A hegy

Igazából valamelyik hegyi tó partján szerettünk volna sétálni. Esetleg megnézni egy hatalmas vízesést. A vízesés lavinaveszély miatt zárva volt - igaz, víz esett belőle, de a hozzá vezető útra nem lehetett rámenni. A hatalmas, kristálytiszta hegyi tavak pedig befagytak és nem lehetett megmondani, hol kezdődik a tó, a lékhorgász vagy a lék.

Inkább elmentünk az egyik közeli hegyre a Wasatch Mountain State Parkba.

A parkőrnél megkérdeztük, lehet-e bemenni kutyával.
Hiba volt.
A barátságos bácsi elmondta az életét. (Járt Budapesten is.) Részletesen elmagyarázta, a szomszédos hegytetőre vezető ösvényeken géppel letaposták a havat. A többi ösvényen viszont egyáltalán nem takarítottak és ott van egy kis hó. Ráadásul ez a körút csak hátom mérföldes és itt kezdődik a közelben.



Elindultunk felfele. Persze az ösvény kezdete nem volt ott, ahol kellett volna. Azaz nem volt sehol. De hát, három mérföldes szerpentin, csak megtaláljuk előbb utóbb.

A bácsinak igaza volt, tényleg volt egy kis hó a hegyen. Elsüllyedtünk a méteres hóban. Vagy nagyobban. Találtunk egy ösvényt, jódarabig felfele vezetett, aztán lefele és már vissza is értünk az országútra.

Újra kezdtük.
Lassan teljesítettük a három mérföldes távot is.
Aztán meglett az ösvény. Már sokkal jobban lehetett menni rajta, valamivel tömörítették a havat, igy csak bokáig süppedtünk. Yoda imádta, rohant, szagolgatott, nézelődött. Mi mentünk felfele.



Amikor elindultunk, tiszta idő volt. Ahogy közeledtünk a csúcshoz, elkezdett havazni, a csodás kilátásból csak valami kavargó fehérség maradt. Aztán egy pillanatra abbamaradt a havazás és rájöttünk, a hatalmas, 2000 méter magas hegyet, amit lógó nyelvvel, hörögve másztunk meg nála sokkal nagyobb hegyek veszik körül.

A kirándulás végeztével természetesen elállt a havazás is és a Midway nevű kis német falucskából megláttuk a hegyünket. Egy kis dombnak tűnt.