
- Hat Eclairt kérek a nagyobbikból - egyedül voltam vevô a cukrászdában.
A cukrász rám nézett és pillanatok alatt kiértékelt:
- Itt fogyasztja?
Közeledett a hálaadás, egy érdekes előadás és a félév vége. Mint kiderült, hivatlan vendégként egy vihar is be fog állítani - de erről még nem sejtettünk semmit.
A jeles alkalomra három pie-t készült. Egy pekándiós, egy epres-rebarbarás és egy tőzegáfonyás (cranberry). A három pie lelkesen beutazott a tanszékre, majd várta az előadást, hogy találkozzon a hallgatósággal. A hallgatóság is várta az előadást: a téma érdekes volt, a pie-ok pedig gyönyörűek. Hogy az előadó mit gondolt, nem tudom.
A vihar azonban közeledett és hamarosan megszületett a döntés: kettőkor bezárják az egyetemet, hogy az emberek hazaérjenek a hó előtt. Az előadás elmaradt.
A pie-okkal viszont valamit csinálni kellett, így újabb döntés és bejelentés született:
- A konyhában három pie vár az éhező fogyasztókra.
Ekkor megindult a sáskahad. Az emberek a pie-okból merítettek erőt, hogy túléljék a vihart. A három sütemény még a vihar elől menekülőknél is gyorsabban tünt el. Olyan felfoghatatlan sebességgel fogytak a pie-ok, hogy ribizlifozelekék a pekánosnak és a rebarbarásnak csak a tányérját tudták hazavinni. A tőzegáfonyásból maradt mutatóba egy szeletke. Lehet, ribizlifozelek érkezése mentette meg, ezt nem tudjuk.
Az viszont biztos, hogy tőzegáfonyás pie-t könnyű készíteni.
Az újság azt mondta, hatalmas vihar jön. A tévé azt mondta, minden viharok öregapja jön. Az internet azt írta, ilyen vihar még nem jött. A jelzőktől eltekintve mindenki megegyezett abban, hogy kedden délután ötkor világvége.
Kinn hétköznapi őszi idő volt. Néha sütött a nap, néha nem. Nyoma sem volt a közelgő kataklizmának.
A hírek meg csak jöttek. Úgy reklámozták a vihart, mint Steve Jobs a következő termékét.
Azt is rebesgették, hogy az egyetemen komoly bejelentés várható a vihar kapcsán. Aztán délben felszállt a füst: a meteorológusok szerint akkora vihar lesz, hogy az egyetem vezetése mindenkit hazaküld kettőkor és bezárják a campust. Meneküljön, ki merre lát.
Ennek főleg a hegyekben lakók örültek: hozzájuk a kanyonokon át rossz időben nem egyszerű eljutni. A többiek is boldogok voltak, főleg azok, akiknek szerdán nem volt órája: csütörtökön kezdődik a Hálaadás, nekik hírtelen lett egy kis idejük levadászni a pulykát.
Kettő tízkor már csak a szél süvített az egyetemi épületek között. Beborult az ég és kihalt volt minden, csak egy vakmerő biztonsági őr járta végig az épületeket és ellenőrizte az ajtókat. Ő is a biztonságra törekedett, a szokásos Toyota Prius helyett, amivel az egyetemi rendőrség jár egy platós kisteherautóval jött, azt talán csak nem kapja fel a vihar.
Mi katasztrófa-övezetté nyilvánítottuk a lakást. Felkészülve az áramszünetre, elkezdtük tölteni a Röfit, az akkumulátort, a Kindléket és az elemlámpákat.
Kinn üvöltött a szél, remegett a világ és fekete lett az égbolt. Mi benn tőzegáfonyás sütit ettünk, összebújtunk és féltünk. (Azaz egyre többször merítettünk bátorságot a süteményből.)
Szakadt a hó.
A városba vezető autópályákat lezárták. A reptéren a járatokat törölték. A Park City felé menő autópályán húsz kamion gabalyodott össze.
A tévé kiküldött tudósítója azt mondta, olyan, mint Észak-Dakota. Észak-Dakotában még nem voltunk, de Minnesotában igen, és ott is hideg van.
Este nyolckor az egyetem újabb bejeletést tett. NEM maradnak el szerdán az órák. Nagy a vihar, de nem akkora.
Ettől kinn elcsendesett a szél, még hullott pár tízcenti hó, előttünk pedig körvonalazódni kezdett egy nehéz, csaknem megoldhatatlan feladat: kivinni Yodát sétálni.
Gyorsan kellett valamit sütni a sáskáknak. Olyan sáskaeledelt kellett keresni, ami gyorsan kész és nem kell sokat tapicskolni a tésztával - egyszerűen azért, mert nem szeretek tapicskolni a tésztával. Még a sáskák kedvéért sem.
Egyenlő mennyiségű lisztet (nyolcad kilót) és vajat összekevertem, beleszórtam harmadannyi reszeltsajtot, 3 kanál vizet, három kanál ecetet. Megsóztam, összekevertem. Két órára hűtőbe tettem, azután kinyújtottam fél-egy centi vastagra. Pogácsákat formáltam belőle. Egyeseket sajttal, másokat köménnyel, sóval vagy szezámmaggal szórtam be.
Húsz percre tettem be a 400F-os sütőbe.
A húsz perc elteltével kivettem a sütúből és kidobtam a megégett süteményeket. Ezért fontos, hogy fél centinél vastagabbak legyenek. A maradékot összecsomagoltam és a sáskák megették.