Luxussziget - Sveti Stefan

- Sajnos csak a hotel vendégei mehetnek be a szigetre - mondta a kedves őr, aki makulátlanul nézett ki, annak ellenére, hogy a tűző napon állt 43 fokban egy olyan helyen, ahol az egyetlen árnyék a sajátja volt.

- Kávézni se mehetünk be?

- Csak ebéd illetve vacsorafoglalással lehet bemenni - sajnálkozott az őr, bár nem voltam teljesen biztos őszinteségében.

Bólogattunk és láttuk, hogy a szálloda magánstrandján napi hetvenöt eurót kérnek egy nyugányért és egy napernyőért. Gondolom, ehhez adnak két-három üveg vizet is, meg törölközőt. Legyezős rabszolga azonban nincs benne az árban. Ja, és hitelkártyával nem lehet fizetni.

Leültünk egy közeli teraszra és onnan néztük a tengert ls Sveti Stefan szigetét.

- Te voltál benn? - bökött rám vádlón V.

- Aha. Akkor kértek valami öt eurót és meg lehetett nézni idvezzel. A hetvenes években a kommenisták kipaterolták innen a szigetet három-négyszáz éve lakó halászcsaládot és csináltak belőle egy luxushotelt. A propaganda szerint a halászok önként költöztek el, hogy segítsék a jugoszláv szocializmust.

Mondjuk azt el tudom képzelni, hogy önként Németországba (NSzK) költözzenek, hogy segítsék a szocializmus építését, de azt már nehezebben fogadtam el, hogy maguktól otthagyják őseik fészkét.

Pár éve az Aman csoport vette meg a szigetet és még luxusabbá tette, ezzel együtt megszüntette a fizetős túrákat, ne zavarják a napi minimum 750-1000 eurót egy szobáért kipengető népeket a nyálcsorgató plebejusok. Az őslakosok leszármazottait se engedik be, még templomaikat se látogathatják meg, ünnepnapokon se. Erre a helyi pópa, akihez a sziget templomai tartoznak, kijelentette, akkor ő bezárja a templomokat, ha a hívek nem nézhetik meg őket, akkor más se. Punktum.

V a telefonjába bújt. Már láttam, amint egyheti költségvetésünknek megfelelő összegért foglal helyet a vacsorára, ám nem így történt.

- Nem olyan drága, egy százasból megúsznánk. De nincs rá időnk. Nekem megy a repülőm, neked meg a vonatod és a repülőd. Különben is, ma estére sincs szállásunk.

- Nem alszunk itt - mondtam.

- Nem - de azért valami vad fény csillogott a szemében.

- Repülő... - mondtam.

- Menjünk. Budvát is meg akarom nézni.

Megnéztük.