2012. szeptember 28., péntek

Egy régi emlék nyomában

Kolozsvar

Megjegyzés: az alábbi történetet illusztráló fényképek nem a helyszínen készültek.


Ez lesz az - mondtam V-nek. V szkeptikus volt, ez volt a hatodik kapualj, ahova betértünk.

- Több mint harminc éve lehetett - sóhajtottam.

A világ más volt.
A Kárpátok Géniusza még ragyogóan tündökölt Bukarestben és csak hallkan lehetett röhögni rajta. Meg sírni.

Egy erdélyi városban sétáltunk.

Timisoara

Mutatok valamit - az idős férfi valószínűleg egy Tamási Áron történetből lépett elő. Ha valaha is le akarják írni az erdélyi magyar úriembert, akkor őt kell megkeresni és modellnek állítani.

- Jöjjenek - mutatok valamit.

Fura idők voltak. A havasokból “gondos” kezek szedték fel az utolsó határköveket. Az egykori országhatárt jelző fal akkor is úgy omladozott elfeledve a Törcsvári-szorosban, mint ma.

Vannak tárgyak, szimbólumok, amik túlélik önmagukat. Túlélik az őket megteremtő rendszert. Ilyen volt ez a tábla is. A kapualj mélyén egy emléktáblát láttunk. Magyarul. Az egyik városi céh állította, hogy megemlékezzen 1896-ban a milleniumról.

Hogy élte túl addig a tábla azt a hatvan valahány évet, rejtély. De ott volt és most is ott volt úgy harminc évvel később, porosan, kicsit koszosan és elfeledve.

Maradjon is úgy és ott.

Kolozsvar

Nincsenek megjegyzések: