White Rock dácsiából

- Ott a White Rock! - mondtam.

- Hol?

- Ott... - persze én se láttam semmit, csak reméltem, hogy ott van. Amikor felkészültem erre az útra, akkor valahogy a Skull Valleyt átszelő aszfalt úttól Iosepa után idevezető szakasz felszínesen volt leírva. Hogy hát a tipikus tómeder, eső után nem mindenhol járható, meg "pár mérföld". 

Persze előre lemértem (jópár volt, nem pár), de akkor is. Menni más volt rajta, mint olvasni.

Rég elhagytuk a forrásokat, Big Springs, Horseshoe Springs és a többi tavacska eltűnt a távolban. A Fisher-hágó viszont látszott: arra terveztünk hazamenni.

Előttünk a Cedar Mountains vonulata magasodott. A Cedar Mountains-nak ezen a részén viszonylag keveset jártunk eddig, pedig van arrafele is látnivaló, Aragonite elhagyobb városkája és bányái. Mi csak egy rádiótoronyhoz mentünk fel tavaly. Jóval délebbre a hegység lejtőin és völgyeiben láttunk musztángokat.

Itt és most vadlovakat nem láttunk, csak pár pronghorn antilop száguldott át előttünk. (Az alsó képen tökéletesen látni fenekének fehér foltját.)

A hegyeknél emelkedni és kanyarogni kezdett az út.

Örültem neki, mert kezdett unalmas lenni a nyílegyenes út.

Aztán pár kanyar és sok emelkedés után megláttuk a fehér sziklákat.

A Cedar Mountains mint a sok másik Észak-Déli hegylánc a Nyugati Sivatagban (helyi nyelven West Desert) jórészt dolomitból áll (mint a Kék-szurdok is, ami szerintem szürke, de ezen ne vesszünk össze). 

A fehér sziklák dácitból vannak, ami egy magmás kőzet és nevét - most tessék kapaszkodni - Dacia római tartományáról kapta. Szóval átvezettem a fél (na jó, egy ezrednyi) sivatagon és elértem Daciába.

Azért lett a dácit dácit, mert Erdélyben rengeteg van belőle. (Most motoszkál bennem a gondolat, hogy be tudok-e szorítani a júniusi erdélyi ágyugolyófutamba egy kis dácitos hegységet.)

Szóval a dácit itt egy kakukktojás, hogy képzavarral éljek: egy harmincmillió évvel ezelőtti vulkánkitörés emelte őket ki.

Rengeteg bennük a pici csillogó kvarckristály. Néha az egész hegy csillog a napon, ha közelebbről megnézzük. (Relatíve közel van egy hely, Camp Topaz mellett, ahol a dácithoz hasonló riolitban lehet topázt találni).

A kőzet érdekesen erodálódik és mindenféle izgalmas sziklaformákat láttunk, miközben Puppeyval felfedeztük a környéket.

A fiatalurat főleg a gyíkok érdekelték - ez nem volt teljesen kölcsönös, a gyíkokat az érdekelte, hogy a fiatalúr hagyja őket békén.

Azt hiszem, látogatásunkról még tíz gyíkgeneráció múlva is rettegéssel fognak visszaemlékezni a hüllők.

Egy tavacskát is kerestünk.

A hely érdekessége, hogy itt van egy forrás egy időszakos tóval.

A tó nyár végére kiszárad és a forrás is gyakran elapad.

Használhattam volna az előre letöltött térképeimet, hogy megtaláljuk a tavat, de sokkal izgalmasabb volt az ösvényeken mászkálni és felfedezni ezt a furcsa világot.

A zöldüllő növényzet aztán elvezetett minket a tavacskához.

Annyira (még) nem voltam poros, hogy belegázoljak pancsolni, ahhoz többnapi itt-táborozás kellene, de ránézni is jól esett a vízre.

Nekem a tó gyanúsan négyzet alakúnak tűnt, lehet, hogy valamikor telepesek itt kimélyítették az eredeti pocsolyát, de lehet, hogy csak a természet volt OCD-s.

Mondjuk meglepne, ha egy ilyen oázisba nem költöztek volna be akár ideiglenesen a telepesek, de nem találtam semmilyen adatot arról, hogy itt lett volna egy tanya. (Pedig még Gillmore Wellről is találtam valamit!) Annyit adatot találtam, hogy forrás hivatalosan nem forrás, hanem seep, időszakos forrás, mert nyár végére kiszárad.

Amikor megláttam, hogy mekkora a tavacska, egyből elkezdtem nézelődni, van-e itt sziklarajz. Az, hogy nem említik, attól még lehet - találtunk itt mi már nem dokumentált sziklarajzokat Skull Valleyben. 

Rajzot most nem találunk (attól még lehet), de találtunk pár szilánkot, amik úgy néztek ki, mintha kőeszköz pattintásból maradtak volna vissza, sőt volt pár obszidián szilánk és obszidián pengedarab is. Obszidiánt a "közelben" a lávaalagutak közelében lehet találni.

A legtöbb kőeszköz darab (azaz szemét, szilánk, akármi) jáspisból volt, ami errefele szintén kevés van, az is messzebbről kerülhetett ide.

A felfedezéssel, mászkálással jól eltelt az idő.

Mindig és mindenütt lehetett valami érdekeset látni, találni.

Találtunk fenn a hegyen egy szétlőtt tepsit is - már kezdtem aggódni, hogy esetleg ide nem hordanak ki háztartási szemetet rituális kivégzésre.

Ennek ellenére a hely tiszta volt.

Talán mert itt nem voltak rozsás gépek, amiket szét lehetett volna lőni.

A sok mászkálásban alaposan megéheztünk.

Szeretem ilyenkor a táborozás "spártai" körülményeit finomságokkal ellensúlyozni.

És természetesn az ebéd után egy kávére is szükségem volt.

Ebéd után még találtunk egy ablakot a Cedar Mountain csúcsaira.

Ez tökéletes lezárása volt a napnak.

Hogy ne legyen annyira zökkenőmentes a nap, egy arra csúszómászó kígyó megcsörrentett, hogy szoljon, ő itt lakik és jobb ha kikerüljük egymást.

Így is történt.

A hazaút eseménytelen volt és a napot tökéletesen kifejezi a lenti fotó, ami a Behemót ablakáról készült.

Erről a kirándulásról készült egy videó, amit itt lehet megnézni.