után kezet mosok.
Repülőtereken, több országot érintő hajókon láttam kis mobil kézmosót. Használtam is őket.

De az még nem jutott az eszembe, hogy az áruházba belépve kezet mossak.

Pedig a Smith bejáratánál ott a kis kézfertőtlenítő. Lassan egy éve, de én még nem vettem észre, levegőnek néztem.

A minap láttam egy embert. A férfi előttem lépett be a boltba, akkurátusan kezet mosott, majd egy fertőtlenítőkendővel letörölgette a bevásárlókosár fülét. Egy másikkal kitörölte a kosarat. Egy harmadikkal letörölte. Aztán lehúzta kesztyűjét és egy másikat húzott a bevásárláshoz.

Hazafele megszaporáztam a lépteimet, hogy mielőbb hazaérjek. Otthon meg mostam a kezeimet.

Yoda és a doki

Have it can I?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Elmentünk a dokihoz.

Minden nap, szorgalmasan elhelyeztünk a Mesterben reggel és este egy antibiotikumot és fájdalomcsillapítót, illetve megmozgattuk a Yodából kiálló sárga csöveket.

Yodának új beceneve van: Csöves.

A csövek környékét rendszeresen tiszítottuk, a Mesterre meg kabátot adtunk, mert elképesztő hajkékonysággal próbálta kiszedni magából a csöveket tartó drótot - és a csöveket is.

Amikor odaértünk a rendelőhöz, Yoda megpróbált elbújni az autóban. Mivel nem buszunk van, ez nem sikerült neki, hiába tett úgy, mint aki nincs ott.

A rendelő nem volt nyugodt, a hangokból ítélve valakit nyúztak a műtőben. Yoda megpróbált elsompolyogni.
Az se vigasztalta meg, hogy mindenki jött piros kabátkáját csodálni.

Petersen is elismerően nézegette a piros kabátot, amiből valahogy eltűnt a Mester és megpróbált elbújni.

Viszont minden egyéb gyorsan történt: egy drótvágóval a doki kiszedte a fém drótokat, majd előadta egy harmadosztályú horrorfilm sebészi jelentetét: cuppppp, kihúzta Yodából a csöveket.

- Ennyi - mondta.

Nem hittem el. Nem is számlázott érte semmit.

Kelbimbó egyszerűen

Brussels Sprouts I
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amerikában nemcsak a távolságok és az autók nagyobbak, mint Európában, hanem a kelbimbók is. Az amerikai kelbimbó 2.5-5 centis, az átlagos európai kel 1.5-2.

A kelbimbó nem a kedvencem és még akkor finom voltam - ellentétben a kelbimbóval. Számomra ez inkább nem-kell-bimbó. A kelbimbót viszont angolul Brussels sproutsnak hívják és most hétköznapjaimban Brüsszel jelentős szerepet játszik. Úgyhogy csináltam egy kelbimbós ételt.



- fél kg kelbimbó
- vaj
- 1 kanál só
- bors
- fél citrom leve
- negyed pohár dió
- fél pohár kéksajt (ha a sajt nem kék, az se baj)

A sütőt 351 Fahrenheit fokra melegítettem.
Kivajaztam az edényt. Alulra került a kelbimbó. Rá a vajcsíkok. Meglocsoltam citromlével, sóztam, borsoztam és betettem a sütőbe.

Negyed óra után kivettem, megkavartam és rászórtam a diót. Tíz perc múlva elkészült.
Kivettem. Megszórtam sajttal.

Megettük.
Jó volt.
Kel(l).

A gyilkos fokhagyma az ügyfélszolgálaton

Garlic
Originally uploaded by ribizlifozelek

Miután E. vett a szalmonellás burgonyasziromból, diákjai legnagyobb bánatára semmi baja sem lett, hiába nézte végig egyenként a szirmos dobozokat, melyikben van az az Ella Salmon, nem lett beteg. A figyelmeztetés viszont minket is utolért. Várásrláskor a következőt nyomtatta a számlánkra a gép:

- Figyelem, Önök valószínűleg több szalmonellával fertőzött élelmiszert vásároltak, a terméket kérjük hozzák vissza és ügyfélszolgálatosunk kicseréli.

Megnéztük a terméket: fokhagymapor volt.

A fokhagymaport panírokba és olyan ételekbe használtuk, ahol nagyon kicsire kellett volna összenyomni a fokhagymát. Most kiderült, nem csak só volt a szárított fokhagymában, hanem szárított szalmonella is. Közel három hete esszük a szalmonellát, de (kop-kop) semmi bajunk nem lett tőle - eddig.

Ma visszavittük a fél üveg megmaradt port az ügyfélszolgálatra.

- Ez ki van bontva - csodálkozott az ügyfélszolgálatos.

- Ja, szalmonella van benne - felelte Yoda gazádája.

- Mennyiért vette?

Az ügyfélszolgálatosok mindenütt hülye kérdéseket tesznek fel.

- Nem tudom - az ügyelek mindenütt hülyeségeket mondanak.

- Két dollár jó lesz?

A cucc biztos kevesebbe került, úgyhogy jó volt. A pénzt befektettük: vettiünk rajta egy másik fokhagymaport.

UPDATE:
Az új, egydolláros fokhagymapor is szalmonellás.
Ha ezt is két dollárért veszik vissza, akkor új bevételi forrást találtunk.