2011. szeptember 18., vasárnap
Yodüsszeia XII - Egy világvárosi éj
Két órát tartott az út és közben a rendőrök egyszer sem állítottak meg, hogy miért hajlítja Yoda a teret.
A szálloda Brooklyn közepén volt és a taxis gps-e dícséretes gyorsasággal megtalálta és csak egyszer kellett a pilótának arra fordulnia, amerre nem lehetett. Szerencsére épp nem jött szembe senki.
A Sheraton elegáns volt, mint egy Sheraton.
- Biztonságos ez a környék? - kérdeztem ránézva két öltönyös konyhaszekrényre, akik látványosan tettek semmit a hallban.
- Teljesen egészében.
- Akkor ők miért vannak itt?
- Megnyugtatják a partizó vendégeket.
A 23. emeleten folyamatos buli volt, szerencsére nem az exekutív 22-en kaptam szállást, hanem a fapados 8-ikon.
A szálloda liftje a szobakulcskártyával működött. Ha nem dugtam be a kulcsomat az olvasóba, automatikusan felvitt bulizni a 23-ra. Természetesen nem dugtam be a kulcsomat, eszembe se jutott. Amikor megláttam az őrületes partit, akkor kezdett derengeni bennem, hogy nem ide akartam jönni.
Lift tanulmányoz. Kulcs be. Érkezés a nyolcadikra.
A szobában embertelenül hideg volt. 62 fokra (Fahrenheit) allították a hőmérsékletet, biztos pingvinekre vártak. Míg a hőmérséklettel vacakoltam, Yoda felfedezte a szobát:
- Éhes vagyok - mondta.
Természetesen ekkorra minden ennivalónk elfogyott, még a gondosan csomagolt kutyaeledel is. Nem közel négy napos yodüsszeiára készültem, hanem egy egyszerű, Prága - Salt Lake City útra.
Mivel a szálloda vendéglője nem volt kutyás, szóltam a Mesternek:
- Gyere, nézzük meg mit lehet enni egy világvárosban 11-kor!
- Én rántottcsirkét kérek! - mondta a Mester.
Elindultunk. Ekkor derült ki, hogy Brooklyn világváros. Két saroknyit mentünk és már három olyan helyből választhattunk, ahol enni lehet. Volt egy pékség, egy deli és egy kisbolt.
- Melyikbe menjünk? - kérdeztem a Mester.
- Mindegyikbe.
Azon tünődtem, melyikből hajítanak ki minket gyorsabban, amikor megjelent egy hölgy (Hölgy, kalapban, kosztümben, ahogy kell). A hölgyet egy pici kutya vitte sétálni. Köszöntünk. Az ebek köszöntek. Aztán a hölgy belibegett a kutyával a delibe. Ez eldöntötte a kérdést.
- Bejöhetek a kutyával? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, közben láttam, két másik négylábú vendég is áll már sorba.
- Fogyaszt a kutya?
- Igen.
- Akkor természetesen. A vendég az vendég.
Hunyorogva tanulmányoztam a kiírásokat.
- Pastramit kérek - New Yorkban egy deliben pastramit kell enni. Sajnáltam, hogy a klasszikus delik egyikébe, Katzhoz vagy Carnegiehez nincs időm elmenni, de menü itt is több, mint ígéretes volt.
- Mekkorát?
- A legnagyobbat - vágott a szavamba Yoda.
A frissen szeletelt szaftos marhahúsból szerintem legalább fél kilo tünt el a félméteres kenyérben. Yodával csak pislogtunk. A húst egy kevés sajt követte (ez nem része az eredeti pasztraminak, de mindegy). A sajt lehetett vagy húsz deka.
- Zöldséget kérhetek bele? - a fickó úgy nézett rám, mintha azt kértem volna tőle, szeletelje fel az anyját és őt is dugja bele a szendvicsbe, majd az égre nézve azért levágott három (HÁROM!) karika paradicsomot és beletette a szendvicsbe. Tudom, egy pasztramiszendvicsbe nem való a paradicsom, de éhes voltam. Legközelebb majd ínyenckedem.
Vettem még fél liter gyümölcslét, almát, süteményt és fizettem. Tíz dollár.
Picit még séltátunk, majd visszavonszoltuk magunkat a szállodába. Megvacsoráztunk és felhívtuk a taxitársaságot, hogy mikor vinnének ki minket a reptérre.
- Most szeptember 11 miatt nagy a forgalom - magyarázta a diszpécser.
- Hatra szeretnék kiérni, mit javasol?
- Induljunk négykor. Biztos, ami biztos.
Nyeltem egyet. Féltizenkettő volt.
- Rendben, akkor legyen négy - mondtam lemondóan, majd végigdőltem az ágyon. Yoda ekkor már hangosan hortyogott.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Katz-ból Hollywood legendát csinált. Nekem is rajta van a listámon.
Megjegyzés küldése