Első benyomások

Rengeteg az autó Budapesten, pedig nyár van és vége az iskolának.

Az emberek nem mentek nyaralni.

Többen azt mondták, a magyaroknak nincs pénzük nyaralni.
A háromötvenes kenyér helyett a benzin kerül háromszázötvenbe. Ilyen árak mellett állnak a dugóban és pöfögnek. Nekem az az érzésem, van pénz.

Azt hiszem, az emberek a foci miatt nem mentek el nyaralni.
Amint vége lesz a vébének, kiürül a város.

Yoda repül

JFK
Originally uploaded by ribizlifozelek

A repülés már-már rutinszerű volt: Yoda bebújt dobozába. Mi kifizettük a Mester jegyét. Az eb megnézte, elég szilárd-e a doboz. Mivel most nem sikerült szétszedni a hordozót, mint tavaly, sértődötten elaludt.

JFK-n négy óránk volt - direkt vettünk ilyen jegyet, hogy tudjunk sétálni. JFK a földkerekség legnagyobb harmadikvilágbeli reptere. Emberek tülekednek, bagóznak, büdös van és olyan terminálokat is találtunk, amikben még a Wright fivérek vártak arra, hogy ujlenyomatot vegyenek tőlük. Vagy nem.

Voltak modern termimálok is, vasutak és szimpatikus hordárok, taxisok, akik barátkozni akartak a Mesterrel. A Mester inkább a reptéren lézengő többi kutyával haverkodott.

Sokan voltak és mind lelkesen ismerkedtek. Velünk a "Gypsy cab" tulajdonosok, az illegális taxisofőrök ismerkedtek. (Érdekes ezzel a kifejezéssel egy, a politikai korrektséget ennyire kihangsúlyozó országban találkozni. Lehet, nincs olyan negatív konnotációja a szónak, mint Európában.)

Yoda a mini kutyasétáltatót szerette. Mi kevésbé: tűzött a nap és zaj volt.
Idővel viszont találtunk egy nyugodt zugot egy híd alatt. Zöld volt a fű, (beton)szürke ég. Itt leheveredtünk, vettünk mindenféle ennivaló és megebédeltünk, majd visszamentünk a reptérre.

Budapestig az út eseménytelen volt.
Yoda ismét úgy jött be Magyarországra, hogy senki sem nézte meg nagy munkával és anyagi ráfordítással összeszedett hivatalos papírjait.

Lehet, a Mester csak láthatatlanná tette magát és így osont be a fináncok orra előtt...

Készülődés

Az új-mexikói körút után eseménydús napok következtek: rengetreg tennivaló halmozódott fel. Jogosítványt kellett megújítani, Társadalombiztosításhoz kellett menni, a Mestert el kellett vinni állatorvoshoz papírokért , a papírokat el kellett vinni hatósági állatorvoshoz pecsételni.

Az utolsó két látogatást pillanatok alatt letudtuk. Bementünk, töltöttek, mi fizettünk. (Bevallom, kicsit aggódtam, mert az EU állategézségügyi hatóságai előírják a kék toll használatát - talán az EU zászlaja miatt -, az állatdoki pedig kivételesen elfelejtette a kék tollat, pedig eddig mindig jót szórakozott a nyomatékos figyelmzetetéseken. Yodának most feketével kitöltött papírjai voltak.)

A TB-ben másodpercek alatt kiadták a papírt, csak a bonyolult nevem írták el. De utána pár perc alatt adtak egy másikat. Megérte elmenni, láttam még egy hivatalt, ami működik és láttam egy embert, aki a kopaszranyírt fejére tetováltatta a felesége arcképét. Onnan tudom, hogy a felesége volt, hogy a csaj ott ült a fickó mellett.

A jogosítványt is pillanatok alatt elintéztük, pedig a gondosan előre online kitöltött adatlapot otthonhagytam. Egy gond volt csak: az alkalmazott még nem látott legálisan otttartózkodó külföldit és minden egyes papírral elszaladt a főnökhöz.

- Ez mi?
- Papír, ami igazolja, hogy az a szerencsétlen legálisan van itt.

- Ez mi?
- Papír, ami igazolja, hogy az a szerencsétlen volt a Társadalombiztosírásnál. Valamiért mi kérünk ilyen papírt.

- Ez mi?
- Útlevél.

Még jó, hogy volt már utahi jogosítványunk, egyébként sokkal tovább tartott volna és a főnök sokkal több érdekes papírt láthatott volna.

Meglepetés hazafele - Helper

Helper egy igazi ráadás volt. Mi azt se tudtuk, hogy Helper létezik. Én egy tájékozatlan ember vagyok, a Bitburgerről is azt hittem, hogy a programozók húspogácsás szendvicse, Helperről meg az jutott eszembe, hogy valami konyhai segédanyag, amitől két sárgás porból és kevés vízből ebéd lesz (sülthús krumplival és brokkolival).

Pedig Helper egy város Utahban, Carbon megyében. Már a megye neve is rosszul hangzik, a városéról nem is beszélve. Azért megálltunk.



Helperben ma is iszonytató mennyiségű szenet bányásznak. A nevesincs városkába dupla sínpár érkezik, az alagutak bejáratát évtizedek füstje kormozta össze. Ami még meglepőbb, személyvonatok ma is megállnak itt.

A főutca sok más "vadnyugati" városhoz hasonlóan pár éve még elhagyatott lehetett, ma azonban lelkes helybeliek életet varázsolnak az ódon falak közé és még virágot is tesznek ki cserében az utcára.

A helytörténészek pedig elhagyott mozdonyokat és vasúti relikviákat mentenek meg az enyészettől. Más lokálpatrióták mindent összeszednek, ami még mozdítható (a mozdítható tárgy definiciója, hogy kisebb egy mozdonynál) és mindent behordanak a helytörténeti múzeumba.

A múzeum olyan, mint a titkos katonai bázisok a filmekben. Kivülről ez egy jelentéktelen épület, belülről öt szint régi épület és négy szint ultramodern múzeum (épp csak megépítve). Az új teherlift akkora volt, mintha mozdonyokra számítanának a szervezők. A pincében a helybeliek berendeztek egy kisebb bányát, meg pár tárnát és azt hiszem, több csilléjük volt itt lenn, mint sok kisebb bányában. (Az egyik önkéntes dolgozó nem értette, mi bajom a rengteg csillével, elvégre be kell mutatni a csillék történetét is, nem?)

Az első emeleten volt egy komplett osztályterem, meg egy bank, megbújt itt egy vadnyugati szatócsbolt. A második emeletet a két világháboú foglalta el: a helperi fiúk Indiába is eljutottak. Valahol ez döbbenetes volt: a sivatag közepéből elviszik az embereket a háborúba, Indiába, amiről lehet, a helperiek nem is hallottak.

A múzeumban volt még egy kórház is, komplett fogorvosi berendezéssel, amit valósz0nűleg egy sci-fi kedvelő dizájner alkotott.



A múzeum után már csak ebédelni kellett - egy hamisítatlan vadnyugati szalont válaszottunk (más nem is volt). A helyben óriásit csalódtam, se John Wayne, se Clint Eastwood nem tért be lelőni valakit. A hamburgerek viszont finomak voltak és lelógtak a tányérról, pedig a tányért máshol hétszemélyes fatányéros szervírozására használták volna.

A személyzet viszont kedves volt - lehet, Wayne vagy Clint mégiscsak járt itt és lelőtt egy-két kötekedő csapost. Vagy csak féltek Yodától.

Shiprock

(További és jobb fotók hamarosan. A hosszú i hangokra az ékezetek később várhatók.)

A navajó rezervátumon átvezető szakasz az út legunalmasabb része volt. Gallupból egy nyilegyenes út vezetett Shiprockba. Az út egyenes volt és unalmas.
Egyszer kiirták, hogy kanyar jön, le kellett venni a sebességet is, mire az egyenes aszfaltcsik kicsit elhajlott, aztán ment tovább.

Ördögszekerek görögtek, homokpatakok folytak át széles úton. Az út szélén konténerházak feszültek neki a szélnek.
Rajtam kivül mindenki aludt az autóban - nekem is kedvem lett volna rögziteni a kormányt és bólintani egyet. Húsz perc alvásból nem lett volna semmi baj, olyan egyenes volt az út.

Nem voltak fák, bokrok, növények. Egy ház körül láttam három csenevész fát. Lehet, a tulajdonost őgy hivják, az Ember Akinek Erdeje Van.

A vigasztalan pusztaságból szétlőtt idegen űrhajók roncsaira emlékeztető óriási sziklák emelkedtek ki. Valószinutlen, természetellenes sziklaformációk voltak, olyanok, amiket a fantasy regények illusztrátorai rajzolnak valami erős és tiltott szer hatása alatt.

A sziklák több tucat kilométerre voltak egymástól. A legnagyobb volt a Shiprock. Akkora volt, hogy egy egész várost róla neveztek el.

Lehet, Shiprock városának vannak elbűvölő részei, lehet, a város gyönyörű - mi bementünk a döbbenetesen nagy és jól ellátott szupermarketbe. Vásároltunk, megállapitottuk, milyen kedvesek az emberek és menekültünk.

Már majdnem Utahban voltunk.

Gallup

Gallup
Originally uploaded by ribizlifozelek

Gallup négy éve nem tetszett. Ugyanolyan kihalt kisértetváros volt, mint a több félig elhagyott település a 66-os úton. Csak nagyobb.

Akkor vasárnap volt, minden zárva volt. Az emberek otthon voltak. Vagy aludtak. Vagy elutaztak, esetleg ott se voltak.

A boltok üresen bámulták a forgalmat. Embert nem láttunk. Állatot sem.

Gallupban találtunk egy régi szállodát, ahol John Ford idején szálltak meg a szinészek, amikor a Monument Valley-ben forgattak. A szálloda mit sem változott azóta.



Gallup most más volt: megtaláltuk a nyüzsgő belvárost, ami új # neo-pueblo épületekkel volt tele.

Egy kisvendéglőben ebédeltünk a 66-os út mentén. Yoda bejöhetett. Kicsit féltettük: kinn 32 fok volt, benn 21. A személyzet és a vendégek jó része indián volt.

Békésen hallgattuk a szomszéd asztalnál beszélgetó két indián kevert angol-indián párbeszédét:

- Indián-indián-indián- elvesztett két bárányt-indián-indián-indián.

Lehet, azt mondták, na most jól kiszúrunk ezzel a két fülelő sápadtarcúval, de akkor is jól éreztük magunkat.

A kempingezés örömei - a pecches szomszéd

Reggeli egészségügyi sétánkat végeztük Yodával a kempingben.

Nem voltak sokan. Helmut, a szomszéd sok-sok hellyel volt arrébb. A másik szomszéd a legtávolabbi sarokban lakott. Fiatal házaspár volt, két gyerekkel. Azt hiszem, nem voltak gyakorlott kempingezők, este sokat vacakoltak a sátorral.

A férfi most békésen nézte a napfelkeltét. Legalábbis messziről úgy tűnt.

Yodával közeledtünk - lassan, mert rengeteg izgalmas fűszál volt itt.
A férfi nézte a napot.
Yoda a fűszálakat.
A férfi a napot.
Yoda a fűszálakat.
Aztán a férfi összegörnyedt és öklendezni kezdett.

Gondoltam, megkerdem, segíthetek-e.A fickó barátságosan görnyedezett, mire kisebbik gyereke odaszaladt a kétségbeeett mamához:

- Nézd anya, mekkora pókot fogtam!