
Több éve csorgó nyállal bámultam a városfalakat, de sose álltunk meg a kisvárosban. Általában nem volt rá idő. Most sikerült.

A falak eddig is lenyűgöztek. Nem tudom, mitől rémülhettek meg ennyire a helybeliek, de alaposan berezelhettek és elkezdtek falakat és falakat építeni. Kövük aztán volt hozzá.

A falak és erődök közelről még döbbenetesebbek voltak.

A városka maga pedig csendes, békés és szép.
Valahogy így képzeltem el az elmúlt tizensok év alatt, amíg állandóan csorgó nyállal gondoltam az elmaradt látogatásra.

Miután lelkesen végigsétáltunk a középkori utcákat és elfogyasztottuk a jelenkori kávét, még betértünk a bankba:
- Szerb dínárt váltanak?
- Nem.
De legalább nem tették hozzá, hogy a város többi bankjában sem váltanak - talán mert csak egy volt.

5 megjegyzés:
Alig várom azt a sztorit, amiben végre sikerül dínárt váltani.:)
Lesz ilyen történet is?:D
Sportot uztok a szerb dinar valtasbol? :)))
Azon a ket haborun amugy azota sem terek napirendre, annyira kozepkori az egesz, az elmeletek mogotte, a kivitelezes, a nokgyerekekoregek felkoncolasa, mikozben tisztaveru alig lehet kozottuk a 40sok ev egyutteles utan.
Es meg csak olaj sem volt titokban a hatterben :/
Lumiere, Zsuzsi, lesz, lesz sztori, ahol váltunk szerb dínárt.
Nekem az egésszel az volt a bajom, hogy ez üzlet - vagy másként nézve gazdasági bosszúállás az ellenségen. Semmiből se állna azt mondani, hogy beváltjuk, de rosszul.
Megjegyzés küldése