Idôtlenség III

Hirtelen értünk vissza a civilizációba. A kovetkezo 120 km-en három települést keresztezünk. Szóval kezdtünk sûrûn lakott vidékre érni.

Fényeket láttunk és közlekedési táblákat.

Falvakat.

Kisértetfalvakat. Este 9 múlt.

Égtek az utcákon a lámpák. A házakban sötét volt. A vendéglôk zárva voltak. Kocsmák nem léteztek.

Mintha ugyanolyan elhagyott városokban jártunk volna, mint az imént a romoknál.

Az egyedüli életet a benzinkutak jelentették. Itt láttunk pár reményvesztett fiatalt, amint a fagyasztott ételek között túrkált.

- Moáb egy hippitanya - mondtam - Ott majd eszünk.

Utahban a hippitanyák is mások. Itt szolid hippik élnek és este 11-kor már alszanak.

A legvérmesebb hippik pedig az utolsó nyitvalevô bûntanyára húzódtak be:
- Egyszer az életben ilyen helyre is el kell menni - mondtam és leparkoltam a McDonald's elôtt.