2011. június 18., szombat

A ház

DSCF7750

Megjegyzés: Kiadó lakásokat, házakat nézegetünk. Némelyikben még benne van a lakó. Főbérlő nélküli házat keresünk, ha majd beköltözünk, nyoma se lesz a mostani lakónak és holmijának, de érdekes kukkolóként megnézni, hogyan él egy vadidegen ember.

Nem vártunk tőle sokat - olcsó volt, szép volt, gondoltuk, igaz se lesz.

Tényleg szép.
Akkora, amekkorát szerettünk volna. Van pincéje (lomtár!). Van kertje. Van garázsa.

Az első benyomás jó volt: az utca rendezett. A Ház egy, a négy egyforma, egymás mellett álló American Craftsman bungalóból. Nem a nagypolgári változatból, hanem a középosztálybeliből.

Tudtuk, az épület külsején kívül nem sok régi elem maradt meg - de végül is nem akartunk múzeumba költözni.

A második benyomás nem volt jó: a hetvenes években a kandalló köré egy sziklafalat építettek és befalazták a szoba keleti és nyugati kisablakait. A sziklafal úgy nézett ki, mit egy tárgyaló háttere a Twin Peaksből.

De tetszett és azonnal beköltözhető volt. Láttuk, sok mindent megváltoztatnánk rajta, de nem bulldózerrel kellene megszerelni.

A kert nagy.
A garázs óriási. Kisebb lakásban is éltünk már.

A szomszéd fája belenőtt az autóbehajtóba és kérdésessé tette, beférnénk-e autóval a garázsba. Gyanúnkat fokozta, hogy a garázs padlójáról enni lehetett volna, de mi nem enni akartunk benne, hanem parkolni.

Aludtunk rá egyet és tettünk rá egy ajánlatot.

8 megjegyzés:

Jó Sir Robin a bátor írta...

Szép ház, jó ránézni.. ez valami fordított árverési rendszer, vagy mondtak árat és ti alkudtok belőle?

Száva írta...

Fú, szorítok! :) Élhető, kedves helynek tűnik. :)

Ziebi írta...

Szerintem tökjó az a kőfal. :)

globalgrover írta...

alberletet kerestek nem vennivalo hazat, ugye? legalabbis a kep alatti mondatbol ugy tunik. de akkor hogy hogy ti tettetek ra ajanlatot?

jol nez ki kivulrol!

ribizlifozelek írta...

Haaaat... arrol van szo, hogy eleinte berelni szerettunk volna egy kerteshazat, de aztan osztottunk, szoroztunk es inkabb vettunk egyet.

Christine írta...

De ha megveszed akkor már buldózerrel is szerelheted. :-))

Globalgrover írta...

Ja akkor mar vilagos :) neztem is hogy igensok energiat fektettek egy sima albikeresesbe :))) hat akkor gratula es minden jot az uj hazhoz!!

Boston2 írta...

Hű, szurkolok. :)

A szomszéd fájával itt is nehéz dűlőre jutni?
Bár gondolom, szomszédtól függ.
Nem mondták, miért hagyták belógni?