A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Avenues. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Avenues. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. május 22., csütörtök

Van egy kicsi házikó


South Temple
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja voltunk vendégségben az Avenuesen. A vendégség jó volt, az étel finom, a társaság jó. Ami viszont engem igazán meglepett, az a ház volt.
Az utcáról egyszerű, régi kicsi háznak látszott. Előtte két, jo hatvanéves gesztenyefa nőtt és dús pázsit zöldellett. Keskeny ösvény vezetett át a gyepen a tornácra. Nyikorgó gerendákra léptünk, majd kopogtunk az ajtón.
Pici előtérbe jutottunk, előttünk másfél méterre egy fal emelkedett, balra pedig egy hatalmas tér nyílt. Ez volt a nappali. Nyolc méter magas volt és felfele nyitott a tetőig. A teret pár oszlop osztotta ketté, az oszlopok mögött, már normális belmagassággal, kezdődött az ebédlő, amit egybe lehetett nyitni a konyhával. A konyha egyébként nem volt sokkal kisebb, mint a mostani lakásunk. A konyha közepén táncteremnyi hely volt, amit egy gigászi, U-alakú pult fogott körbe.
A nappali-ebédlő-konyha komplexumból folyosó vezetett a hálóba. Ebből nyílt a nagyobbik fürdőszoba zuhannyal, hidromasszázs káddal.
A hálószobából közvelenül ki lehetett jutni a teraszra és hátsó kertbe. Itt a világtól elzártan lehetett szürcsölni a reggeli kávét.
A fő hálószoba mellett volt a tévészoba és egy kisebb fürdőszoba. Az emeleten volt még egy vendégszoba, egy szoba, egy kisebb fürdőszoba és egy hatalmas dolgozószoba, aminek erkélye a nappalira nézett. Egy zugban kis teakonyha bújt meg.
A pince kihasználatlan volt. Három üres, egyenként két-két pingpongasztal befogadására alkalmas nagyobb helyiség volt itt, meg még pár kisebb és a kazán.
A bérlő mindent büszkén megmutatott. Elmondta, hogy az egész házért havi alig több, mint 2000 dollárt fizet. Egy valamit nem mertünk megkérdezni: mennyi a rezsi.

(A fénykép illusztráció.)

2008. március 10., hétfő

Avenues - ősi magyar föld


Avenues
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az Avenues eredetileg az idegenek negyede volt. Ide költözött minden gyanús, nem mormon elem. Természetesen ők kaptak a legkésőbb vezetékes vizet is.A negyed Salt Lake City egyik tengelyét képező South Temple-től északra található. Az észak-déli utcák street, a kelet-nyugatiak avenue névre hallgatnak. Az utcákat betűkkel, a sugárutakat számokkal jelölik.
A kezdetben rosszhírű negyed konszolidálódott és mára a felső középosztály lakhelye lett.
Az épületek szépek, csinosak, jókat lehet itt sétálni. Persze nincsenek olyan látványos házak, mit a South Temple-ön, de azért ezek is csinosak.
Salt Lake City felfedezése keretében erre sétáltunk a kutyával. Leparkoltunk a temető mellett és elindultunk lefele. Jó órát sétáltunk a szép és kevésbé szép házak között, mígnem elég volt a jóból - visszamásztunk az autóhoz, Yoda befészkelte magát hátra, aztán elindultunk lefele.
Már majdnem leértünk a South Temple-re, amikor észrevettem egy autót az út szélén: Nagymagyarország matrica volt rajta.
Szerintem jó, ha az emberek őrzik identitásukat. Az írek Szent Patrick ünnepet tartanak, a norvégok lutefisket esznek.
Csak tudnám, nekünk miért pont egy Nagymagyarország matrica kell. Ezek után nem meglepő, ha az amerikaiak nem tudják, hogy is néz ki hazánk.

2008. március 5., szerda

Gentsch House


Gentsch House
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda reggel a South Temple-re, a helyi Andrássy útra vitt sétálni. Kellemes itt mászkálni, nincs nagy forgalom, a járda mellett nagy füves sáv van Yodának. Én is szabadon választhatom meg, honnan fotózzam le az egyes házalat. A fák még nem is rügyeznek, a levelek nem takarják el az épületeket. Ideális hely.
A lefotózott házakat utóbb megpróbálom beazonosítani. Ez kellemes szórakozás. Némelyik palota benne van valamelyik, a városról szóló utikönyvben. Ezekről utóbb könnyű információt találni máshol is. Csak házszám alapján nehezebb keresni, de azért van rá egy kis esély.
Igazából a South Temple legtöbb palotája történetét tekintve izgalmas épület. A legtöbbet bányászatból meggazdagodott, saját szerencséjüket kovácsoló emberek emelték. Volt, aki saját magáról nevezte el több ezer lakost számláló bányavárosát, mások újságokat alapítottak – amiket sokszor saját városaikban árultak -; idővel pedig politikusok lettek. Némelyikük gazdasági erejét állította a köz szolgálatába, de többen a közt állította saját gazdasági ereje mellé.
Ilyen volt a Gentsch-házat emelő férfi is. Tizennégy éves korától kezdve hatökrös szekeret hajtott North Plattétől Salt Lake City-ig és vissza. (Tiszteletre méltró dolog lehetett, North Platte ide picit több, mint 1000 km.
Nem csoda, hogy elunta a szekerezést és elkezdett aranyat ásni. Amikor eleget áskálódott, képességeit máshol kamatoztatta: politikus lett. Meg is választották Salt Lake City polgármesterének. Polgármesterként mindaddig sikeres volt, amíg ki nem derült, ha valaki kaszintót akar üzemelteti, először neki lesz szerencséje: a kenőpénzt zsebbe is efogadta. Háza most teljesen elhagyatva áll. Kovácsoltvas kerítése teljesen szétrohadt. Egy letört darabrapár házzal arrébb bukkantam rá az avarban. Yoda először le akarta pisilni a vasdarabot, de nem engedtem, hogy fertőtlenítse. Inkább hazavittem. A vasat is és a kutyát is.

2008. február 28., csütörtök

Egy kis reggeli séta


Wall Mansion
Originally uploaded by ribizlifozelek

Mivel továbbra is tavasz van, a póráz végére tettem a kutyát és elindultam csavarogni. A tegnap már látott környékre mentem, de mivel már írtam elég iPhone-reklámot, most rendes gépet is vittem magammal. (Túlélő felszerelésemet bepakoltam kicsit hátizsákomba, minden együtt volt, hogy felfedezzük a helyi Andrássy utat, a South Temple-t. Volt nálam fényképezőgép 1 G-s memóriakártyával, iPhone és egy mobil – biztos, ami biztos -, a nehéz sivatagi terepen nélkülözhetetlen csoki és pénztárca.)
A South Temple alig fél évtizeddel épült az Andrássy út után. Utahban egymás után tárták fel a bányákat, a bányákba özönlött az olcsó külföldi munkaerő, jöttek a skót, velszi, magyar és krétai vájárok és tonnaszám hozták a felszínre az aranyat, rezet, ezüstöt.
Olyasféle fellendülés lehetett ez, amit Budapest tapasztalt meg a Millenium idején: rengeteg idegen érkezett a békés, csendes kisvárosba, ömleni kezdett a pénz, új vagyonok jelentek meg. A bányák körül több ezres települések nőttek ki a földből, a két óceán felől épített vasút egy kopár hegytetőn találkozott.
Enos Wall is így gazdagodott meg. A férfi bejárta a Vadnyugatot fémek után kutatva. Több bányagépet tökéletesített és talált fel, mígnem el nem vetődött az Oquirrh-hegység egy kanyonjába. Körülnézett és azt mondta, itt rengeteg a réz!

Kennecott Copper Mine

Társakat vont be, kutatott, végül létrehozta a világ egyik legnagyobb bányászattal foglalkozó vállalatát, majd eladta részét és nyugdíjba ment. Épített egy palotát az épp divatossá váló sugárúton. Azt mondta építészének, hogy valami szép klasszikus épületet szeretne, ami modern. Kapott egy neoreneszánsz palotát, aminek váza betonból készült. (Ez volt az első betonépület Salt Lake Cityben. Ha már összehasonlítgatok, pár évvel korábban készült el Budapesten a neogótikus-román-barokk-stb köntösbe bújtatott parlament beton alapja.) Walls pár évig még elvezte gazdagságát, hat lánya társasaságát, majd túl a nyolcvanon elhunyt. Egész életében utálta a mormonokat. Talán ezért is adta el özvegye a házat a zsidó hitközségnek 1926-ban. Ők 1950 körül továbbadták egy biztosítási cégnek, akik 1964-ben eladták a mormonoknak. A mormonok üzleti iskolát csináltak a házból. Az igazgató, aki sok üzleti- és kevés szépérzékkel lehetett megáldva, gyorsan leszedette a díszes oszlopokat, erkélyeket és csak a csupasz falakat hagyta meg az épületből.
Az előző próféta azonban egy napon meglátta az így elcsúfított házat és amint sor került a következő renoválásra, eredeti fényében helyreállítatta a villát.
A ház Yodának is nagyon tetszett, mindenáron le akart pisilni.