A Holdvirág-szurdok sziklarajzainak evoluciója

A Moonflower-canyon a Coloradóra néz Moab közelében. Rövid és gyönyörű és sziklarajzok is vannak a bejáratánál. 

A rajzok az amerikai sziklavésés egész történetét felölelik kezdve a fenti antropomorfnak nevezett négy-ötezeréves idegennel. 

Szerintem a művészek vagy rengeteg varázsgombát ettek vagy egy űrlénnyel találkoztak. Vagy ez a colorado-bogár első ábrázolása. 

A többi rajz 500 és 1250 között készülhetett, de voltak jóval későbbi, 1500-1700 körüli vésetek is Szélvész Szarvassal. (Runcájsz-ábrázolást nem találtam.)

Voltak itt “modern”, huszadik századi ábrázolások is, amiknek a csúcspontja az 1923-as üveg volt. 

A sziklarajzok készítői eljutottak a varázsgombától a kétcsillagos piáig. 

Masztodon Moábban

Attól még, hogy tudjuk, hogy hol van, nehéz megtalálni. 

Meglehetősen sokat mászkáltunk a Colorado feletti kanyonokban, amíg megtaláltuk a sziklarajzokat. 

Évezredek alatt különféle népcsoportok rengeteg sziklarajzot kopácsoltak a meredek sziklafalakba. 

Itt minden van, talán még masztodon is!

Talán. 

Mert valamiért az indiánok nem nagyon grafitiztek mamutot, masztodont meg ilyeneket. (Szaknyelven ritkák a pleisztocén megafauna-ábrázolások.)

A közelben, kétszáz kilométerre délre van egy másik mamutábrázolás Bluff közelében Sand Island-on. 

Úgyhogy sokan kételkednek abban, hogy ez valóban egy fiatal mamut vagy egy ismeretlen korú őselefánt lenne. 

Hogy akkor mi?

Egyesek szerint medve. 

Esetleg medve hallal a szájában. (Ez utóbbi is egész jó magyarázat.)

Nem szakértőként maradok a masztodonnál. Az olyan jól hangzik. 

A közelben, kétszáz kilométerre délre van egy másik mamut

Felettünk az ég

- Két nap van az égen!

- Kettő?

Valóban kettő volt - bár a hidegen ez nem változtatott.

Aztán a két nap helyet cserét.

 - A Tatuinon vagyunk! - csaptunk homlokunkra.

De továbbra se lett meleg.

Cserébe megláttunk egy szivárványt.

Igen. Egy szivárványt.

- Ennek találjuk meg a két végét....

Aztán a hegyek aranyba öltöztek.

Az ég pedig bíborba borult.

Puppey csak legyintett az egészre:

- Nincs itt semmi rágnivaló.

Ostya és misebor

- Kávétejszín - gondoltam, de valahogy nem jött össze a dolog.

A kávétejszín nem piros és nincs benne pici karika kartonpapír.

Aztán olvasni kezdtem a feliratot: "Ez az én testem..."

A kávétejszín átlényegült.

A kartonpapír nem kartonpapír volt, hanem ostya. A piros lé nem kávétejszín, hanem bor. Misére. Covid-biztosan csomagolva.

És hogy a bor nem tojaki és, hogy az ostya olyan, mint a kartonpapír? Kérem, ez nem tízórai...

A sellők diszkriminált farka

- Már a sellőket is diszkriminálják! - sóhajtottam - Hova jut ez a világ!

Szárazvízesés Gunlocknál

A szárazvízesés (dryfall) szó egy oximoronnak hangzik. A dél-utahi sivatagban azonban sok időszakos vízesést lehet találni. Vagy sok olyan vízesést, ami általában száraz.

Amikor hat éve a Gunlock víztározónál voltunk, akkor kihagytuk a tó két híres - és általában száraz - vízesését. Most, miután találtunk egy falut elmentünk, hogy megnézzük a vízesések száraz helyét.

A kevésbé híres vízesés a tó másik oldalán van. Itt torkollik a víztározóba egy időszakos patak és itt szoktak tájékozatlan turisták fejest ugrani a pár centis vízbe, mert úgy néz ki, mintha mély lenne.

A másik a Santa Clara-folyó - azaz a hely, ahol a folyó elhagyja a tavat. Már amikor elhagyja, mert most csak a minimum vízmennyiség távozik a tóból és csordogál tovább.

Elnézve a tó jelenlegi szintjét, valószínűleg itt nem is lesz idén vízesés.

Amint elhagytuk a tópartot, a táj hirtelen megváltozott.

Egyszerre vörös sziklák közt ereszkedtünk le egy kényelmes ösvényen.

Nagyon szépek lehetnek ezek a -most- száraz zúgók hóolvadáskor.

Reméljük, nem kell hat évet várni arra, hogy megint eljöjjünk ide és ne szárazon lássuk a vízesést. Akkor majd megnézzük a közeli kanyont is.

Falut találunk

A Santa Clara folyó völgye mindig is mágikus helynek látszott, ahova mindig is szívesen mentünk vissza.

Most egy lávamező melletti barlangnál álltunk meg egy pillanatra a Gunlock víztározó felé menet és ha már ott voltunk, csakúgy, vaktában elindultunk a sziklák között felfele. (Mint később kiderült, itt érdemes felfele menni a dombtetőkre.)

Nemcsak a kilátás lett jobb: a köveken sziklarajzokat fedeztünk fel.

Azt valószínűleg sose tudjuk meg, hogy miért rajzoltak labirintusra emlékeztető vonalakat a sziklába, de jól néztek ki.

Közmegegyezés szerint a hullámvonal valószínűleg vizet jelent, de itt megáll a tudomány.

A "csak" és "spirituális jelentés" ugyanolyan jó megoldások.

De a rajzok akkor is érdekesek.

A földön ekkor láttunk meg pár cserepet.

Egy réges-rég elhagyott falu helyén jártunk.

Valószínűleg ezt a tanyát katalógusba se vették a régészek, mert az ismert régészeti lelőhelyekre táblát szoktak kitenni, hogy ez egy régészeti lelőhely és nem szabad bolygatni.

Mi nem bolygattuk, csak végigsétáltunk és néztük, mi van a felszínen.

Rengeteg minden volt.

Például kőmegmunkálásból visszamaradt szilánkok.

Magyarul szemét, de régi.

Ott is hagytuk mindent - fedezze fel más is és élje át az izgalmat, hogy talált valamit.

Veszélyes üzem

“Balesetet és sérülést okozhat, ha túl hosszú ideig nem a vezetésre koncentrál, hanem ezt a berendezést kezeli. (…)” - olvastam az autó képernyőjén. 

- Valóban - bólogattam, amikor az autóban felvillanó felirat elvonta figyelmemet a vezetésről-, de akkor miért van benne?

- Bizony - tette hozzá másodpilótám és a mókus. 

Idősek diszkriminációja

Vajon miért pont 95 felett nem lehet használni a játszóteret?

És mi a helyzet egy ramaty állapotban levő negyvenessel? És egy nagyon fitt százévessel?

És egy 96 fontos 95 évessel?

Az emberi gonoszság legfelső foka

Ha nem az emberi gonoszságnak, akkor a feledékenységnek a legfelső foka hajnali hatra bekapcsolni a szállodai szoba ébresztőóráját, hogy a következő vendég is örüljön a pirkadatnak. 

Karácsony Szent Györgyben

A boldog békeidőkben (2019) már leírtam, hogy miért is karácsonyozunk Szent Györgyben. Ez tavaly rajtunk kívül álló okok miatt elmaradt, de idén ismét sikerült leutazni délre. Kanabból pedig átköltöztünk St Georgeba.

A miértre a fenti és lenti kép ad választ.

Puppeynak is tetszett élete első karácsonya: hangos ropogással csócsált egy darab pálmafát.

A Varangy széke

 - Itt nincsenek roncsautók - nyugtattam meg Puppeyt.

- De fák se! Mit fogok rágni?

- Gyökereket.

- Milyen gyökereket?

- Kibírod, amíg a Varangy Székéhez érünk, itt van nem messze.

- Van széklába? És megrághatom?

A túra a Toadstool-hoz egyszerű volt és könnyű. Most. Nyáron nem szívesen mászkálnék erre, attól félek, beleolvadnék a sziklákba.

Hamarosan a "nem szeretnék itt lenni, amikor" listához hozzátattem az "amikor víz van a patakban" kitételt is.

Mondjuk ez ritkát lehet így, de akkor se.

A víz olyan szikla- és sáralakzatokat hozott létre, mint a Cathedral Gorge-ban.

Puppey lelkesen húzott felfele.

- Megrágom a varangy székét, megrágom a varangy székét - lihegte.

- Ez a szék nem fából van! - oktattam Puppeyt, aki ettől nagyon elkeseredett.

- Nem mehetnénk olyan helyre, ahol vannak FÁK?

- De. Csak szólsz és megyünk.

- Szóltam!