Kertészribizlik - A ásás

- Ti ásóval ástok? - C, a szomszéd annyira meglepődött, mintha azt mondtuk volna neki, körömkefével ásunk. Látszott, nem tud napirendre térni az esemény felett.

- Ásóval? - felfoghatatlannak látszott az az ásás.

- Van egy rotációs kapám a fészerben. Kéritek? Pár napra kölcsön tudom adni - folytatta .

- Ha kell, van láncfűrészem is - tette hozzá.

Mi pedig hazatoltuk a rotációs kapát, hogy kupáncsapjuk vele a földigilisztákat.

A transzkontinentális vasút mentén

- Elfér az autó?

- Hogyne férne el! Ezt egy vonatra tervezték. Az is elfért.

- És két autó?



Ezzel meg lettem fogva. A transzkontinentális vasút 1869-ben egynyomtávú volt. A töltést helyenként ma útként használják. Az egykori nyílegyenes vasútvonal kilométerek százain át kanyarog a pusztaságban a Nagy-Sós-tó és a hegyek között.



Csodálatos kerékpárút lenne - ha a kerékpárosokat nem fegyegetné útközben a szomjanhalás réme. Meg a napszúrásé. Az éhenhalásról már nem is szólva. Az Aranyaszegecs után még akad pár tanya (kettő), aztán a tökéletes puszta következik. Huszonöt-harminc kilométeres kitérővel eleinte el lehet jutni valamilyen településre (vagy egy nagyobb országúthoz), de utána ez a távolság a többszörösére nő és a keskeny vasútvonal az igazi semmiben tekereg tovább.



Ahol az út a töltésen halad, ott pont kerékpárút szélességű. Ha két autó találkozna, az egyik tolatha(na) vissza pár kilométert az első kitérőig. De nem jön szembe senki. A forgalmasabb részeken pedig széles földúton lehet haladni.

Amikor megépült a vasút, hirtelen benépesült a környék: pár tucat mérföldnyire töltő-javítóállomások létesültek és körülöttük pár család megpróbálta művelni a földet. Aztán ezt gyorsan abbahagyták. Néhányan megpróbálkoztak állattenyésztéssel is, de aztán ezt is abbahagyták, felszálltak az utolsó vonatra és elmentek.

Azóta a szikes dombokat egy valamire használják: lövöldözésre. Beülnek az emberek (csak és kizárólag férfiak) az autóba (minimális követelmény: négykerékhajtás, 5 literesnél nagyobb motor, hogy azt a pár doboz sört ki lehessen vinni). Leparkolnak. Felesznek egy rikító színű mellényt, majd elkezdenek lövöldözni. Jobb esetben agyaggalambra, rosszabban elhasznált háztartási eszközre. Ha elfogy a töltény és a sör, hazamennek.

Naplementekor mi is ezt tettük, nehogy a sötétben összetévesszenek bennünket egy agyaggalambbal.

Értelmezés

A Craigslist-en rendszeresen szoktam nézni a Garage Sale rovatot, hátha van valami érdekes, amit a házfelújítás következô szakaszában majd használni lehet.

A sok kacat között észrevettem egy hirdetést. Eleinte humornak véltem. Kétszer is elolvastam. Aztán úgy döntöttem, végül is jogos, hogy az eladó a garage sale rovatba tette be az eladó garázst.

Pilótatörténet II

- Egyszer féltem repülőn - mondta szomszédunk, E, a pilóta.

- Idahóból kellett Salt Lake Citybe repülni és elromlott a gép. Egy kis idahói reptéren voltunk. Ott nem volt megfelelő szerelő. Salt Lake Cityből jött egy technikus, bérelt autóval. Négy órát vezetett, mire megérkezett. Aztán szerelt. A gép elkészült.

- Nem adod le az autót a helyi kölcsönzőben? - kérdezte E a szerelőtől - Akkor visszaviszlek repülővel. Egy óra alatt hazaérsz.

- Inkább vezetek - felelte a szerelő, E pedig végigrettegte az utat.

Yoda szabályai - répadobálás

Yoda precízen, bürokratapontossággal talál ki magának újabb szabályokat. Eleinte vacsorakor csak kitette maga mellé a négy bogyót a tálkája mellé. Aztán megállapította, hogy vacsora után kell a logikai játékkal játszani. Ezek után találta ki a répadobálást.

A répadobálás egy egyszerű játék. Kell hozzá répa és valaki, aki dobálja. A répa csak előre hámozott bébirépa lehet.

A répát el kell dobni.
A Mester utánaszalad.
Levadássza a répát. (Megjegyzem, a Mestert a labdák és más hasonló játékok teljesen hidegenhagyják.)
Elropogtatja a répát.
Aztán jöhet a következő répa.
Összesen négy.


- Szerinted Neked OCD szindrómád van? - kérdeztem a Mestert egy korábbi megjegyzésre utalva.

- Nem - felelte Yoda, majd precíz derékszögben befordult az utcasarkon.

Április elsejei virág

- Tessék, virág!

Néztem a virágot. Sárga volt. Egyszerre hármat láttam belőle a cserépben.

Desszertre számítottam. Erre három nárcisz nézett rám.

- Nárcisz.



A három nárcisz vidáman bólogatott. Friss fekete földből nőttek ki és úgy sárgultak, mintha egy szuperkertész nevelgette volna őket.

A piros virágcserép azonban párás volt.

Párás?



Tegnap még 26 fokban (Celsius) kirándultunk. Ma havazott és ismét bekapcsoltuk a fűtést. Ennyire nem lehetett hideg a lakásban.

- És hol az édesség?

A nárciszok bólogattak.

Közelebbről is megnéztem a cserepet. A termékeny fekete föld apróra tört csokiskeksz volt. A nárciuszok egy-egy szívószálban gyökereztek, amit csokifagyi tartott szorosan. Ezért volt párás a cserép.

Azonnal kertészkedni kezdtem egy kiskanállal. A cserépben a virágok jólétéről még mézes fagyi is gondoskodott.

Így bármikor szívesen leszek április bolondja. És kertésze.

Módszertan

A következő bejegyzés NEM Schmitt Pálról szól.

A következő bejegyzés NEM a magyar belpolitikáról szól.

A következő bejegyzés NEM az erkölcsről és annak hiányáról szól.

A következő bejegyzés NEM a plágiumról és következményeiről szól.

A köveztkező bejegyzés NEM a plágiumvadász programokról szól.

A következő bejegyzés NEM az én helyesírásomról szól.

A következő bejegyzés módszertanról szól.



A magyarországi eseményeket, Schmitt Pál plágiumbotrányát boncolgató blogokon gyakran találkoztam érdekes kommentekkel. Ezek a kommentek összeesküvéselméletet szimatoltak az események mögött: szerintük hatalmi manipulációk állnak a HVG leleplező cikke mögött. Az írók szerint egyszerűen lehetetlenség, hogy egy újságíró kikérje Schmitt (?) irományát és megtalálja a kilógó lólábat.

Szerintük ez lehetetlenség.

Nem tagadom, lehetséges, hogy valóban a titkosszolgálatok - UFÓ-k - sértődött szíriuszi emberek - pirézek - Jumurdzsák áll az események mögött.

A legegyszerűbb magyarázat azonban szerintem sokkal elfogadhatóbb: az újságíró kutatott. Keresett és talált. Azt, amit csinált, az a klasszikus filoszmunka.

Picit olyan lesz ez a bejegyzés, mint amit a Bajusz panamai doktoriját firtató kétkedőkről írtam pár hete.

I. Hogy jut az eszébe egy újságírónak nyomozni? És miért pont a doktorit? - kérdik a paranoiások.

Az elmúlt hónapokban az e-sajtó tele volt Schmitt nyelvújító leleményeivel és különféle elszólásaival (“a filozófia doktora”). Természetesnek tűnik, hogy egy, a témához kicsit is konyító újságíróban felmerül a kérdés, hogy tudja-e egyáltalán Schmitt, hogy miről van szó. “Hogy lehet ennek az embernek doktori címe?” - kérdezheti bármelyik szemfüles újságíró.
A szemfüles újságíró tehát elindul és filosz-tevékenységbe kezd: olvas.

II. Hogy lehet megtalálni az eredeti forrást, amikor annak Magyarországon csak egy példánya van és még talán a Wikipédiában sincs benne?

Itt kezdődik a szakma. A filosz munkája. Ez a munka IE (Internet Előtt) bonyolultabb és nehezebb volt, mint ma, de azért akkor sem volt reménytelen.


Első lépés: Össze kell állítani a téma bibliográfiáját saját kútfőből. Azaz seggelni kell. Régen katalóguscéduálkat pörgetve az ETO katalógusban (a konspirációs-elméletek megrögzött híveinek megjegyzem, az ETO katalógusnak SEMMI köze a focihoz). Ez a lépés újságírói nyomozás során kihagyható - érdemes azonban ismerni a témát.

Második lépés: Tovább kell seggelni. Egy ilyen munka átnézését az utololsó oldalakon kell kezdeni. Ott a bibliográfia. Meg kell nézni, mi van abban a bibliográfiában és ellenőrizni kell a tételeket. Régen ez bonyolultabb feladat volt, mint ma: poros katalóguscédulákat és referenciakönyveket kellett forgani. Az újságíró szerencséjére a kérdéses kisdoktori szerzője ezüsttálcán kínálta a megoldást: minden szokással és szabállyal ellentétben a bibliográfia nem alfabetikus sorrendben sorolja fel a felhasznált szakirodalmat. Az első tétel magyar címmel szerepel. Magyar címmel azonban ilyen nevű munka nem található a katalógusokban. Abban a pillanatban, hogy a hivatkozott mű nem létezik, megszólalnak a filosz agyában a vészcsengők. Miért hivatkozik olyasmire, ami nem létezik? (Ha a szerző utána odaírná, ha eddig eljutottál, kapsz egy láda sört, meg lehetne érteni a hibát, de itt nem volt szó láda sörről.)
Ekkor a HVG nyomozója elkövet egy apróbb hibát, de erről később.

Harmadik lépés: Meg kell nézni, mi lehet a rosszul hivatkozott mű. Ez is egyszerű, ülőképes ülepet igénylő munka. Adva van egy név (lehet rosszul leírva) és egy cím (valószínűleg szintén rosszul leírva). Az internet korában ez is egyszerű, csak variálni kell és előbb-utóbb valószínűleg meglesz a keresett mű igazi címe még akkor is, ha valamiért nincs benne az online katalógusokban.

Negyedik lépés: Ha megvan a cím, akkor meg kell keresni. Minél obskurusabb valami, természetesen annál nehezebb megtalálni. De érdemes próbálkozni. Elvégre a címet az Amazon is ismeri: Analyse du programme des Jeux olympiques d'hiver, 1924-1998 (Documents du musee) (French Edition).

El kell menni különféle könyvtárakba és ott ismét fenekelni kell. Katalógus vagy terminál előtt és keresni a könyvet. (Egy jó filosz természetesen azt is tudja, hogy milyen könyvtárakban kell a megfelelő dolgokat keresni. Egy, az olimpiai játékokról szóló munkát nem az Állatorvosi kar könyvtárban kell először megnézni. Előfordulhat, hogy ott van, de először a szakkönyvtárakban kell kezdeni.

Ötödik lépés: ha már megvan a mű, akkor ismét seggelni kell. Össze kell nézni.

Tudom, sokak számára ez hihetetlen, de szorgalmas rabszolgamunkával mindnen külső segítség nélkül el lehet jutni a megoldásig. És ez nem ördöngősség.

Szerintem egy hibát követhetett el a HVG újságírója: megelégedett az első tétel ellenőrzésével. Igaz, hogy már ez elegendő puskaporral szolgált a botrány kirobbantásához, de miként később kiderült, lett volna még mit keresni.

Ennek ellenére ez jó filoszmunka volt.