Macskalépcső és autó-tájépítészet

- Miért nem megyünk autóval az ösvény kezdetéig? Azt írta a leírás, hogy bármilyen autóval oda lehet menni!

Puppey határozottan sértődöttnek nézett ki, hogy nem Kanab melletti Macskalépcsőig megyünk autóval.

- Én nem hiszek ezeknek a leírásoknak, fogadjunk, hogy a kanyar után tankkal se lehet elmenni!

Tévedtem. Tankkal el lehetett volna menni. Sőt, a mi autónkkal is - miután az alváz feleslegét lecsiszoltam a köveken.

- 

De mi az az extra fél kilométer? Pár extra megrágható fa és megcsodálható szikla.

A kanyon pillanatok alatt összeszűkült és mi visszatértünk a szokásos sziklamászó ritmusunkhoz:

Ledobtam a túrabotot, lemásztam, leszedtem a türelmesen váró Puppeyt, majd mentünk a következő nagyobb szintkülönbségig.

Aztán kezdtük mindezt előlről.

A szurdok itt már kezdett igazán szűk lenni, Puppey egyik faltól könnyedén át tudott pisilni a másikig.

Innen már csak pár macskalépcső volt a lényeg, az autótorony.

Ezek nem elszórt, kidobott, kisodródott, lezuhant autók voltak, mint amiket a Farmington-kanyonban vagy a Roncsautók vízmosásában láttunk.

Ezeket a roncsokat komoly tervezés és műszaki vizsgálatok után telepítették ide.

A hatvanas években, amikor a sziklák tetején futó utat szélesítettették, a mérnökök úgy gondolták, hogy a homokos lejtők eroziójának megakadályozására a legcélszerűbb, legolcsóbb módszer egy autótorony építése.

Ezekkel az autókkal stabilizálták a homokos rézsüket. Az egymásra tornyozott autókat fém kábelekkel rögzítették a sziklákhoz.

Puppey rágnivaló maradékot keresett Detroit hajdani büszkeségein én pedig arra gondoltam, hogy ezek az autók valamikor tulajdonosaik szemefényei voltak.

- Ezeken nincs semmi rágnivaló - rázott fel elmélkedésemből az eb.

- Pisild le őket!

- Már megtörtént.

- Akkor menjünk tovább - tudtam, hogy a szurdok másik végén van pár sziklarajz.

Végül mégsem mentünk tovább. Gyakorlatilag a következő akadályon nem tudtam Puppeyval lemászni.

Mondjuk Puppey nélkül se lett volna triviális, de úgy megpróbáltam volna.

- Majd legközelebb bemegyünk a másik oldalról, onnan eljövünk idáig és akkor teljese bejárjuk ezt a szurdokot, most menjünk haza.

- Reccs - mondta Puppey szájában egy gally.

Elvettem Puppeytól az ágat, feltettem a sziklatömb tetejére, utánadobtam a botomat, feltettem a kutyát, majd utánamásztam és folytattuk a mászást, amíg ki nem tárult a völgy és el nem jutottunk az autóig.

Kanab szobrai

- Ne rágd szét a macit! - szóltam rá fogait hegyező Puppey-ra, de lassú voltam, a maci talapzatának egy darabja recsegve tünt el Puppey örökmozgó álkapcsában és ahol harsogva forgáccsá alakult.

- És ne pisild le! - tettem hozzá, de elkéstem.

- Gyere, menjünk innen! - húztam magam után a törpevízműbe oltott rágcsálót - Van itt más szobor is!

Azt nem tettem hozzá, hogy a fából készült szobrokhoz nem fogom odaengedni a fiatalurat.

Az egyszarvű parkoló az más volt, oda én akartam közelebb menni. (Hogy az üvegben mi az a narancsos-sárga folyadék, azt nem akarom tudni. Lehet, egyszarvúpisi.)

Egyébként attól féltem, hogy valamelyik helybeli fegyverrel védi meg a műalkotását, például a fentit, ami szerintem a Becsináló Nagyfőnök szobra. Különben is, szobrokat nem eszünk és nem pisilünk le.

Vernalban mindenütt dinoszauruszok voltak, Kanabban pedig jórészt totemoszlopok és indiánok. Esetleg cowboyok.

- Kultúrséta - mondtam Puppeynak - akit csak a fizikailag megfogható (értsd: megrágható) műalkotások érdekeltek.

- Tudom, tudom, én szeretem az interaktív szobrokat - válaszolta az eb.

Szerintem a szobrok állítói és alkotói nem ugyanazt értették interakció alatt, amit Puppey.

Ez különösen igaz volt a városalapító szobrára, akit a művész abban a pillanatban ábrázol, amikor megtudja, hogy leégett a város erődje.

- Nem tudom megrágni - morgott Puppey, amikor nem engedtem közelebb a szoborhoz - és a Grinch-et is megnézhettem!

- Mert azt nem tudtad megrágni.

- Ezt se tudom, úgyhogy menjünk - húzott el a gyógyszerészt ábrázoló festménytől. Én még csodáltam volna a szocreálra hajazó remeket, de menni kellett. Majd legközelebb.

Roncsautók vízmosása

A  homokbarlangok és a Moqui barlang bejáratán és kidobott pénztárgépen is túl, ott ahol a kismalac túr, ott van a Roncsautók vízmosása.

Több oka lehet annak Amerikában, hogy valahova koncentrálódnak a kidobott autók.

Farmington közelében túráztunk Puppeyval egy ilyen szurdokban, ahonnan túl bonyolult lett volna kiszedni a roncsautókat.

Máskor Yodával vizsgáltunk meg pár, nemes egyszerűséggel a mezőn hagyott teherautót.

Ezek a roncsok nem voltak nagyon félreeső helyen, de sokan voltak. Szinte lépésenként találtunk párat, amikor lemásztunk a patakvölgybe.

Nebraskában láttuk, hogy az autóroncsokat a folyópartok stabilizálására használták boldogabb időkben, amikor a természetvédelem szót még nem találták ki.

Itt erről se lehetett szó.

Ezek az autók összevissza hevertek a vízmosás alján lassan tájkertészeti elemmé alakulva.

A közeli Catstair canyonnál az országutat építették autókból (autókra?), de itt ez a megoldás se látszott valószínűnek. 

Ezek az autók csak itt voltak és megtanították nekünk, hogy a króm lökhárítók tovább tartottak, mint maguk az autók.

Azt se tartottuk valószínűnek, hogy csak úgy kidobták volna ezeket a járgányokat: itt népszokás a kertben tartani pár roncsautót, miért fáradjanak azzal, hogy kiautóznak velük a pusztába és otthagyják őket a semmiben? Azért, hogy ne találjanak haza?

Lehet, Christine-ként zombivá vált autókat találtunk, akiket tulajdonosaik itt mészároltak le.

Vagy csak ide gurultak az autók meghalni.

Miután Puppey nem talált itt semmi rágnivalót, hagytuk az autókat és a rejtély megfejtését eltettük máskorra. 

Bélyegek

Jött egy könyv, egyenesen Franciaországból, persze nem magától, hanem postán, könyvesboltból. (Lehet szídni az internetet, meg az amazont meg mindent, de IE - Internet Előtt - nehezen lehetett Budapestről megrendelni egy könyvet egy francia antikváriumba Salt Lake Citybe.

Nagyon tetszettek a bélyegek is.

Eleve az is tetszett, hogy igazi bélyeg van a csomagon, nem valami kinyomtatott csík - amivel persze a posta sokat spóról, de mennyivel szebb az igazi bélyeg?

Ezek gyönyörűek voltak, nekem legjobban a Napóleont ábrázoló tetszett. Van valami perverz irónia abban, hogy a köztársaságot eltörlő császár egy Francia köztársaság feliratú bélyegen feszít.

Moqui barlang

A Moqui barlangot már kétszer majdnem megnéztük, de mindkét alkalommal azt mondtuk, majd legközelebb.

Most direkt idejöttünk, mert innen lehetett könnyen felmenni a homokbarlangokhoz és két legyet (barlangot) akartunk ütni egy csapással.

A barlang egy magánmúzeum, ahol helyi, magánterületen talált leleteket állítottak ki.

Az itt kiállított anyag meglepően gazdag és jó minőségű. (Ne felejtsük el, errefele néhol csak le kell hajolni a leletekért.)

Vannak itt a környéken bővelkedő dinoszaurusz lábnyomok, cserepek, nyílhegyek, kristályok és egy többé-kevésbé - inkább kevésbé - hitelesre épített anasazi épületegyüttes.

Meg kávézó.

Most legközelebb volt, el is jutottunk a barlangig, de bemenni most se sikerült. Tél volt és ilyenkor ritkán vannak nyitva.

De ha már itt voltunk, megnéztük a roncsautók vízmosását.

Dinoszauruszok (láb)nyomában

Dél-Utahban hemzsegnek a dinoszaurusz lábnyomok. Puppey múltkor is élvezte a dinóvadászatot és meg akarta rágni a több millió éves nyomot.

Ebből kiindulva reméltem, hogy kanabi dinoszauruszok is tetszeni fognak neki.

A homokbarlangok közelében parkoltunk és egy meredek ösvényen elindultunk a fennsík teteje fele. 

A  vártnál sokkal gyorsabban haladtunk és egy kicsit problémásabb helyet leszámítva könnyen felértünk a mesa tetejére.

Valahol itt voltak a dinoszauruszok.

Puppey lelkesen keresett és végül talált is egy ígéretes sziklát.

Ilyen sziklát láttunk St George-ban pár éve az ottani dinoszaurusz múzeumban. Ott megtudtuk, hogy egy megszilárdult vízparti homok-agyag, amiben megmaradhattak lábnyomok.

És tényleg! Megmaradtak!

A sikeren felbuzdulva sokáig keresgéltünk a sziklákon.

Idővel Puppey elunta a keresgélést és napozni kezdett.

Ebből megértettük, hogy ideje menni - valóban, már kezdett picit egyhangú lenni a keringőzés a fennsíkon.

Nem akartunk végig ugyanott lemenni, ahol feljöttünk. A túraleírás szerint innen nem vezetett le más út, de mi inkább hittünk a saját szemünknek és elkezdtünk követni egy másik ösvényt, ami ügyesen kikerülte a legnehezebb szakaszt és pont egy elhagyott épülethez vezetett.

Valamikor egy út vezethetett errefele és az elhagyott ház egy műhely lehetett.

Ekkor már majdnem a parkolónál voltunk - Puppeynak nem kellett elhagyott épületeket rágcsálnia, kaphatott igazi ebédet.

Párbeszéd kutyafuttában

- Viselkedj - szóltam rá Puppey-ra a kutyafuttatóban, majd visszafordultam a németjuhász gazdájához - He is sometimes playing rough.

A harmincas nő bólogatott majd nekem szegezte az évszázad kérdését:

- Nem hátráltatja a fejlődésben, hogy két nyelvet hall?

Ráneztem a nőre majd ránéztem Puppeyra.

- Dehogy, kétnyelvű - megtorpantam, majd ha már lúd alapon hozzátettem: 

- Nemsokára kezdjük vele a spanyolt is.