A sas

- Megeszem.
- Ne edd meg.
- De megeszem.
- Nagyobb, mint Te.
- Innen kicsinek látszik.
- Mert messze van.
- Annál jobb. Akkor is megeszem. Tovább tart.

Yoda lelkesen próbált ráközelíteni a Liberty Park befagyott tavának közepén ülő madárra.



Hogy valami nincs rendben, azt már akkor láttuk, amikor kiszálltunk az autóból. A tó körül általában lelkesen buliznak a madarak, tömörülnek a kacsák, gágognak a libák, húznak a vadlibák és kötelékrepülést gyakorolnak a kanadai ludak. Hogy a jércékről ne is beszéljünk.

Most csend volt. Egy pihe se rezdült.

A madarak tökéletes csendben lapultak.

A tó jegén meg valami fekete és nagy tekergette fehér fejét.

- Nem hiszem el - mondta az egyetlen sétáló a parkban.
- Én elhiszem és szétcincálom - mondta Yoda.
- Drága lenne - hűtöttem le az ebet.
- Vegyél fel rá hitelt. Ilyet még nem cincáltam.



A madár ránk nézett fehér fejével.

Yoda a tóparton úszott a hóban, ahogy igyekezett megkerülni a madarat (és a tavat). A Mester helyét néha csak lobogó fekete farka jelezte.

Amikor a lehető legközelebb értünk, a madár felnézett és sasolni kezdett minket. Egyértelmű volt, hogy egy fehérfejű rétisas, egyenesen egy amerikai címerről.

A fehérfejű rétisas nem él Utahban, csak véltelenül bukkan itt fel.



Megkostolom! - mondta Yoda, mire a madár elunta a macerát, csapott kettőt szárnyával és felemelkedett. Még nagyobb lett a csend, aztán kicsit később előbújtak a kacsák, libák, ludak, jércék, szárcsák meg minden egyéb, aminek tolla van.



Yoda elégedetten ment feléjük:

- Elkergettem a nagy madarat. Akartok játszani?