Don Quijote a sarokban

Helyszín: csili-vili rendelő.
Épület: légkondicionált, pollenszűrt, számzáras, biztonsági ajtós, komputerizált, intelligens.
Berendezés: minden, amit pénz meg tud fizetni.

Legmodernebb műszerek. Legmodernebb monitorok. Legmodernebb bútorok.

Zúg a légkondi.

A sarokban, hordozható, pici hősugárzó harcol a légkondicionálóval.

Reménytelen szélmalomharcot vív, amint pár fokot becsempész a helyiségbe, a központi légkondicionáló ráerősít.

De a kis egység próbálkozik. A hőérzeten legalább segít.

Intermezzo - A bankban

Bank. Öt perccel zárás után. A bejárati ajtó már kulcsrazárva. Mi is igyekszünk kifele, külön ember jön és nyitja az ajtót.

Lihegve egy nő érkezik az ajtóhoz.

Csak egy csekket szeretnék feladni...

Még Yoda is kiváncsian fülelt a dobozban.

- Fáradjon be! - mondta mosolyogva az alkalmazott.

Mexikói savanyúleves

Cseh haverom, M, ha valami bonyolult, összetett, esetleg zavaros helyzetet látott, annyit mondott rá:

- Goulash.

Ezzel ő mindent kifejezett. Ezért is gondoltam a hozzávalók elolvasása után arra, hogy a tomatillo levest mexikói gulyásnak nevezem el. Pirosaranyat leszámítva szinte minden volt benne, ami egy gulyásba kell. Sőt.



Aztán elkészült a szövetkezetben kapott rengeteg tomatillo feléből a leves. Megízleltük. Meglepődtünk. Ha ismeretlen ételt készítek, van rá bizonyos esély, hogy abból akkor is pörkölt és gulyás lesz, ha a legmagyarosabb hozzávaló a fecsekfészek. Egy gulyás jellegűnek kinéző étel esetében ezért is volt meglepő, hogy nem gulyás lett belőle, hanem hihetetlenül finom székely savanyúleves.

De vajon honnan van a székelyeknek tomatillo-juk?




Mexikói savanyúleves

- két kanál olaj
- 3/4 kiló pörkölthús sertésből
- só, bors
- 3/4 kilo tomatillo, apróra vágva
- két nagy, apróra vágott zellerszár
- 1 apróra metélt vöröshagyma
- 1 csilipaprika (mégis van benne paprika!)
- 2 szem apróra vágott fokhagyma
- 2 kanál pirospaprika (ez is van benne!)
- csipetnyi oreganó
- három csipetnyi kömény
- 2 pohár húsleves
- 1.5 pohárnyi apróra vágott répa
- 2-3 kockára vágott krumpli
- 1 doboz paradicsomkonzerv
- ízlés szerint csípőspaprika
- apróra vágott korianderlevél



1. Az olajat felforrósítjuk. Beletesszük a sertést, sózzuk, borsózzuk. Két perc után megforgatjuk és mindkét oldalát megbarnítjuk.
2. Beleszórjuk a zellert, hagymát és úgy hét percig pároljuk közepes hőmérsékleten.
3. Beletesszük az összes paprikát, fokhagymát, köményt, oréganót és három percig kevergetjük, majd ozzátesszük a húslevest és felforraljuk.
4. Beleöntjük a krumplit és a répát, paradicsomot és a tomatillót.
5. Alacsony hőmérsékleten 35 percet alacsony hőmérsékleten főzzük.
6. Korianderlevéllel díszítve tálaljuk.

Sziklatornyok között - Bryce kanyon

Megjegyzés: a Bryce kanyonban még januárban voltunk V-vel, csak a Nagy-Sós-tó mocsaraihoz hasonlóan elfelejtettem feltenni a bejegyzést.



- Anka-ku-wass-a-wits - fitogtattam tudásomat. Ezt csak olyankor merem tenni, amikor vezetek, mert ilyenkor az utitársak nem mernek fizikai erőszakot alkalmazni. A Bryce kanyonban a szerpentin úgy 3000 méter magasra megy fel és a meredek szakadékok szélén felfele kanyargó jeges úton biztonságban éreztem magam.



- Anka-ku-wass-a-wits - ezzel nagyjából el is lőttem összes helybeli indián nyelvre vonatkozó puskaporomat, még olyanokat mondhattam volna, hogy mokaszin, meg tomahawk és Manitu, de azok már nem ennyire lenyűgöző szavak.



- És mit jelent? - kérdezte V.

- Elfelejtettem.

(Megnéztem: az őslakosok a Bryce sziklaformáit nevezik így.)



A Bryce egyik kedvenc nemzeti parkunk: közel van Salt Lake Cityhez és ha nem akarunk túrázni, akkor az út egy nap alatt megjárható.



Nyáron a tömeg miatt ajánlatos a nemzeti park buszaival bejárni a szerpentint, de most télen még a mókusok se bújtak elő, az összes kilátó a mienk volt. Meg a hóembereké.

Józanságteszt

Este szokásos körünket tettük meg. Langyos tavaszi este volt, csak a szél jelezte, hogy a tél utolsó (?) hóvihara közeledik.

Yoda a State street fele vette az irányt.

A nyolcsávos út mentén intézkedést foganatosított a közrend őre. Lelassítottunk és néztük, mi történik.

A rendőrautó egy kisteherautót állított meg. Azért hívom kisteherautónak, mert van sokkal nagyobb is, nem azért, mert kicsi volt.

A rendőrautó és a kisteherautó között egy fiatal nő állt a randőrrel szemben.

Józansági tesztet végeztek.

A szonda drága. A rendőr először ezért cirkuszi mutatványokat végeztet a sofőrrel. Ha nem tud egyenesen menni, ha nem tudja behunyt szemmel eltalálni az orrát, jön a szonda, a vérvétel, a letartóztatás, a bíróság, meg ilyenek. Ilyenen bukott meg két éve egy utahi szenátor.

A termetes rendőr láthatóan azt magyarázta, hogyan mit kell csináljon a sofőr.

A nő állt és nézett.

A rendőr tartott egy bemutatót: könnyedén végigsétált a vonalon.

A nő állt és nézett. Szerintem arra koncentrált, hogy tudjon egyenesen állni.

A zsaru ekkor donut növelte fenekét riszálva mutatta a nőnek, hogyan kell majd egyenesen menjen egy vonalon.

Igazából a menés nem ment. A nő csak állt kővédermedten. Szerintem véralkoholszintje bőven meghaladta az engedélyezett 0.08%-os határt.

A rendőr ekkor már tánclépésekben, hawaii táncosnőket idéző csípőmozgással vonaglott végig a vonalon. Egyik lábat a másik elé és riszált.

A nő csak állt és nézett.

Remélem, a nevetéstől nem tudott mozdulni se, de inkább attól tartottam, merevrészeg volt.

Ebben az esetben nem tudtam sajnálni, sőt, örültem is.

Az adóhivatal mosolya

Elkészült az adóbevallás és már úton is van a megfelelô központba.

A külföldi bankszámlák bejelentési kötelezettségét taglaló szabályok azonban nem túl világosak. Látni, egy terrorelhárító írta ôket és nem egy téntanyaló könyvelô.

Írtunk az adóhivatalnak és feltettünk egy eldöntendô kérdést.

Emilfordultával megjött a tömör válasz:

Yes.

És az aláírás alatt volt egy mottó:


"Live to give, care to share
with an attitutue of gratitude
in an environment of peace
and love".

Elmosolyodtunk.

Olajkostoló

- Ez egy könnyű, citromos olaj - a pici papírpohárból citrusillat áradt. Könnyű, folyós olaj érte a nyelvem és citromíz húzta össze az ínyem.

- Én purista vagyok... - sóhajtottam.

A hölgy szakértőn bólogatott és elfordult a dél-amerikai olajokat tartalmazó pulttól.




Engem kemény fogyasztók szoktattak rá az olajra. Emlékszem, egyszer kavargó gyomromra panaszkodtam valahol a Pireneusokban, mire C azonnal hozott gyógyszert: egy szelet friss kenyeret vastagon megolajozva, egy szelet sonkával és manchego sajttal.

- Nem vagy jól, úgyhogy nem teszek rá paradicsomot. Különben sem vagyunk katalánok. Meg amúgy is beteg vagy.

A gyomorpanaszok olivaolajjal történő orvoslása akkoriban kilógott a világképemből, de úgy éreztem, ennyi kockázatot vállalhatok.

Aztán tényleg jobban lettem.
Valószínűleg azért, mert nem ettem paradicsomot a kenyérhez.

Spanyol barátaim mind lelkesen magyarázzák ma is, milyen jó az olivaolajuk.

- Még az olasznál is sokkal jobb! - mondják, majd szomorúan hozzáteszik:

- De az olaszok felvásárolják és olasz címkét nyalnak rá.



- Mediterrán olaj nincs? - igyekeztem nem gasztorasszistának tünni. Hiába csinálnak Argentínában és Kínában olivaolajt, az igazi nedűt a Földközi-tenger medencéjében készítik.

Pici pohárkában sötét, nehéz illatú olaj érkezett.

Már ötféle olajba dugtam bele a nyelvem, ennek az olajnak azonban olyan íze volt, hogy tisztára söpörte ízlelőbimbóimat.

Testes volt, nehéz és hihetetlenül jó.

Furának tartottam, hogy Utahban valaki olivaolajszaküzletet nyisson, de a serfőzde óta már semmin sem csodálkozom igazán.


- Kérek... - sóhajtottam és ismét beledugtam nyelvem a pohárba. Ha nem szégyelltem volna magam, kértem volna hozzá egy kis kenyeret tunkolni.

- Ha elfogyott és visszahozza az üveget, 15% kedvezményt kap, ha újratölti - mondta a Kereskedő és ezzel egy életre megnyert magának.



Olajbolt:
http://www.mountaintownoliveoil.com/