Lebontották

Lebontották. 

Eltünt a <a href="http://ribizlifozelek.blogspot.hu/2012/07/az-omladozo-ufo-vegnapjai.html?m=1">PanAm</a> terminál, a szerényen csak Worldport-nak hívott épület és ezzel elveszett a polgári repülés egyik legendája. 

Kár érte. 

Mûködött 43 évet. 

New York - Kolozsvár

- Együnk a New Yorkban. Mindig is szerettél volna ott enni.

- Messze van.

- Dehogy, itt van a templom mögött.

New Yorkból legalább három van. Egy a pocsolya másik oldalán, de az lényegtelen. Egy másik van Budapesten. Egy harmadik meg Kolozsvárott.

Amikor a 19. század végén Kolozsvár hasonló átalakulásokon ment át, mint Budapest - és mint a Monarchia annyi más városa -, lebontották az itt álló régi szállodát és egy modernet emeltek a helyére.



Ebben villanyvilágítás is volt. 1894-ben.
Meg fotókiállítás. Ugyanekkor.

A szálloda annyira elegáns volt, hogy el is nevezték New Yorknak. Rossznyelvek szerint azért is volt New York, mert a kávézót ugyanaz a cég üzemeltette, mint a pesti New Yorkot és így olcsóbb volt beszerezni az ezüstnemüt. De ez csak pletyka.

A szálloda továbbra is elegáns maradt, ezért is költözött ide be a Gestapo a háború alatt.

Aztán ezt a New Yorkot is utolérte a sorsa. Drágának drága volt, de nem tartották karban. Aztán már drága se volt, de nem tartották karban. Aztán diákszálló lett. Aztán szálloda.

A kávézó 2003-ban még szép volt. Kopott és szép. Akkor úgy éreztük, semmi se változott 1980 óta. De jó volt és a kávé finom.

Erre a dekadens hangulatra gondolva mentünk most is a New Yorkba. Azaz mentünk volna.

Zárva volt. Miként megtudtuk, nyolc éve.

Úgy látszik, ez a New Yorkok sorsa...

Az omladozó UFO végnapjai

Még most is nehezemre esik elhinni, hogy egy-két éven belül lebontják és újat építenek a helyére.

Ezt az épületet tanítani kéne, használni és csodálni. Nem parkolót építeni a helyére.

Az csillogó fehér merészvonalú betonufóva polgári repülés emlékmûve kéne legyen. Talán fontosabb Ikarosz szárnyából kiolvadt viaszcseppekbél is.

Ma az épületet lebecsülôen Delta terminálként ismerik, de sokszor egyszerûen lehármasozzák. Régi neve viszont mindent megmagyaráz: ez volt a PanAm terminál. Innen rajzottak ki a PanAm legendás jetjei a világ legezotikusabb pontjaira. (Ajánlot filmsorozat az optimista aranykorról: PanAm. Sajnos egy évad után megszünt, szerintem azért, mert a légitársaságok ma nem akarják, hovy a mai utasok lássák, ez volt a repülés.)

A PanAm terminál omladozik. Az épület jelenlegi formájában egy kínzóeszköz: a hatalmas terekbe biztonsági berendezéseket gyömöszöltek.

Hamarosan lebontják.

Kár érte.

Yodüsszeia XII - Egy világvárosi éj

Két órát tartott az út és közben a rendőrök egyszer sem állítottak meg, hogy miért hajlítja Yoda a teret.

A szálloda Brooklyn közepén volt és a taxis gps-e dícséretes gyorsasággal megtalálta és csak egyszer kellett a pilótának arra fordulnia, amerre nem lehetett. Szerencsére épp nem jött szembe senki.

A Sheraton elegáns volt, mint egy Sheraton.

- Biztonságos ez a környék? - kérdeztem ránézva két öltönyös konyhaszekrényre, akik látványosan tettek semmit a hallban.

- Teljesen egészében.

- Akkor ők miért vannak itt?

- Megnyugtatják a partizó vendégeket.

A 23. emeleten folyamatos buli volt, szerencsére nem az exekutív 22-en kaptam szállást, hanem a fapados 8-ikon.
A szálloda liftje a szobakulcskártyával működött. Ha nem dugtam be a kulcsomat az olvasóba, automatikusan felvitt bulizni a 23-ra. Természetesen nem dugtam be a kulcsomat, eszembe se jutott. Amikor megláttam az őrületes partit, akkor kezdett derengeni bennem, hogy nem ide akartam jönni.

Lift tanulmányoz. Kulcs be. Érkezés a nyolcadikra.

A szobában embertelenül hideg volt. 62 fokra (Fahrenheit) allították a hőmérsékletet, biztos pingvinekre vártak. Míg a hőmérséklettel vacakoltam, Yoda felfedezte a szobát:

- Éhes vagyok - mondta.

Természetesen ekkorra minden ennivalónk elfogyott, még a gondosan csomagolt kutyaeledel is. Nem közel négy napos yodüsszeiára készültem, hanem egy egyszerű, Prága - Salt Lake City útra.

Mivel a szálloda vendéglője nem volt kutyás, szóltam a Mesternek:

- Gyere, nézzük meg mit lehet enni egy világvárosban 11-kor!

- Én rántottcsirkét kérek! - mondta a Mester.

Elindultunk. Ekkor derült ki, hogy Brooklyn világváros. Két saroknyit mentünk és már három olyan helyből választhattunk, ahol enni lehet. Volt egy pékség, egy deli és egy kisbolt.

- Melyikbe menjünk? - kérdeztem a Mester.

- Mindegyikbe.

Azon tünődtem, melyikből hajítanak ki minket gyorsabban, amikor megjelent egy hölgy (Hölgy, kalapban, kosztümben, ahogy kell). A hölgyet egy pici kutya vitte sétálni. Köszöntünk. Az ebek köszöntek. Aztán a hölgy belibegett a kutyával a delibe. Ez eldöntötte a kérdést.

- Bejöhetek a kutyával? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, közben láttam, két másik négylábú vendég is áll már sorba.

- Fogyaszt a kutya?

- Igen.

- Akkor természetesen. A vendég az vendég.

Hunyorogva tanulmányoztam a kiírásokat.

- Pastramit kérek - New Yorkban egy deliben pastramit kell enni. Sajnáltam, hogy a klasszikus delik egyikébe, Katzhoz vagy Carnegiehez nincs időm elmenni, de menü itt is több, mint ígéretes volt.

- Mekkorát?

- A legnagyobbat - vágott a szavamba Yoda.

A frissen szeletelt szaftos marhahúsból szerintem legalább fél kilo tünt el a félméteres kenyérben. Yodával csak pislogtunk. A húst egy kevés sajt követte (ez nem része az eredeti pasztraminak, de mindegy). A sajt lehetett vagy húsz deka.

- Zöldséget kérhetek bele? - a fickó úgy nézett rám, mintha azt kértem volna tőle, szeletelje fel az anyját és őt is dugja bele a szendvicsbe, majd az égre nézve azért levágott három (HÁROM!) karika paradicsomot és beletette a szendvicsbe. Tudom, egy pasztramiszendvicsbe nem való a paradicsom, de éhes voltam. Legközelebb majd ínyenckedem.

Vettem még fél liter gyümölcslét, almát, süteményt és fizettem. Tíz dollár.

Picit még séltátunk, majd visszavonszoltuk magunkat a szállodába. Megvacsoráztunk és felhívtuk a taxitársaságot, hogy mikor vinnének ki minket a reptérre.

- Most szeptember 11 miatt nagy a forgalom - magyarázta a diszpécser.

- Hatra szeretnék kiérni, mit javasol?

- Induljunk négykor. Biztos, ami biztos.

Nyeltem egyet. Féltizenkettő volt.

- Rendben, akkor legyen négy - mondtam lemondóan, majd végigdőltem az ágyon. Yoda ekkor már hangosan hortyogott.

Yodüsszeia XI - JFK

Tudtam, hogy lekésem a csatlakozást. Tudtam, hogy JFK-n esélyem sincs elérni a járatot. Szerencsére ezt a Delta is tudta, így még ki sem léptem a repülőből, még sorba se álltam az amerikai belépéshez, már hallottam a nevem.

Mr Ribizli, fáradjon az információspulthoz.

Odafáradtam a rögtönzött Delta-pulthoz, ahol kaptam két taxiutalványt és egy szállodai beutalót, meg ebéd- és vacsorajegyeket. Rutinosan tettem el mindent a másnap reggeli beszállókártya mellé, majd megkérdeztem:

- Ugye ez egy kutyás szálloda?

Döbbent csend.

Megkérdezzük, kérem, fáradjon a csomagfeladásnál a Deltás kollégákhoz.

Az amerikai határőr gyors, Yoda beléptetése is zökkenőmentes volt. Csak a sorban előttünk állóval volt baj.

Minket - Yoda miatt - külön abalkahoz irányítottak. Itt azonban már állt valaki. Egy közel két méter magas, csontos fekete, aranykeretes napszemüvegben. Mellette az asztalon több száz karton cigaretta.

- Kérjük haiti kreolul beszélő amerikai állampolgárokat, jelentkezzenek - mondták be a hangosba.

A haiti kreol -, a kreyòl ayisyen egy kicsi, alig tizenkét-tizenhárom millió ember által beszélt nyelv. A haiti kreol a francia és pár nyugat-afrikai nyelv keveredésével jött létre, komoly portugál, spanyol hatással, amihez hozzá kell adni egy helyi idián nyelv befolyását is. A haiti kreol a haitiek és az emigráns haitiek anyanyelve. Egy átlagember akkor hall kreolt, ha az esti krimiben (vagy horrorban) vuduznak. Ilyenkor a fenyegető, halandzsának tűnő nyelv a haiti kreol.

Hamarosan előkerült egy utas, aki beszélt haiti kreolul. Közben felfedeztem öt nagy papírdobozt is. A papírdobozokon a RUM felirat volt olvasható. Valószínűnek tartottam, hogy a dobozokban nem kreol nyelvkönyvek vannak.

A dolog elhúzódott, főleg, mert az aranyszemüveges azt állította, a nagyjából hétszáz karton cigarettát személyes használatra hozta. Amikor felkínált egy-egy kartont a vámosoknak, aggódni kezdtem, de szerencsére (mármint az enyémre) ekkor elvitték a fickót. Innen minden flottul ment. Beléptünk, felkaptuk a bőrőndöt, elköszöntünk az idős házaspártól, akik itt is mögöttünk voltak a sorban, de előttünk végeztek és mentünk a Deltához. Itt egy enyhén túlsúlyos ügyintézőhöz kerültünk.

- A Double Tree sajnos nem kutyabarát, - kezdte a nem éppen deltás deltás -, de találtunk egy megfelelő szállodát. Ez a Sheraton. De sajnos Brooklynban van.

Nekem már mindegy volt minden.
Egy kedves deltás hölgy elmagyarázta, hol van a taxi - rosszul, de szerencsére a prágai járat utasai között működött a szolidaritás és a többiek szóltak, rosszfele megyek. Jött a fuvarozó cég és egy szimpatikus indiai fickó bedobta bőröndömet hátra, majd nagyot sóhajtott:

- Brooklyn? Hosszú lesz. Minden tele van ellenőrzőpontokkal szeptember 11 miatt.

- Az élet nem habostorta - gondoltam, majd megnéztem órámat. Kíváncsi voltam, mikorra érünk a szállodába.

Utazunk

- Yoda, gyere ki, sétáljunk!

Yoda kidugta fejét dobozából, körülnézett, majd visszamenekült utazótáskája legtávolabbi szögletébe.

- Yoda, gyere!

- Utálom JFK-t.

- Attól még jöhetsz... Sétálunk, pisilsz és eszünk.

- Eszünk?

- Eszünk.

Erre Yoda méltóztatott kijebb bújni menedékébôl.

- Együnk!

- Elôbb sétáljunk!

- Utálom JFK-t.

Yoda gyorsan pisilt egyet, nekünk ez kicsit nehezebb volt. Nagy igényeink voltak, tiszta WC-t kerestünk.
Az elsô mosdóból nemcsak az emberek csordultak túl. Egy takarítónô döbbenten szemrevételezte a sárga árt és az azonnali cselekvés mellett döntött: elszaladt.

Hamarosan leszállítottuk igényeinket.

- Ha nincs összekakálva, jó - összegeztük óhajunkat. Ilyen wc-t találtunk. Használtuk és kimenekültünk a terminál elôtti fûre.

Nem egy harmadikvilágbeli fejlôdô országban voltunk ENSZ-megfigyelôk, hanem New York kapujában, a JFK-n.
Ez utóbbi tényt hiába tudtuk eszünkkel, szívünkkel nehezen értettük meg. Hasonlóan undorító mellékhelyiségeket én a világ boldogtalanabbik felében láttam. A büfében a személyzet nem beszélt angolul és még a kólát is rosszul keverték ki a szörpbôl. Kínai létükre elrontották a rizst.

JFK-t egy optimista korban építették, amikor a végbéltükrözés még nem tartozott hozzá az utazáshoz. Akkoriban úriemberek repültek és úrinôk. Belföldi utazáshoz csak repülôjegy kellett, más dokumentumot nem kértek. Nem volt biztonsági ellenôrzés. Sôt, semmilyen ellenôrzés nem volt. Joe és Jane meglóbálták a repjegyüket, leadták poggyászukat - amit nem mértek le -, aztán repültek.

A büszke, levegôs vasbeton csarnokokat a boldog békeidôkre méretezték és tervezték.



Azóta a világ megváltozott. Hatalmas tömegeket kell bepréselni a biztonsági berendezések által szétszabdalt terekbe. Egymás sarkát tipró utasok állnak sorba és próbálnak levegôt venni.

Csodálkztunk hogy alig páran piknikeztek a füvön. Ott sokkal jobb volt. A tengeri szél friss óceánszagú levegôvel kárpótolt a hajómûvek dübörgéséért. Falatoztunk, lustálkodtunk, majd beszálltunk a gépbe.

Kipróbáltuk a Delta új utaskifosztó találmányát, az Economy Comfort kategóriát, ami a mezei utasokénál sokkal nagyobb lábteret igért. Ez azt jelentette, hogy volt hely Yoda dobozának és még a lábunknak is. Alaphelyzetben Yoda mellé betesszük lábunkat JFK-n, aztán kiszedjük Ferihegyen, ahol majd visszatér belé a keringés. Itt azonban volt hely: még mozgtni is tudtuk lábunkat. Nem nagyon, de azért lehetett mozogni. A széket pedig úgy lehetett hátradönteni, hogy nem fejeltük le a mögöttünk ülôt az üléstámlával.

Talán a több helynek köszönhetôen egészen gyorsan eltelt az idô Budapestig. Yoda aludt, mi bóbiskoltunk.

Leszállás után minden rutinszerûen ment. Yoda gondosan gyûjtögetett papírjait senki sem kérte, a Mester ismét besétált Magyarországra, elôbújt dobozából és boldogan lepisilte a repteret.

Kényszerleszállás

Salt Lake City Airport
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja egy DELTA járat kényszerleszállást hajtott végre New Yorkban.

A pilóta gyönyörűen letette a gépet, miközben egy renitens utas minden mindegy alapon filmrevette a leszállást.

Az légiutaskísérő pedig a szabályoknak megfelelően - és meglehetősen idegesítően- hajtogatta, hogy mindenki maradjon a helyén és hajtsa le a fejét.

Heads down, stay down! Heads down, stay down! Heads down, stay down! Heads down, stay down!



Miután az én gépem pár hete elromlott, kaptam egy levelet a Deltától, amiben elnézést kérnek a késésért.

Mindenesetre kiváncsi vagyok, ezeknek az utasoknak mit írtak...

Repülés Salt Lake Citybe

Salt Lake City Airport
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ha tömören kell megfogalmaznom, milyen volt a repülőút Budapestről Salt Lake Citybe, azt kell mondanom, hosszú. Ha bővebben, akkor nagyon hosszú.

Ferihegyen indulás előtt volt két óránk. Sétáltunk Yodával és vettünk mindenféle innivalót az útra. Almalé nem volt. Vettem két deci körtelét és vizet, hogy ebből keverjek a Mesternek innivalót a repülőn. Nyolcszáz forint.
A körte az nem pálinka volt.

Az első kilenc óra Budapestről New Yorkba eseménytelen volt.

New Yorkban pont elértük a csatlakozást.
Kényelmesen elhelyezkedtünk a Salt Lake Citybe menő gépen. Yoda doboza az ülés alá kerüt, én meg elterültem a három üres helyen.

Ekkor a pilóta megszólalt a hangosbeszélőn:
- A karbantartók szerint alacsony az olajszint az egyik hajtóműben, fel kell tölteni. Tizenöt perc múlva indulunk.

Már tudtam, egyhamar mi nem megyünk sehova. Egy repülőgép nem egy öreg Chevy, hogy öntünk egy kis olajat a motorba, aztán megy.

Ez sem ment.

- Még meg kell nézni ezt...

- Még meg kell nézni azt...

Egy óra múlva közölték, másik géppel megyünk, tíz perc múlva indul a másik kaputól.

Két óra múlva indult és valahogy tele lett.

Elaludtam.
Felszálláskor arra érbedtem, hogy Yoda az ölemben vigyorog és csóválja a farkát.

Először azt hittem, megint kirágta magát. De csak kibújt valahogy.

Nagy nehezen visszagyömöszöltem a Mestert a dobozba.

Ekkor elkezdődött a nyiff és a nyaff, meg a nyüff és a nyeff. Hogy megnyugtassam, etetni kezdtem mikrofalatkákkal. Egy órán át adtam a szájába a pici falatokat, mire elaludt.

Már alig láttam.
Éheztem, szomjas voltam és álmos.

De jött a légiutaskísérő és sósmogyorót és innivalót osztott. Tudtam, a gépen lehet venni és ételt.

- Lehet itt valamit enni? - kérdeztem.
Kaptam egy menüt. Ezekben a menükben a leírás a legjobb. Az étel általában vacak, de a leírás mindenért kárpótol. Az az egy baj, hogy a menükártya nem ehető.

"Aranybarna cipóba rejtett ropogós pulykamellfilé mosolygó piros paradicsommal és olvasztott házisajttal."

Én sajttálat kértem.
Igazából a tál szó félrevezető. A sajttál hallatán egy nagy tálra gondolok, amin sok sajt van. A helyes kifejezés a sajtcsészealj lenne, egy alig csészealjnyi tálca, amin van 4 szem szőlő, másfél pekándió, három kétszersült és négy féle sajtocska. Hat dollár. (Ferihegyhez képest világolcsója.)

- Mennyi lesz?

- Semennyi. A problémák miatt ingyen van az étel.

Ezt csak a hangosba felejtették el bemondani, gondolom, így kevesebben kértek.

Elmajszoltam a sajtokat, ittam egy csomót és próbáltam aludni. Már közel jártam ahhoz, hogy fogom Yoda nyugtatóit és megeszem az egész doboz nyugtatót, lesz, ami lesz alapon.

New York - Salt Lake City az öt óra.

De megérkeztünk.
Nagyon jó volt: húsz óra után végre mindketten pisiltünk.

Államadósság

National Debt Clock
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel olvastam a CNN-en, hogy át kellett szerelni a Államadósságmérőt.

Nem a magyart, sajnos nekünk ilyenünk nincs. New Yorkban azonban van. A National Debt Clock az Egyesült Államok államadósságát mutatja. Természetesen nem valami állami szervezet alkotta meg a szerkezetet. Magánkezdeményezés volt: egy állampolgár szereltette fel 1989-ben. Seymour Durst nem valamilyen pártot akart támogatni. Egyszerűen aggasztotta az amerikai államadósság mértéke (2,750,000,000,000) és annak növekedése.

Az óra 2000-2002 között nem üzemelt: ekkor a költségvetés extra bevételeivel csökkentették az adósság mértékét. Aztán az órát újraindították.

Amikor 2003 januárjában arra jártunk, az amerikai államadósság 6'388'615'296'055 dollár volt. Az óra most elromlott: elfogytak a számjegyek. A szerkentyűt átprogramozták és most ismét tudja mutatni a valós értéket: 10,250,000,000,000 dollárt.

Szeretnék egy ilyen szerkezetet látni Budapesten, valahol a Deák tér mellett. Szerintem egyik párt sem szeretné. Viszont jó tudni, merre tartunk.

Yoda JFK-n

I'm tired
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda meglepoen jol viselte az utat Annak ellenere, hogy a nyugtato ket oraval azutan kezdett hatni, hogy lenyomtuk a torkan.
Ertheto modon nem szerette a felszallast es a leszallast, meg a legorvenyeket. Neha nyuffentett egyet-egyet, de ilyenkor megsimogattuk.
Neha megprobalta magat kiasni a hordozobol, unalmas pillanstaiban pedig elragcsalta a szuper-kutyabiztos abszorbert. Ezt aztan ki is szedtuk alola.
Idonkent megprobalt kibujni, hirtelen megjelent egy orr a resben es torekedett kifele.
A speci kutyahordozo, ami befer a szek ala, a belfoldi jaraton egy tevedes volt. Hiaba tapostuk meg, nem fert be. Ize, befert, csak 90 fokkal elfirditva. Legalabb nem kellett azon gondolkodni, nova tegyem a labam: letettem es amikor leszallt a gep, megmozditottam.