Bundabugyi csoki

Jó, nem bundabugyi, hanem bundibugyo, de hát biztos elírták.

Ecetkostoló

Reggel Provo sokkal nyugodtabb képet mutatott, mint az este. Pár eltévedt turista kóválygott az utcákon és néhány fagylaltmámorban fetrengő mormon botorkált hazafele.

Az enyhén másnapos hangulat is rásegített a provói mediterrán érzésre.



Kostolás folyamatban, csendet kérünk. Az ilyen tábláknak nem tudok ellenállni. Főleg, ha egy csokoládébolt bejáratára van kitéve a tábla.

Előző este a csokoládéfogyasztás templomában óriási tömeg volt. Most a terem kongott az ürességtől.

Sokat vártam a kostolótól. Több gourmand, csokoládé- és ételszakértő mondta, hogy Utah csokoládénagyhatalom. Mert csokoládé az egyetlen élvezeti cikk, amit lehet fogyasztani. Így a csokoládénak igazi kultusza támadt mostanában. A utahi csokoládésok elviszik a legjobb csokoládéknak járó díjakat a nemzetközi csokoládékostolókon.



- Van egy kutyánk. Kostolhatunk kinn?

Erre megterítettek a kertecskében - egy növényekkel beültetett sikátorban -. Mi pedig kettéoszlottunk. A "csapat" egy része a Mesterrel maradt, míg a másik kostolt. Ezután a kosoló kivonult és megismételte a kostolást a Mesternek.



- Hallgassuk meg, mit mond a csokoládé! - mondta a csokoládé-mester, egy preciziósan, atomollóval fodrászolt szakállas, konszolidálódott hippi.

- Emeljük a fülünkhöz és hallgassuk a melódiáját! Mit énekel?

Ribizli ekkor ellopta a show-t.

- Azt, hogy EGYÉL MEG, EGYÉL MEG!



Miután a fickó kivakarta magát az asztal alól és meg tudott szólni a nevetéstől, megpróbált visszatérni a komoly csokoládékostoláshoz.

- Törjük ketté és hallgassuk meg, hogy roppan! Minden csokoládénak más hangja van.

Aztán szagoltuk a csokit, melengettük és a végén a szánkba is vettük. Sőt, meg is ettük a csokit! Mind a hatfélét.



Ekkor a csokoládémester elővett egy kis üveget vörös folyadékkal és töltött belőle egy gyűszűnyit.

- Ezt kostoljátok meg!

Gyanakodva néztem a kupica valamire.

Megszagoltam: Eper, édes, szúrós, mosolygós eper.

Megnyaltam: Eper. Édes. Szúrós. Finom. Tavaszi. Szokatlan.

- Mi ez? - néztünk áhítattal a csokoládék urára.

- Ecet. Speciális eperecet.

Már láttam magam előtt, ahogy szódavízzel eperecetet hörpölgetek a teraszon és közben néha hanyagul leírok egy két mondatot és hajam meglobban a szélben.

Aztán magamhoz tértem. Jórészt kopasz vagyok.

Csokireklám

- Tökéletesek a fogai - mondta a fogorvos.

Azt hiszem, ideje lenne csokoládéreklámként dolgozni. 

Belemosolyognék a kamerába, betolnék egy tábla csokit és azt mondanám:

- A jó fogak titka? Napi egy tábla Milka!

Intermezzo - Csokoládé

Véletlenszerűen dobtam be pár csokoládét a kosárba Cs-nek és L-nek, akik előtt egy hosszú repülőút állt.

Váltottunk pár szót a pénztárossal, aki a túlélőcsomag láttán megkérdezte:

- Hová valósiak vagytok?

- Magyarország, Európa.

- Szeretem Európát. Sokkal jobbak a csokik, mint itt.

Az özvegy csokoládéja

Álltam a kis mediterrán boltban a State street szélén és a földbe gyökerezett a lábam. A szegedi paprikán túltettem magam (végre valaki azt mondja, mediterrán népek vagyunk), a de a csokoládé az több volt annál, amit jelentős nyálképződés nélkül el tudtam viselni.

Ott állt az özvegy csokoládéja a polcon és mosolygott. Eszembe jutott az özvegyasszony első mosolya.

Egy világvégi kis spanyol város, Sonseca közepén álltunk 1997-ben és nem tudtam mit keresünk ott.




- Csokoládét - ezzel meg lettem győzve.

- Az övegyasszonyhoz megyünk - nem érdekelt. A vasorrú bábához is mehettünk volna csokoládéért.

A csokoládémanufakturát Manuel López és felesége María Rojas alapította 1927-ben. Manuel addig dolgozott és élt, amíg meg nem halt. Ezután felesége vitte tovább az üzletet, amit a politikailag korrekt spanyolok az Özvegyasszony Cukrászdájának, Confitería de la Viudá-nak neveztek.


View Larger Map

Jelenleg a harmadik generáció készíti a csokit és már a negyediket is beédesgették a családi üzletbe.

Manapság a manufaktúrához kis múzeum is tartozik. A manufaktúra jól megy, kétszáz ember készíti ott a csokit hagyományos módszerekkel. (Az ünnepek alatt vannak hétszázan is.)


Ez a csokoládé vigyorgott rám Salt Lake City külvárosának peremén egy polcról.

- Emlékszel? - kérdezte az Özvegy.
- Igen... - feleltem és nyeltem egyet.




A Delaviuda honlapja itt található.

Alkoholos csoki

Átsuhantam két szekér között, egyenletesen haladtam vagy száz métert, majd szinte állóra fékeztem, hogy a BMW-s beférjen. Látszott, a szembejövő autó vezetője számításba vette manőveremet és tudta, meg fogok állni, hogy ő egy Golfnyival közelebb legyen a céljához, amit némi malíciával egy koporsóval azonosítottam.

Aztán gázt adtam és mentünk tovább.

V pedig rutinosan nyúlt a szatyorba.

- Melyiket?

- Valami helyit.

V varázslatos sebességgel kapott elő egy román nemzetiszínű műanyagba csomagolt csokit és bontogatni kezdte.

- Mennyit?

- Egy elég lesz.

A következő pillanatban egy profin meghámozott csokit kezdtem betolni a számba.

Két cuppogás között megállt a csoki a számban.

- Mi van ebben?

- Csoki - felelte V - Mi legyen egy csokisrúdban?

- Olvasd el - kértem.

- Csokoládé, aroma, aroma, aroma, rum... - V megállt az olvasásban.

- Rum?

- Rum. Negyven százalékos. De gondolom, csak pár gramm. Mormon lettél?

Lassítottam, hogy elférjen a következő BMW-s.

- Tudod, mennyi a megengedett véralkoholszint errefele?

V bólintott.

- Ha a legközelebbi BMW nekünk jön, még magyarázkodhatunk Szent Péternek, hogy igazából csak csokit ittam.

V bólintott, majd szó nélkül meghámozott nekem egy tábla Milkát, én meg udvariasan felkapcsoltam a fényszórókat a gyászmenetnek.