Első hó

Trolley Sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

Tegnapelőtt lehullott az első komoly hó. A hegyekben már egy csomószor havazott, az Oquirrh-hegységben meg is maradt a hó, de a városban csak néha volt egy kis havas eső. Általában eső is csak néha volt.
Most azonban délelőtt beborult – ami az eddigiek alapján szintén szokatlan. Annyira szokatlan, hogy Yoda nem is nagyon akart kimenni délben, hanem a szokásosnál is mélyebben aludt.
Délután szakadni kezdett a hó. Először kis pelyhekben, aztán úgy, mint a rajzfilmekben, óriási vattacsomók hullottak az égből. Aztán jöttek a golyók: 4-5 mm átmérőjű golyók hulltak alá. Először azt is hittem, amikor kimentünk, hogy ez nem is hó, hanem felszórták valamivel a járdát.

Mi az a vörös? Sültpaprika

Roasted pepper salad
Originally uploaded by ribizlifozelek

Többen kérdezték, mi az a vörös a fényképen - nem lazac, hanem sültpaprika. A piros húsos fajtából. Anikó alkotása.
A félbevágoott paprikák 400 F fokon sültek a sütőben, majd szét lettek cincálva, A cincálás után Anikó meglocsolta őket olivaolajjal és hagyta a paprikákat egy napig pihenni a hűtőben. Ezek után még kaptak olajat, aztán sót, borst, erős ízű sajtot. Végül gyomorsavat.

Dobozolás

Boxes
Originally uploaded by ribizlifozelek

Anikónak kellett pár papír.
Az volt a napi harci feladatom, hogy ezeket a papírokat megtaláljam. A papírok valószínűleg a kisszobában voltak. De lehettek a hálószobai beépített szekrényben valamelyik dobozban. Vagy máshol.
A hálószobai szekrénnyel kezdtem, mint a kevésbé valószínű hellyel. Itt lakik egy doboz, amire az van írva: NAGYON FONTOS PAPÍROK.
Átnéztem őket, egy részük nagyon fontos volt, más részük rettenetesen fontos volt - 2000-ben. Itt voltak a SAAB szervízszámlái. A Dodge szervízszámlái. Az MIT-s biztosítás. Egy borítékban akkurátusan összegyűjtve a MITWPL 2000-es új könyveinek listája.
Miután ezzel a dobozzal végeztem, a kis szobába toppanék. Yoda kisomfordált, nem szereti a kisszobát, tele van kerékpárral és egyéb gyanús cuccal, ráadásul az általa gyűlölt kutyakaját is ott tartjuk.
Kezdtem a kerékpár mögötti dobozokkal. Sokan voltak és sok papír volt bennünk: cikkek minden mennyiségben és lehetséges előfordulásban, festői összevisszaságban. Pár 2002-es repjegy között békésen húzódott meg a SAAB biztosítása vagy a 2001-es év összesített bankszámlakivonata. A legjobban a northfieldi lakáshoz adott ismertető tetszett: hogyan kerüljük el az otthoni ólommérgezést.
Találtam össze-vissza úgy 500 oldal tisztapapírt és 10 centi firkapapírt. Különleges papírt, amire Anikó a doktoriját nyomtatta. Találtam továbbá rengeteg port. Ebből volt a legtöbb. Meg nyomdafestékből.

Birkák a bozótban

oph16
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ophir után vérszemet kaptunk és elmentünk Merkurba is. Merkúr egy másik kísértetváros egy kanyonnal arrébb.
Az ide vezető út elhagyatottabb volt, mint a másik. Nem voltak autók, nem volt forgalom és a jelzőtáblákat is csak mérsékeltebben lőtték szét sörétes puskával. A tüskés bozotból két hatalmas birka bámult ránk meglepetten: még nem láttak kirándulókat.
Út közben megláttam egy parókolt, azaz egy kiöblösödést az út szélén egy nagy kővel.
Arra gondoltam, ez egy “historic marker”, valamilyen fontos esemény jelzőtáblája. Általában ezek az emléktáblák nem mondanak túl sokat, olyasmik, hogy “ezen a helyen szakadt le egy gomb Lincoln nadrágájról, miközben a bozótból jött kifele”, illetve “itt állt Fort Volt, a kor legjelentősebb agyagból készült erődje. Itt gyakorlatozott volna a 2. Légidesszant hadosztály a Boldogság-szigetek lerohanása előtt, ha egy eső meg nem semmisítette volna a bázist”. Meg ilyesmik.
Mégis, megálltunk, gondoltuk, Yoda sétál egyet. A parkolóból egy ösvény kanyargott be a bozótba. Az ösvény szélén egy elkorhadt tábla hevert: “Merkúr - temető” mutatta az elferdült nyíl a föld alá vezető irányt.
Az ösvény meredeken felkígyózott a domboldalba. Valami boróka-féle nőtt itt, meg mindenféle elferdült léckerítés. Először valami labirintusnak véltük, de kiderült, egy-egy sírt kerítettek körbe velük.



Egyetlenegy sírá feliratt lehetett részlegesen elolvasni. 1898-as volt. A többin, ha volt felirat, rég lekopott.



Ezen a síron egy pár éves műanyag koszorú oszladozott. A többin is volt itt-ott valami műanyagfoszlány, kifakult szirom, de a pár körbekerített sír mögött a hantokat már csak pár kő jelezte. Csend volt, fújt a szél és úgy látszott, nagyon rég járt erre ember.
Később megtudtuk, a temetőt 1915-ben zárták be Merkúrral együtt: a város útban volt. Amikor az úton tovább haladtunk, egy kapu állta utunkat, mögötte kezdődött a bánya. A több ezres bányaváros alól szó szerint kifejtették a kanyont. Ma már csak a temető maradt meg belőle. Meg a letérőt jelző tábla.

Ophir

Welcome to Ophir
Originally uploaded by ribizlifozelek

A csütörtöki evészetet egy kis kirándulással nyomattuk le. Nem akartunk sokat gyalogolni és nem annyira erdőre vágyrunk. Magától értetődött, hogy elhagyott, “kísértetvárosokba” menjünk. Abból itt rengeteg van.
A könyvtárból pár hete ki is vettem egy könyvet, ami az elhagyott utahi városokról szól. Ezeket a városokat az 1860-as évek után alapították, hirtelen előtüntek a semmiből, építettek beléjük szalont, bordélyt, kocsmát, vasutat, városházát, lakóházat. Jórészt bányavárosok voltak ezek a települések: Utahban van minden, kőszén, arany, ezüst, ritka fémek, urán.
Az ophiri bányákat úgy találták meg, hogy katonának felünt, az indiánok ezüstgolyókkal vadásznak és nem vámpírokra. A katonák feladata volt az, hogy vigyázzanak az indiánokra és a mormonokra, nehogy valami bolondságot csináljanak. Közben azonban - ha már itt voltak - feltérképezték a környéket bányakincsek után kutatva.
A jelenlegi Ophir helyén rengeteg ezüstöt találtak. Özönleni is kezdtek a szerencsevadászok, bányászok, bányatársaságok és pillanatok alatt ellepték a kanyont. A semmiből egy hatezer lakosú város született, vasúttal, napilappal, városházával, mindennel.



Húsz év múlva javult a közlekedés, ezért a bányászoknak már nem kellett helyben lakniuk. A bányák egy részét bezárták, de néhány ma is üzemel valahol a hegyen. A vasutat megszüntették. Az emberek elmentek. 1970-ben 76 lakost számláltak össze. 2000-ben 23-at. Ezek egyike a sheriff volt. A statisztikai közlönyből az is kiderül, hogy Ophir 23 lakosa esetében 100 férfire 105.31 nő esik. A lakosság 8.7%-a 18 év alatti, stb.
Mi az össznépességnek legalább 10%-át láttuk az autóból: épp mentek valahova kocsival.
Ophir egy szűk, meredek kanyonban bújik meg. Annyira kevés a hely, hogy a temetőt a kanyon bejáratához kellett tenni. A szurdok pedig olyan szűk, hogy alig sütött be a nap. Nagyon hideg volt benn és sötét. A városból először pár elhagyott bányagépet és romokat láttunk meg. Találkoztunk egy, a szétrohadás végső stádiumában lévő vasuti kocsival is, ott árválkodott az út mentén úgy és ott, ahogy 70 éve kidobták.



Ahogy a bejáratnál sétáltunk egy picit, a patakmeder szélén észrevettük az egykori vasúti sinek helyét. A meder tele volt régi deszkával, talpfákkal. Egy helyen még a régi hídpillérek is ott árválkodtak benne.



Maga a település nem volt annyira elhagyatott: pár házban laktak, ez onnan derült ki, hogy szuvenirboltot üzemeltettek vagy “MAGÁNTERÜLET! BELÉPNI TILOS” táblákkal bástyázták körbe magukat. Annyi fenyegető üzenetet tettek ki, hogy kezdtük magunkat kényelmetlenül érezni, főleg, amikor megláttuk a népesség 4.3%-át kitevő seriff hatalmasautóját. Persze a rend éber őre valószínűleg a pulykamérgezést heverte ki valahol.
A település végén elfogyott az aszfalt, átkeltünk egy befagyott gázlón, elhaladtunk a városi park mellett (IDEGENEKNEK TILOS A BEMENET). Az út kezdett mászni, visszafordultunk: azt olvastuk, hogy az út felmegy 3000 méterre, aztán leereszkedik a másik oldalon, de csak terepjároval járható és csak nyáron. Persze bérautóval valószínűleg gond nélkül átkeltünk volna a hegyláncon, de sajáttal inkább nem kockáztattunk.
Távoztunkban találkoztunk az össznépesség harminc százalékánál is nagyobb őzcsaláddal. Egy darabig néztünk egymásra, aztán, amikor Yoda már nyüsszögött és minden áron ki akart szállni az autóból, hogy meggyőződjön arról, az őzpörkölt tényleg olyan finom, mint állítom, az állatok meglibbentették a fülüket és elsétáltak.

Hálaadás

Nem akartuk túlzásba vinni a Hálaadást, ezért viszonylag szerény menüvel készültünk kettesben ünnepelni.

- 2 minicsirke, egy narancsos, egy almás

- baconba tekert filet mignon

- sonka

- sültpaprikasaláta

- yam-gyökérből "krumplipüré"

- gyömbéres körte barnacukorral

- tökkel készült nokkedli

- sült zeller baconnal

- tőzegáfonyakrém

- porcini gomba kéksajttal, baconnal

- töktorta (2 darab)

Azt hiszem, érthető, ha most nem írok többet.

Jön a pulykaünnep!

Cranberry relish
Originally uploaded by ribizlifozelek

"A hálaadás csodálatos ünnep, mégpedig számos okból.
Először is megvan az a jótékony hatása, hogy elodázza
a karácsonyt (...) a karácsonyi őrület hagyományosan
november utolsó hetében lángol csak fel. Ráadásul a
hálaadás megőrizte tisztán ünnepi jellegét, alig-alig
mocskolja be a kereskedelem szennyes mancsa. Nem
kell képeslapokat küldeni, fákat állítani (...). Hálaadáskor
az ember csak ül az asztalnál és megpróbál a hasából
strandlabdát dagasztani."
Bill Bryson: Jegyzetek egy nagy országból


Jön a pulykaünnep: ez azt jelenti, hogy 31 millió amerikai, a népesség 10% máshol lesz, mint egyébként. Mennek pulykát enni. Nem tudom, honnan van ennyi pulyka a világon, de most még a bevánorlók is pulykát esznek. Meg a koldusok is. Külön jótékonysági szervezetek gyűjtenek pulykát a szegényeknek: mindenkinek egy pulyka – ez most a jelszó.
A boltok tele vannak dromedárral, fagyasztottal, hűtöttel, bio-val. Mindegyik nagy, mint egy tank.
Mi inkább minicsirkét eszünk. Az egy alkalommal elfogy.
Tőzegáfonyakrémet és süteményt viszont csinálunk.

Tőzegáfonya
A dolog ott kezdődik, hogy végy egy kis tőzegáfonyát /Cranberry/ (valahol), turmixoljuk össze egy naranccsal, amiről leszedtük a kis fehér cafrangokat, adjunk hozzá egy kis diót, kis cukrot és bármiféle sült húshoz fogyaszthatjuk.. Persze a legjobb, ha egy 8 kilós pulykát nyomtatunk le vele...

Séta a hegyen

Red Butte Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel elaludtunk, Anikót bevittem kocsival és ha már arra jártunk, akkor elmentünk sétálni is a hegyekbe.
A szokott helyen parkoltam, téptem egy zacsit, megvártam, míg Yodát szólítja a természet, aztán nekivágtunk az ösvénynek. Mivel elfelejtettem hámot adni az állatra, nem akartam nagyon mászni, inkább csak vízszintesen mentünk azon az ösvényen, ami a pár millió éve kiszáradt Boneville-tó partját követte. A tó valamikor az egyetem tetejég ért, az egész komplexum az egykori tópart által kialakított teraszon fekszik. Itt van pár kellemes, széles ösvény. Az egyik a Chevron földalatti vezetékét követi, a másik kicsit feljebb fut a hegyoldalban.
Az arborétum környékét épp átépítik, ezért az ösvényt "elterelték". A Red Butte patak nagyon vadregényes volt – meg nem mondtam volna, hogy a patak benn van az egyetem területén.



A patak után parkolók következtek, aztán végre ismét a hegyek jöttek. Az első vonulatok teljesen kopárak, még bokrok se nőnek rajtuk. Néhány helyen azt lehet olvasni, amint vége a városnak, kezdődik az érintetlen természet, ez azonban nem teljsen igaz: tényleg, semmi szemét nincs a hegykben, de ezt a területet erőteljesen használták az elmúlt évszázadban. Az erdős kanyonokban fakitermeltek, közvetlenül a város felett követ bányásztak. Egyszer láttunk is egy elhagyott kőbányát meg a hozzá tartozó házikót.



Most egy másik, jó pár évtizede elhagyott köbányáig mentem. Mögött az ösvény bekígyózott a kanyonba. Egy darabig mentem rajta, aztán kezdett meredek lenni. Úgy látszott, meg lehet kerülni a nyerget és a másik oldalon visszaereszkedni a Red Butte kanyonba, de a múltkor már így mentünk hat órát, most nem akartam, hideg volt, nem hoztaam vizet és Yodán nem volt hám. Visszaereszkedtem arra, amerre jöttem.

Yoda elterjed

Yoda
Originally uploaded by ribizlifozelek

Anikó késő estig dolgozott, úgyhogy amire végzett, felhívott, nincs-e kedvem érte menni. Természetesen volt.
Kinyitottam Yodának a kocsi ajtaját, Yoda beszállt és elhelyezkedett a két első ülés közti könyöklőn. Sokkal kisebb volt a forgalom az átlagosnál: látszott, közeledik a Hálaadás, ami négynapos ünnep. Biztos sokan még kivették magunkak hozzá hétfő-szerdát is, amivl csináltak maguknak kilenc szabadnapot. Öt napjuk van eljutni a családhoz, kiválasztani a pulykát, megsütni a dromedárt, megenni, aztán négy nap az emésztésé.
Az egyetemen Anikó bepattant az autóba, bedobálta előre a cuccait és mentünk is hazafele. Egyszercsak azt éreztem, hogy valamiért nehezen mozgok. Valahogy szűken voltam. Nem értettem: az autóban elől három ember elfér. Mi ketten voltunk Yodával kiegészülve. Aztán rájöttem: itt voltak Anikó cuccai, az én kis hátizsákom, aztán a kutya, aki pont beült előre és hozzám simult. Ettől teljesen elfogyott a hely. Még jó, hogy nem bernáthegyit fogadtunk örökbe.
Különben ez egy általános tendencia: Yoda egyre nagyobb helyet foglal le. Amikor letelepszik a nappaliban a heverőre, akkor azt úgy teszi, hogy hozzábújik a háttámlához, kinyújtja teleszkópos póklábait és onnantól kezdve nincs hely. Ha esetleg mi is le akarunk telepedni, a kutyát be kell forgatni, arrébb kell tenni, amit ő sértődött, mártír képpel vesz tudomásul.
Valószínűleg nagyobb heverő kellett volna. Meg nagyobb autó...

Utolér a villanyszámlás

Budapest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amikor augusztusban beköltöztünk, a tulajdonos azt mondta, majd átiratja a villanyszámlát. Aztán nem történt semmi. Teltek múltak a hónapok, mi először hűtöttünk, aztán fűtöttünk a villannyal. Világítottunk, főztünk vele. Még a boiler is villannyal megy. (Remélem, amíg itt vagyunk, nem fog elromlani, mert a boiler az egyik beépített szekrényből nyílik. Azt a szekrényt pedig teljesen telepakoltam holmival. Ott van szinte az össszes költözésből visszamaradt doboz, karácsonyfa, felmosóvödör, porszívó, cipők, csizmák, bakancsok.)
Október végén aztán megtalált minket a villamosművek, hagytak egy kétnyelvű cetlit az ajtón, miszerint felszerelték az új órát, telefonáljunk és adjuk meg az adatainkat. Megtörtént, még szombat este kilenc fele.
Aztán megint csend lett. Pár héttel később jött egy prosi az elektromos művektől, hogy mennyire szeretnek minket és milyen jó, hogy őket választottuk és nem valamelyik konkurrens céget. Aztán végre megjött a villanyszámla négy hónapra és a villanyóra átírási költsége. A számlát be lehet fizetni csekken – boríték mellékelv – vagy neten át lehet utalni. Az új óra felszerelése, átírása 14 dollár volt. A havi villanyszámla pedig valamivel kevesebbre jött ki 30 pénznél. Nem csoda, ha a helybelieket rugdosni kell, hogy spóroljanak az árammal.

Popeye kedvence

sz4
Originally uploaded by ribizlifozelek

Békésen üldögéltem azon a kis helyen, amit a kutya meghagyott számomra a heverőn, amikor hirtelen rájöttünk, vasárnap van, dél és nincs ebéd. A szomszédok is hasonló következtetésre jutottak, mert ők pizzát rendeltek.
Mi nem akartunk pizzát rendelni - mert múltkori tapasztalataink alapján sokáig tart, amíg kihozzák a sarokról - hanem főztünk valamit.
Anikó le is adta a rendelést: olyat szertnék, amit a múltkor csináltál, spenóttal.
Tudni kell rólam, hogy én imádok mindent ici-pici kis cetlikre felírni. Ezek az ici-pici cetlik lehetnek szétrancsírozott használt borítékok. Azért vannak különben széttrancsírozva, mert a belsejükre is lehet ugyebár írni.
De előszeretettel jegyzetelek például reklámlevelek üres fél- vagy hátoldalaira, számlákra vagy éppen a szervíz kis cetlijére, amin az autó különböző részeiből vett olajmintákat cseppentették.
Az a bizonyos spenótos recept is egy ilyen papíron volt. Ha jól emlékszem, volt rá valami szellősen nyomtatva. Ez a jegyzeteléskor zavaró lehet ezért fejjel lefele fordítottam a papírt és félbehajtottam, így a szellős sorokra merőlegesen írtam ki, mi is kell a spenótos ételhez. Az ilyen cetliket persze főzés közben összecsepegtetem, beleejtem a fazékba, ráborítom a hagymát, szóval meglehetősen viharvertek lesznek.
Hogy ez a papír most hol van, nem tudom. Kerestem, kerestem, megtaláltam közben a cetlit, amire megpróbáltam felvázolni, miként kell szétszedni a kerékpár váltóját a kerékcseréhez. Viszont itt spenótról nem volt szó. Pedig a papír hátoldalában reménykedtem.
Elkezdtem keresni a receptet a neten, ami talán annál is reménytelenebb vállalkozás, mintha a cetlijeim között kerestem volna - de meglett. Le is írtam egy fecnire, hogy könnyebben tudjam megcsinálni.
Hagymát fonnyasztok, ráteszem a röfit (vagy csirkét, vagy ami van) és olajon megsütöm. Hála a hentes lézerkésének, a fel centinél vékonyabb röfik pillanatok alatt megsültek. Rászórtam egy pici lisztet, majd egy egész konzerv apróra vágott paradicsomot, pici kecsöpöt - csak Anikó meg ne tudja! - és utána ráöntöttem egy konzervnyi spenótot. Hagytam pár percet összeérni, utána picit tejföllel és citromkarikákkal tálaltam.
Paradicsomkonzerv helyett lehet csak kecsöpöt és egy parit is beletenni, úgy talán még jobb, nem annyira leves.
Jázminrizzsel tálaltuk.
De mondom, Anikó meg ne tudja a kecsöpöt.

Meccs

Rice-Eccles Stadium
Originally uploaded by ribizlifozelek

Sütött a nap. Gyönyörű idő volt, el is vitt minket a kutya sétálni a hegyek lábához. Útközben láttuk, hogy a stadion környékén óriási a tömeg. Este játszott a hazai csapat. Mi délelőtt voltunk ott: már rengeteg szurkoló táborozott mindenfele, sütöttek, főztek, a zenekar próbált, ütemesen fordultak a tölcsérek jobbra-balra. Gyakorolták a csapat indulóját.
A három sávból egyet lefoglaltak az érkező buszoknak. Alig lehetett haladni. Mindenkin piros UTAH trikó volt. (Az ellenfél valószínűleg még nem ért oda.) A kereszteződésben gyanús külsejű ember állt egy táblávál: "Jegyet szeretnék venni."
Hasonló embereket már Daytonában és Miamiban is láttunk: igazából nem vették a jegyet, hanem adták. Ők voltak a jegyüzérek.
Nem is tudom, létezik-e még otthon jegyüzér. NB1-es focimeccsen biztos nem. Lehet, találtunk egy újabb kihalt foglalkozást?

Halacska

Herrings
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda határozottan javuló tendenciát mutat: ha halról van szó már nemcsak lazacot hajlandó enni. Ráadásul ha éhes még egy-két szem bogyót is hajlandó elmajszolni.
Ebédre egy kis halat csináltam. A hal nagy volt, a mikró kicsi. A téglává fagyott halakat rátettem a mikró tányérjára. Mire észbekaptam, a tányérról lelógó hal mindkét irányban túllógott a tálból és a mikró alját söpörte.

A halat megsóztam, borsoztam, tettem rá apróra vágott újhagymát, petrezselymet, tejfölt, aztán betettem a sütőbe. Mire kész lett, megszórtam parmezánnal, amitől olyan büdös lett, hogy Anikó nem akarta bevinni az egyetemre, Yoda meg azonnal meg akarta enni.

Csirke a paradicsom alatt

DSCF9831
Originally uploaded by ribizlifozelek

Igazából valami gyorsat szerettem volna csinálni vacsorára, mert elflickreztem az időt. (De jó ige!)
Fogtam a csirkemellet, megsóztam, megborsoztam és eltemettem felkarikázott paradicsom alá. A paradicsom szeletekre negyed gerezd fokhagymákat tettem, megszórtam egy kis rozmaringgal aztán az egész bekerült a sütőbe.
Kicsit fokhagymás lett.
Valamikor majd kipróbáljuk még úgy is, hogy a paradicsom alá hagymát teszünk és kihagyjuk a fokhagymát. Esetleg a paradicsomra fetasajtot teszünk, de kihagyjuk a hagymát. Vagy mégsem. A variációk száma végtelen.

Yoda és a póráz

Wasatch front
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel megint bevittük Anikót kocsival és, ha már ott voltunk, leparkoltunk a hegyek lábánál és elindultunk felfele.
Most nem akartam annyit menni, mint a múltkor, igazából most a víztározót szerettem volna megnézni. Tegnap sikerült felülről, reméltem, most sikerül szintből is rápillantani.



Az út kellemes volt, egész jól lehetett haladni, az autókat kitiltották, mienk volt az egész világ. Meg még pár futóé és kutyáé. Yoda ismét remekül viselkedett, nem rémült meg, nem morgott, nem támadott, nem menekült - látszott, picit fél, tart a többi kutyától, de azért semmi gond nem volt vele. Ráadásul a többi kutya mind-mind jóval nagyobb volt Yodánál, de őt ez se zavarta túlzottan. Lehet, szereti a pórázt - biztonságot ad neki. Nem korlátozza, mert a másik végén ott a Gazdi, aki megvédi.



Jó másfél kilométert mehettünk az úton, amikor elértünk egy kapuhoz - eddig és ne tovább. A víztározót a hadsereg építette 1930-ban Fort Douglas ellátására. Az erőd felszámolása után egy darabig még a hadsereg felügyelte a tározót, aztán az egészet odaadták az erdőfelügyeletnek, csináljanak vele amit akarnak.

Az erdőfelügyelet nem tudja, mit csináljon vele, gondolak arra, hogy elhordják az egészet, de egy víztározót könnyebb megépíteni, mint elhordani. Egyelőre minden maradt a régiben - csak nem lehet odamenni. Viszont egy ösvény elindult jobbra (délre) fel a hegyoldalba. Reméltem, megkerüli az arborétumon. Persze, tegnap 4 órán keresztül reméltem, hogy az ösvény megkerüli a következő hegyet, mígnem visszafordultam, de most bizakodó voltam.



Szépen elindultam fel a hegyre. Hamarosan az ösvény már nem mászott, hanem elérte az arborétum kerítését és tényleg, kezdte megkerülni azt. Láttunk pár szép kilátót, sok-sok futót, ami engem szent borzalommal töltött el: nyugodt tempóban mi a kutyával nagyjából két és fél óra alatt mentünk körbe, persze szagmintát gyűjtve minden egyes érdekésebb fáról. Yoda szerint minden fa érdekes. Ennek ellenére szerintem a körút volt vagy 6-7 km, hegynek fel és völgybe le. Ezt annyira nem kellemes lefutni.
Némelyik futó egyet is értett velem, az egyik úgy sípolt, mint egy gőzmodzony. Próbált mosolyogni, mint egy Mona Lisa, de inkább csak egy Sikoly tellett tőle.

Még egy kis séta

Salt Lake City
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel kocsival mentünk, kitettem Anikót az egyetemen, majd leparkoltunk a kutyával a hegy lábánál. Egy darabig csak fel-alá járkáltunk, mert a múltkor elegem lett abból, hogy jó fél órán át lóbáltam a kutyagumis zacskót. Yoda hamarosan egy kis csomagot helyezett a földre, kidobtam a kukába. A kiáramló szagból tudtam, a gazdik lelkiismeretesek és, hogy ide ritkán jár a szemetes. A szemetest ráadásul jó sokat sütötte a nap – most már tudom, milyen a nejlonzacskóban dunsztolt, erjesztett kutyaszar szaga. Igazából meglettem volna-e tudás nélkül...
Az ösvény elején találtam egy műanyag térképet. Kicsit kiszívta a nap. Amúgy se volt nagyon használható, az össze-vissza kanyargó vonalak lehettek akár a több millió évvel ezelött kiszárat Bonneville-tó körvonalai, spagetti-konzerv fotók vagy bármi más.
Az első kisebb csúcsig szerettem volna menni, mert azt olvastam, onnan nagyon szép a kilátás. A panoráma már az út elején csodás volt. Szinte az összes fontos épületet látni lehetett innen. A levegő kristálytiszta volt, a Oquirrh-hegység csúcsait hó borította. A távolban kéklett a Nagy-Só-tó. Giccses volt – és gyönyörű.



Persze a film közel sem tökéletes, fényképezőgéppel fényképezni kell, telefonnal telefonálni, filmfelvevővel filmet felvenni. Ezeket nincs értelme nagyon keverni.



A széles ösvény es völgybe vezetett, ott ment meredeken valahova felfele. Nyugodtan sétáltunk Yodával. Ritkán szembe jött valaki, némelyiknél volt kutya, az állatok üdvözölték egymást. Elértem a következő kisebb dombtetőre. Innen keményebben kellett felfele mászni. A térkép szerint meg lehetett kerülni a következő csúcsot és leereszkedni a másik oldalon. Mentünk a gerincen, mentünk egy kanyargós, nem túl követhető ösvényen és kaptattunk felfele. A másik oldal meredek volt, ott nem lehetett lemenni. Reméltem, hogy amikor elérünk az utolsó csúcs aljára, onnan le lehet ereszkedni. Nem lehetett.



Mivel nem akartam visszafordulni, mentem felfele. Yoda nehezen mászott, a lapos nagy köveken egyszer vissza is csúszott, úgy kellett megint nekifutnia. Egyszer meg a hámnál fogva emeltem át az ebet egy nagyobb akadályon. El is határoztam, itt le nem mászok. Azt is elhatároztam, ide meleg időben nem jövök, én hőgutát kapok, Yoda meg megégeti tappancsait a sziklákon. Télen se akarok idejönni: könnyen le lehet csúszni a vögybe.



Félúton az utolsó csúcs fele, találtam pár kőlapokból összerótt széket. Le is fotóztam Yodát, amint nézi az alattunk elterülő várost. Az ösvény itt elágazott. Az egyik meredeken elindult felfele, a másik, széles út a hegyoldalban kanyargott. Arra mentem, továbbra is remélve, hogy át tudok kerülni a másik oldalra és visszaereszkedni az autóhoz. Mentünk, mendegéltünk, aztán az ösvény leereszkedett a déli völgybe. Itt megint elágazott. Az egyik visszavezetett a városba – csak úgy sejtettem, messze az autótól. A másik a völgyben mászott felfele a nyeregig. Arra mentem. Lassú, alattomos emelkedő volt. Néha én álltam meg pihenni, néha Yoda talált valami NAGYON érdekeset egy-egy fűszálon.



Mégis felértünk a nyeregbe. Jó hosszan visszasétáltunk a kilátóhoz, majd vissza a nyeregbe és elkezdtem keresni az északi völgybe vezető utat. Volt is egy – arra mentem. Egy magasabb nyeregbe jutottunk, finoman másztunk tovább fel a következő hegyre. Északra azonban nem lehetett leereszkedni, nagyon meredek volt a völgy fala. Még mentünk egy keveset: a térképről emlékeztem, egy út levezet a Red Butte víztározóhoz. A széles ösvény azonban egyszercsak teljesen elenyészett. Láttam pár csapást, elindultunk az egyiket. Fagyott levelek csikorogtak a lábam alatt. Ereszkedtünk egy keveset egy bozótosban. Én kellett előremenjek, mert a kutya nem tudta magát áttörni az ágakon. Keményen ereszkedtünk, aztán elfogyott a bozót és megláttam a víztározót – 800 méterrel lejjebb.
Itt is nagyon meredek volt a völgy oldala, erőltettem a szemem, nem nagyon láttam ösvényt. Végül úgy döntöttem, inkább nem próbálok meg itt lemenni. A völgy aljánál lehet egy sziklafal vagy egy kerítés és akkor meg egyszer vissza kéne mászni. Megpróbálhattam volna megkerülni a következő vonulatot, de ilyen alapon lehet, a Missouriig is elmehettem volna, hátha meg lehet kerülni a következő hegyet.
Visszafordultunk. Felfele átküzdöttük magunkat a bozóton, aztán elkezdtünk lefele ereszkedni. Mentünk, mendegéltünk, mígnem választani kellett. Az ismert hegyek helyett a kellemesebbnek kinéző déli oldalt választottam. Yoda megállt és előrehozta a délutáni megkönnyebbülését. Mivel egész úton nem láttam se eldobott szemetet, de kutyagumit, felszedtem és ütemesen lóbáltam. Itt nagyon gyorsan lehetett ereszkedni. Másfél óra alatt le is értünk a hegyről és végre megszabadulhattam Yoda zacskójától.
Röpke hat óra séta után haza is értünk. Még jó, hogy a következő hegyet nem próbáltam megkerülni...

Séta a hegyen

Reggel Anikónak korán volt órája, úgyhogy kocsival mentünk. Yoda büszkén feszített hátul. Mivel a múltkor már felfedeztem, honnan indulnak az ösvények fel a hegyre, gondoltam, megnézem őket tüzetesebben is.
Leparkoltam az ösvények kezdeténél, kivettem a kutyát az autóból és elkezdtem mászni. A keskeny csapás meredeken mászott fel a hegyre. Nem haladtam gyorsan, Yoda beható botanikai érdeklődést tulajdonított minden egy bokornak, fűszálnak. Azért haladtunk, másztunk keményen. Találkoztunk két kutyával, akik szintén elvitték a gazdit sétálni. Farkcsóválás, szagolgatás és mentünk tovább. Áthaladtunk egy földúton, majd az ösvény még meredekebb lett. Yoda már nem tudott megállni pisilni, mert hanyatt esett volna.
A következő földútnál megálltunk és lenéztünk a városra. Csodás volt a kilátás. Az eső elfújta a szmogot, kristálytiszta volt a levegő. Láttam a Capitoliumot, a városközpontot, az egyetemet, a horizontot pedig magas, hófödte csúcsok zárták, melyek vakítóan tündököltek a napfényben.
Elővettem fényképezőgépemet, célra tartottam.
Mivel nem volt benne kártya, fotókat majd legközelebb mutatok.

Megszerelem a kerékpárt

Ket bicaj
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még amikor a részeg hölgyemény összetörte az autónkat, járulékos csapásként bicajom mindkét kereke elfáradt és úgy döntött, kifújja magát: leeresztettek.
Most végre eljött az idő, hogy megszereljem őket, elvégre Yodának meg kell tanulnia kerékpáron nyugodtan ülnie.
Elvileg Northfieldből hoztunk kerékjavító készletet: csavarkulcsot, tartalék tömlőt, ragasztót, de ezt valahova nagyon jól eltettük. Olyan jól, hogy máig nem került elő. Anikó ezért vett kerékragasztót, én meg ebéd után munkához láttam.
A kerekjavítás elméletileg egyszerű dolog - le kell szedni a kereket, levenni rola az abroncsot és megragasztani a tömlőt. Az első kereket leszedni gyerekjáték volt. Igaz, a fék meglepően sok darabban jött le, de ezeket szépen sorbarendeztem a földön. Mennyivel egyszerűbb lehetett szerelni a régi bicajokat! (És nehezebb meglovagolni őket!)



Beletelt egy kis időbe, míg sikerült levenni a külsőt. Közben megrövidültek a körmeim, de nagy nehezen lejött. Ekkor megebédeltem, elvittem a kutyát sétálni, aztán víz alá tartottam a tömlőt és keresni kezdtem a buborékokat. Meglettek. Filccel bekarikáztam a lyukat, aztán fogtam a ragasztót, elolvastam a használati utasítást és majdnem az ablakon távolítottam el a kerékpárt. Ez a ragasztó nem olyan ragasztó volt, ezt a kerékbe kellett belenyomni. Feleslegesen szedtem le az egész kereket. Néztem a fék darabjait de nem mondtam semmi olyasmit, amit le lehetne írni.
A ragasztó teteje egyben célszerszám is volt, ezzel lehetett kivenni a szelepet. Kivettem, csatlakoztattam a ragasztó oldalába becsúsztatott pici csövet és belenyomtam a megfelelő mennyiségű zöld lét a tömlőbe. Ezek után letettem a ragasztót, mikor a kerékből fura szörcsenés hallatszott és egy jókora adag zöld lé spriccel ki a tömlőből. Feltöröltem, majd visszaszereltem a szelepet, visszatettem a tömlöt a kerékre, rátettem az abroncsra és felfújtam.
Tökéletesen tartott, nem eresztett.
Nagyon boldog voltam - nem kellett leszedni a hátsó kereket, csak bele kell tölteni a mágikus folyadékot és kész.
Szépen összeszereltem a féket, működött.
Fogtam a hátsó kereket, beletöltöttem a mágikus lét, felfújás elött összeköpte a padlót zöld trutyival, de keményre sikerült fújni. Tizenöt perc múlva megnéztem és közel álltam hozzá, hogy a szerelést egy nagykalapáccsal folytassam. A kerék teljesen lapos volt.
Belenyomtam még egy adag trutyit és rutinusan töröltem fel a zöld valamit, de a kerék továbbra is lapos volt. Meg kellett nézni a tömlöt. Ehhez meg le kellett venni a hátsó kereket. Nem tünt egyszerűnek, ott van a 21 sebességes váltó.
Elővettem a gépkönyvet, aminek komolyabb karbantartási, olajozási fejezete van, mint a Fordnak, leültem az ágyra, simogattam a kutyát és olvastam a használati utasítást. Volt ott pár érdekes szó: crank, ball retainer, bearing cup, adjusting cone, axle nut, stabilizer bracket. Teljesen evidens volt, ezek mind mint szerteszét fognak gurulni. A legvilágosabb az volt, hogy amint kihúzom a tengelyt, a váltó jobbik esetben, ha az áttételek egyben maradnak, 14 alkatrészre esik szét. Rosszabban még hozzápotyognak az áttételek és mindaz az ismeretlen nevű izé, ami köztük van és ránézésre nem látható.
Megnéztem, mivel kell kezdeni a kerék lebontását. Nem volt biztató, nem volt itthon olyan csavarkulcs, amivel meg lehetett volna fogni a külső anyát. Próbálkoztam fogóval, de azzal se lehetett megfogni.
Ezkkor csengett a telefon: 6 óra volt, Anikó jött haza.
Elémentem, közben beugrottam az áruházba, hogy vegyek belsőt. A kereket lemértem, 24". Anikó állítottam, 26. Szerencsére nem találtam belsőt, de találtam ragasztókészletet (1.94). Vettem csavarkulcsot (1.88 cent) és egy szuper-kerékpárjavító készletet (10 dollár).
Otthon kiderült, a csavarkulcs nem jó méretű. Majd visszavisszük. A kerékpárjavító készletben viszont minden volt: igazából ez ránézésre egy szerszám volt, amit két darabra lehet szétpattintani. Ezután svájcibicska szerűen 32 különböző szerszám hajtható ki belőle: csavarkulcsok, csavarhúzók, stb. Utóbb kiderült, adtak hozzá ragasztókészletet is. Mindez hercig kicsit tokban, az egész akkora, mint egy színházi látcső. Meg két célszárszám, amivel a perem alól lehet kiszedni az abroncsot - jobb, mint 2x10 köröm, ami már úgyis elkopott.Gondoltam, majd ezzel leszedem a kereket. Aztán tovább gondolkodtam: ha csak ragasztani kell a belsőt, nem muszáj minden leszedni.
A hársó féket gyerekjáték meglazítani, csak három kéz kell hozzá. Szerencsére Anikó otthon volt és segédkezet nyújtott. Aztán a célszerszámokkal percek alatt elkészültem azzal, amihez a másik, sokkal jobban hozzáférhető keréknél pár óra kellett és 2x10 köröm.
Amint leszedtem a szelepet, ismét kilövellt az idegen vére. Feltöröltem. Gondoltam, hozok egy vödröt és abba mártogatom valahogy és nézem a buborékokat - de nem kellett. A levegő érezhetően süvített kifele. Bejelöltem, letisztítottam, leragasztottam, összeraktam. Célszerszámokkal ez is egyszerűbben ment. Már két óra eltelt azóta, félóránként megnézem a kutyával, és még mindig nem ereszt.

Séta és vásárlás

DSCF9663
Originally uploaded by ribizlifozelek

Szombaton nagybevásároltunk: havonta, kéthetente elmegyünk a népnyúzó Walmartba, megpakoljuk a bevásárló kosarat, az autót és televesszük a hűtőt. Mert hát, írtózunk az ürességtől.



Vásárlás előtt megálltunk a Liberty Parkban, hadd fusson egy kicsit a kutya. A kutya barátkozni akart, mégpedig a kanadai ludakkal. Sajnos a vonzalom nem volt kölcsönös. Talán jobb is, azok a madarak kétszer akkorák, mint a kutya - még jó, hogy nem vadásznak ebekre. Persze a kutyafuttatóba nem mertük vinni szegény állatot a multkori incidens után, úgyhogy csak riogattuk a madarakat a tónál.

A Walmart akármennyire is népnyúzó, olcsó cég, ezért érdemes ott vásárolni, főleg ugyanazt, amit a többi bolt drágábban árul. Persze nem szeretjük, sokan vannak, nyomasztó, rengetegen vannak, alig van pénztáros, de szombat reggel szerencsére elviselhető. Főleg úgy, hogy én a kocsiban maradtam a kutyával...

Eső

Little Dell Reservoir
Originally uploaded by ribizlifozelek

Vasárnap reggel esni kezdett az eső. Meglepő volt: itt nem nagyon esik, Utah az USA második legszárazabb állama. Alkoholfogyasztást tekintve is. Bár én azt vártam volna, hogy itt alig fogy szesz, de nem. Kevesebb fogy, mint máshol, de fogy. Ellensúlyozni kell valamivel a száraz klímát. Biztos a bevándorlók isznak. Egy igazi mormon nem ihat szeszt. (Bár mivel ők is emberből vannak, valószínűleg nem isznak szeszt – otthon, inkább elmennek Las Vegasba.)
Esetleg Wendoverb. Wendoverból kettő van, mint régen Berlinből volt: Kelet Wendover és Nyugat Wendover. Az egyik Utahban van, a másik Nevadában. Közelebb van, mint Vegas, pár óra autóútra mindössze. Naponta több ingyenes busz viszi oda a kaszinózni, inni vágyókat.
Szóval, egész nap esett. Érezni lehetett az esőszagot. Kikapcsoltuk a párológatót és szinte éreztük, milyen boldogok a helybeliek: végre esik. Talán a félig-meddig üres tárolók is megtelnek előbb-utóbb.
A hegyekben persze havazott – lassan lehet síelni. Mi meg veszünk hóláncot. Biztos, ami biztos.

Nem ferret

Hi... can we discuss the menu?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még mielőtt örökbe fogadtuk volna Yodát, felmerült, hogy kutya helyett esetleg egy vadászgörényt vegyünk. Esetleg kettőt, hadd játszanak együtt. Aztán valahogy mégis kutyánál maradtunk, pedig a vadászgörény is kaphat útlevelet. (A mókus nem kaphat, diszkrminálva van, ezért nem lett mókusunk.) Csak a v.görény, angolul ferret könnyen megszökik, kis helyre is elbújik, ráadásul láttuk, sok-sok apró, de tűhegyes foga van.
Elképzeltük, amint beleharab az ujjunkba és lóg róla.
Egy kutyában jobban bíztunk.



Aztán kikértünk a DVD-kölcsönzőből egy filmet a vadászgörényekről. Helyesebben szerintem inkább a tartóikról, akik büszkén sétáltak méretes, hosszú, szőrös kulcstartóikkal fel alá. Versenyekre jártak, 10-20 állatot is tartottak egyszerre, énekeltek nekik. A versenyen persze az egyik állatka beleharapott a bíró orrába, a hölgy tiszta vér volt, orra pedig úgy nézett ki, hogy nyugodtan elmehetett volna vele a Joe, a láncfűrészes gyilkos című filmbe áldozatnak.
Néhányan virágcserepeikbe temették elpusztult kedvenceiket, mások összeálltak. Ha elpusztult egy házikedvenc, betették egyikük mélyhűtőládájába a fagyasztott pizzák mellé és ott gyűjtögették a tetemeket, amíg össze nem gyűlt 15 kiló ferret, amit kedvezményes áron hamvasztottak. Hamvasztás után összeültek kiskanállal, énekelgettek és mindenki annyi kanálka port kapott, ahány hullát adott be a közösbe. Aztán volt, aki dobozkába tette a hamvakat és könyvespolcán tárolta két porcelán baba között.
Azt hiszem, jól jártunk Yodával.

Fort Douglas

Fort Douglas
Originally uploaded by ribizlifozelek

A kutyával mentem kirándulni Fort Douglasba. Igazából csak kicsit autókáztunk és sétáltunk. Az utikönyvek és brossúrák mind arról beszéltek, hogy jól be kell ott osztani az időt és a lélegzetet, mert az egész környék meredek, jobb több sétával fél nap alatt megnézni az erődöt. Teljesen igazuk volt: jól be kellett osztani az időt, hogy beleférjek az egy órai parkolásba.
A múzeumnál akartam parkolni, mert az ingyenes, de a kiállítás csak délben nyitott. Ráadásul nem voltam biztos abban, beengednek-e kutyával, hátha még lepisili az egyik tankot a parkban, a páncélos meg szétesik a rozsdától...
Kénytelen voltam az egyetem vendégeinek fenntartott parkolóházba állni, 20 perc ingyenes, utána első óra 2 dollár, aztán óránként egy-egy. Leparkoltam a földszinten, fogtam a kutyát és szépen kisétáltam az épület nyitott oldalán.
Fort Douglast a polgárháború idején építették. A háború kezdetén mindenkire szükség volt és ezért a "Vadnyugatról" pillanatok alatt kivonták az Északi haderőt. Ezt követően itt beköszöntött az anarchia, ráadásul Kalifornia is elkezdett gondolkodni, jó-e neki ez az Únió... Ráadásul ebben egyértelműen Utah sem volt biztos. A posta útvonalát is védeni kellett, úgyhogy az északi katonák hamarosan ismét megérkeztek Utahba. A támaszpontot Salt Lake City felett hozták létre. A mormonokkal folyatott kötélhúzás eredménye volt a Mount Olivet temető létrehozása.



Később az itt állomásozó katonák is részt vettek az indián háborúkban, a spanyolok megregulázásában és a transzkontinentális vasút védelmében.
Idővel előtérbe kerültek a kiképzési, adminisztratív feladatok. A világháborúk alatt hadifogoly tábor is volt Wasatch-vonulat teraszain.
Fort Douglast 1991-ben zárták be, bár pár épületét, így a katonai múzeumot megkapta a Nemzeti Gárda.



A terület nagyobb része azonban az egyetemé lett. Itt volt 2004-ben az olimpiai falu is.
Igazából a régi erődból alig maradt valami. Egy templom, pár épület és egy nagy-nagy mező.



Azért kellemes volt itt sétálni. Az órákra siető diákok Yodával próbáltak haverkodni, így neki is volt egy kis sikerélménye.

Guberálok

Public Library
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ma guberáltam. Délőtt elmentem Yodával a könyvtárba. Mielőtt beültünk volna az autóba, sétáltunk egy kicsit, hadd mozogjon az eb. Aztán kinyitottam a kocsiajtót, Yoda meg egyből bepattant. Tisztára olyan, mint egy nő a kocsisorról, meglát egy kinyiló kocsiajtót és hopp, már benn is van.
Yoda elhelyezkedett a két első ülés közötti padon – ezért is jó ez a Ford, elől folyamatos az ülés, a kutya kényelmesen elhelyezkedhet.
A könyvtár mélygarázsa nagyon kellemes volt, eleve, egy órára ingyenes volt benne parkolni, hanem még hely is bőven akadt mindenfele; nem voltak szűkkeblűek a tervezők. Beugrottam a liftbe, beszaladtam a könyvtárba, kivettem pár könyvet, liftbe vissza, kutyához be. Nem tartott tíz percnél tovább, Yoda mégis nagyon lelkes volt.
Otthon leparkoltam és elhatároztam, megyek még egy kört a kutyával. Lásson még egy kis világot. Botor fővel vittem magammal a könyveket. A távolabbi sarkon aztán megláttam pár kidobott holmit, köztük egy kisasztalt. Éjjeliszekrény félét. Tetszett, elindultam hát hazafele. Yodát ekkor szólította a természet és egy takaros rakatot rittyentett,azaz rottyantott egy ház elé. Előkaptam a zacsit, de összeszedni mindazt, amit az eb elhagyott úgy, hogy közben van nálam egy kupac könyv, kezemben egy póráz, aminek a végén egy (el) igyekvő kutya, nem volt könnyű feladat
Nagy nehezen a zacskóba került mindaz, ami a kutyából a fűre jutott, közben valahogy lecsúszott a kezemről a póráz. Csak azt vettem észre, hogy a kutya messzebb van, mint lehetne.Rászoltam, mire megvárt..
Hazasiettünk. Otthon letettem a könyveket a lakásban, beültettem a kutyát az autóba és mentem guberálni. Bostonban már gyűjtöttem CD-állvány, most éjjeliszekrényt zsákmányoltam. Otthon valahogy beóvakodtam a lakásba, óvatosan egyensúlyozva a kutyát és a szekrényt. Ez utóbbit alaposan lemostam, majd elégedetten szemléltem munkám eredményét.

Kutyapanzió nagykutyáknak

This program is so boring...
Originally uploaded by ribizlifozelek

Délután nézegettem, melyik nemzeti parkba engedik be a kutyát. Meglepődtem: beengedni mindegyikbe beengedik, csak az aszfaltos útról nem térhet le szegény pára. Viszont a nemzeti parkok ajánlottak kutyapanziókat, ahol ellehet az állat.
Nem akarjuk Yodát senkire se bízni, de azért megnéztem, milyenek is ezek a kutyapanziók. Gondoltam, az állatka kap egy kutyaólat, valamit enni, esetleg elviszik sételni. Csalódtam. A valóság egészen más.
Van ugyebár az alapdíj, csak nappal, éjjel nappal. Lehet kérni az állatnak luxus elhelyezést. Ami rendben is van. Aztán jött a sokk, amikor megláttam az árlista többi részét. Mert hát a kutya magányos és hiányzik neki a gazdája, ezért egy alkalmazott napontat tíz percet ölelgeti a kutyát, hogy pótolja a gazdi hiányzó jelenlétét (6 dollár). Persze a kedvencnek jár a finomság, a napi ellátás "a la carte" történik, szigorúan az egészséges, tudományos alapon összeállított étrend szerint (Yoda ott éhenhalna). Ez benne van az árban. A séta azonban nem: 8 dollárért a kutyát elviszik felfedezni. (11 pénzért 20 percre kiviszik még a vadonba is.) Mivel a felfedezés és séta közben bizonyára elfárad, begörcsölhetnek az izmai, extra 8 dollárért "fitness sessiont" lehet neki foglalni (elképzelem Yodát, amint aerobikozik).
Csapvizet tisztességes középosztálybeli ember nem iszik. Ez igaz a kutyára is. Palackozott ásványvizet lehet neki rendelni (5 dollár). Sajnos a prosi nem irta le, hogy ez Evian vagy Perrier. Ünnepnapokon persze nem lehet a hagyományos kutyaeledelt enni, extra 5 dollárért viszont ünnepi ebéd jár az állatnak, plusz 3 dollárért külön falatkákkal, még kettőért desszerttel. Még négy dollárért napoközben "fagyi szünetet" tartanak. Persze nem a kennel munkatársai, hanem a kutyák.
Mindebbe a kutya elfárad. (Én speciel rosszul vagyok.) Az állatnak aludnia kell. Három dollárért extra, 5 dollárért deluxe ágyon. Ez utóbbi magasan van, csak nem fog egy kutya a földön aludni. Különösen, ha estimesét olvasnak neki hat dollárért.
Aki nem hiszi, olvasson utána:
http://www.bestfriendspetcare.com/rate-sheets/WhRidge.pdf

Egy hamisítatlan pásztorétel

Vonzódom a pásztorételkez. Talán őseim pásztorkodtak valamelyik hegynek az oldalán.Völgyében. Tetején. Esetleg pusztán, óriási nyájakat terelve a végtelen füves sztyeppén. A pásztor ősök genetikai öröksége pedig hangos gyomorkorgásként jelentkezik.

Ha egy szakácskönyvet olvasok vagy recepteken nézegetek és meglátom a "pásztor" szót, egyből meglódul a fantáziám, tekintetem elborul és keresni kezdem a hozzávalókat.

Ez történt akkor is, amikor megláttam ezt az "ősi mexikói receptet". Talán még Montezumát is ezzel kínálták pásztorai az összomlás előtt. De Cortes mindenképp ezt ette két aranyváros kifosztása között.

Maga az étel nagyon egyszerű volt, csak én bonyolítottam túl a dolgot. A múltkor vettem egy zsák csontnélküli csirkemellet. A zsák van vagy két kilo. Biocsirke, hormont nem látott (hülyeség, minden állatban vannak hormonok). Nagyon örültem neki, amíg egy főzés alkalmával észrevettem, hogy hibáztam. A hiba detektálásához nem kellenek komoly anatómiai ismeretek. Az állat darabkái tele voltak csonttal. Olvasztás után mindenhonnan apróbb csontocskák kacsintottak ki a húsból. Ráadásul a darabkáknak is fura alakja volt. Ellenőriztem a felírást: csirkeszárnyat vettem mell helyett. De legalább bio volt!

Kifőztem egy adag tésztát, megsütöttem a csirkét, majd lefejtettem a szárnyacskákról a húst. Aztán a húsra ráöntöttem egy babkonzervet, megfűszereztem, sok-sok bazsalikommal, dobtam bele paradicsomot, tejfölt és tésztát. Egy darabig hagytam, hadd főjön össze, aztán kész is volt.

Keressük a hentest

Trolley Sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

A szakácskönyvek tanulmányozása közben rengeteg egzotikus alapanyagra bukkanok. Nagyon szívesen csinálnék valamit libából. Marhafarokból. Disznólábból. Disznófülből. (Bár ez utóbbit a kutyarészlegben lehet füstölve kapni.)
Ki is néztem egy hentest hozzánk közel, de kiderül, ők egy kisebb húsfeldolgozó. Persze árulnak mindenfélét magánembernek, a legkisebb csomag 80 dollár ára hús. Lehet még 300 szelet szalonnát is kapni, meg 200 dolláros "családi" vegyes húscsomagot. Egyik este többször is körbejártuk a háztömböt, keresve a hentest, de nem találtunk semmit, csak a húsfeldolgozót a Trolley Sq mellett.
Meglepő az az üzem a város közepén. Körülötte mindenfelől pici családi házak állnak.



A másik oldalon van az igazi Trolley tér, ami eredetileg a villamosremíz volt, majd vezetékes buszok, trollik kocsiszínje lett. Aztán az egész komplexum évekig elhagyottan állt, mígnem az egészet hagyták összedőlni. Idővel rájöttek, hogy azért mégse jó azt a nagy remízt üresen hagyni, kipofozták és csináltak belőle egy elegáns bevásárlóközponot szórakozóhellyekkel, vendéglőkkel. Egy régi vasúti kocsiban kocsmát rendeztek be és még a régi víztornyot is helyreállítottak. Kellemes hely, mi mindig odajárunk bankba is.
Persze igazi hentes nincs benne...