A szórakozott túrázók ösvénye

 - Póráz? Hogy hagy el valaki egy pórázt? - néztem a Mesterre.

- Fordítva rosszabb lenne.

A kesztyűt értettem, a pórázt is, ha valaki anélkül sétáltatta az ebet.

A kutya bilétát nehezebb volt felfogni.

A rengeteg kesztyűt és kendőt se értettem. Azért volt annyira hideg mostanában, hogy felünjön, hiányzik fél pár kesztyű.

Vagy egy nyaksál. 

- Talán a magasságtól és a kilátástól eufóriát éreznek? - szimatolta az oszlopot a Mester.

- Te eufóráit érzel?

- Nem, nem, ez határozottan nem eufória - felelte Yoda és megjelölte az oszlopot.

Városi ösvényeken - Park City

Valami könnyű, árnyas sétát akartunk és valahogy olvastunk egy városi ösvényről Park Cityben. Nem tünt lelkesítőnek. A városi túrák ritkán azok. De bíztunk Park Cityiben, abban, hogy van elég ízlésük és pénzük, hogy valami jót csináljanak.

És VOLT!
Most nem a felső fotón levő maszkos rénszarvasra gondolok.



A nem túl bizalomgerjesztő nevű Poison Creek mellett vezetett az ösvény, pont Park City belvárosának szélén, nem messza a városházától és az egykori boltok maradványaitól.



Meglepő volt, hogy méterekre voltunk a nyüzsgő belvárosi utcáktól és forgalmas utaktól és fák árnyékában sétáltunk a csörgedező patak mellett.



Az aluljárókban a helyi bányákat - jelen esetben az Ontariorót - ábrázoló falfestményeket láttunk, sajnos kedvenceink, a Silver King és a Judge mine hiányoztak.



Árnyék volt, hűvös (a perzselő hőséghez képest) és nyugodt.



A patak hideg volt, jól esett belegázolni a nyárban, még a neve, Poison Creek se nagyon tartott minket vissza.




Az ösvény egyik kitérője a Cipők Ösvényére vezetett.



Ez az a hely, ahol a lelkes helyiek felesleges cipőiket dobálják fel és ezzel egy egész speciális erdőt teremtetenek.



Azért is tetszett a műalkotás, mert a cipők már kiszellőztek és nem volt lábszag alattuk.

Új ösvény a Hidden Hollowban

Yodával szeretünk a Hidden Hollowban sétálni. Nem egy nagy séta, de vannak kacsák, meg halak, meg fák, meg rét és erdő és közel is van.

A bevásárlóközpont az túlzottan is civilizált, de ott meg lehet Banán Split-et enni.



A Hidden Hollow annak ellenére jó hely, hogy a környéke egyre jobban beépül. A kis parkot emellett be fogják kapcsolni Salt Lake City egyik nagy ösvényrendszerébe, a Parleys patak partján épülő gyalogos-kerékpáros korridorba.



Ez egészen a hegyektől kanyarog majd a Jordán folyóig és a házunkhoz közel fog elhaladni a villamos mentén.



A Hidden Hollowban több, korábban "földburkolatú" ösvényt lebetonoztak a Parleys Trail számára és már majdnem elkészült az alagút, ami a kisparkot köti össze Sugar House óriási parkjával egy nyolcsávos út alatt.



Yodával épp egy elveszett szemüveg mögött pózoló csigát próbáltunk lefotózni, amikor a kevés járókelő egyike megállt mellettünk és méltatlankodva azt mondta:

- Igen, Nature Trail, az, de BETON! Ez is beton, az is beton, milyen természet az, ami BETON!

Igaza volt, de azért a férfi meglepő jelenség volt,  ahogy ezek után szó nélkül sarkonfordult és elviharzott.

Mire magunkhoz tértünk, a csiga bemozdult a fotóba.

A Jordán mentén - 2100 S-től délre

A kacsás tábla ellenére ez a parkoló kicsit más volt, mint a többi. Elhanyagoltabbnak tünt. Olyannak, mint ami egy nem igazán jó környéken van. Ez a benyomás inkább csak egy érzés volt: a fű itt is harakirit követett el, amint elérte a 6.42 centi magasságot, a játszótér tiszta volt, de valahogy az összbenyomás nem volt annyira pozitív.



Yodát mindez nem zavarta, azonnal felavatta a helyet és sietett a Jordán fele.



A táj itt egészen más volt, mint amihez korábban hozzászoktunk. Nem egy folyóparti galériaerdőben és nem is egy világvéginek látszó nagyvárosi szavannán voltunk, hanem egy csatorna partján egy ipari parkban.



A Jordán-folyó és a Jordán-csatorna itt ugyanabban a mederben folyt. A horizontot itt nemcsak az égbenyúló hegycsúcsok, hanem a remíz épületei is lehatárolták.




- Menjünk - szóltam a Mesternek.
- Lesznek itt fák? - aggódott Yoda.
- Persze.
- Majd ha kinőnek - a Mester nem volt túl optimista, aztán felkapta fejét és megindult a kerítés fele.



- Ott! Ott!

Egy mecset volt. Határozottan és biztosan egy mecset volt. Salt Lake Cityben. Utahban. Mecset.



- Ott! Ott! - igyekezett Yoda. Csodálkoztam. Yoda eddig nem mutatott komoly vallási affinitást.

- OTT! OTT!

- Yoda, eddig téged nem érdekeltek a templomok.
- Nem, én az Erőben hiszek - felelte a Mester és megindult.



Ekkor értettem meg, hova megy. A mecset mögött egy kis ligetben kecskenyáj tömörült rémülten.

Közel a Ramadán - állapítottam meg - Utána lakoma lesz.
Kicskecskék... - suttogta áhítatosan Yoda.



Azért továbbmentünk és hirtelen a villamos mellett találtuk magunkat.



Néztük az elrobogó szerelvényt. A masiniszta még integetett is nekünk.



Egy darabig a kopár folyóparton haladtunk. Átkeltünk egy újabb csatornán és hirtelen egy igazi mocsár közepén találtuk magunkat. Itt kezdődött a hódok és gázlómadarak birodalma. Ez volt a Redwood Természetvédelmi Terület.

KATY trail

KATY trail
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amikor kisétáltunk a Missouri partjára, maradt még egy kis időnk körülnézni a KATY trailen. Ez azon kevés hely egyike volt, amit az utikönyvek ajánlottak és tényleg érdemes volt megnézni.



A KATY valamikor a Missouri-Kansas-Texas vasútvonal neve volt. A Missouri-Kansas-Texas szókapcsolat hosszú volt, a vonalat mindenki MKT-nek hívta. Az M-et idővel nem is ejtették ki (azaz kiejtették) és a vonal neve KT, KATY lett.



A sínek büszkén követték a Missourit. Közel száztíz év után a vonal azonban gazdaságtalan lett, 1986-ban megrongálta egy árvíz. A forgalmat leállították, a szerelvényeket elterelték másfele, a talpfákat, sineket felszedték és a többit rábízták a természetre.



A nyolcvanas években kezdék a rengeteg elhagyott vasútvonalat kirándulóútvonallá, kerékpárúttá alakítani. Columbia gyorsan meg is szerezte a területén áthaladó keskeny földsávot és csinált belőle egy kerékpárútat.

Egy gazdag vállalkozó, Edward T. Jones és a felesége szeretett bicajozni. Egy wisconsini kirándulása alkalmával végigtekert egy ottani vasútvonalból kialakított kerékpáros-gyalogos úton. Nagyon tetszett neki. Visszatérve Missouriba megnézte, milyen lett a columbiai kerékpárút. Tetszett neki. Az méginkább, hogy az út a Missouri Egyetem mellett vezetett. Ő is ide járt a negyvenes években.



Ed elkezdte politikushaverjait nyaggatni, hogy csináljanak már kerékpáros-gyalogos útvonalat az elhagyott vasútból. A politikusok lassan mozdultak. Szövetségi programok is adtak ilyen célokra pénzt. Valamennyi azonban hiányzott a vételhez. Ezt az összeget Jones pótolta ki 2.2 millió dollárral.

A sínek helyét vastagon beszórák murvával és pár év alatt 225 mérföld (362 km) kerékpáros-gyalogos utat építettek. Még néhány év, és a KATY elnyújtózik a Missouri-szögig, a Missouri-Mississippi összefolyásáig.

Pár éve egy árvíz megrongálta a KATY-t, ekkor ismét megkeresték Jonest.

- Kérjetek az Edward Jones Investmenttől - mondta az öreg.

- Ők majd adnak pénz?

- Igen. Az enyém a cég.

Így is lett. Ted bácsi halála után cégét - és elhivatottságát - fia örökölte. Most ő támogatja jelentős összegekkel a kerékpáros-gyalogos úthálózat fejlesztését.

Pár kilométert tettünk csak meg Yodával a KATY-ből, de nagyon tetszett. A falvakban WC-k, ivókútak vannak és kíváló információs táblák magyarázzák el, merre is jár a vándor. Meg lehet szállni kis fogadókban, vendégházakban vagy éppen kempingekben.

Rocheportban a turistainformáció a helyreállított indóházban van. Itt tartják falugyűléseket is hétfőnként. Az út használata kerékpáron, gyalog és lovon ingyenes, csak a rendezvényekért kell fizetni.



Nagyon élveztük az erdőt. Csend annyira nem volt, sokan voltak a KATY-n, de azért nem volt zavaró a tömeg. Yodát legalábbis nem zavarták a járókelők a fák vizsgálatában.

UFO a hegyen

Salt Lake Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

Többször végignéztem Google Earthfel a város környékét. Volt pár érdekes hely, ahova így jutottunk el.

A Red Butte felett az egyik csúcson többször is alaposan megnéztem egy furcsa kört. Úgy nézett ki, mint egy elásott UFO.


View Larger Map

Persze UFO a városban is van elég, teljesen valószínűtlen, hogy egy másik itt ásta volna el magát. Inkább földalatti víztározóra, óriási tűzrakóhelyre vagy egy kerek építmény alapjára tippeltünk.



Ma megtaláltuk Yodával az rejtélyes kört. A kerestük az túlzás - elindultunk a Red Buttéból felfele és egy dombtetőn megláttunk egy napelemet. Teljesen valószínűtlen látvány volt, a környéken nem volt semmi, még ösvény is alig. Gondoltuk Yodával, megnézzük.

Ez nem volt annyira egyszerű, mert ahogy mentünk felfele, a keresett domb mindig eltűnt egy másik mögött, de aztán torony (napelem) iránt felértünk a mellette levő dombra. Innen látszott az a földút is, ami a napelemekhez vezetett fel.

Felmentünk és megláttuk a víztározót.



Innen leereszkedtünk a másik oldalon levő völgybe. Yoda ugyan morgott, hogy ismeri ő ezt a leereszkedést, először könnyű, aztán tüskebozót vagy függőleges sziklafal lesz belőle, de meggyőztem.

Aztán meredek kanyon, meg tüskés bozót lett belőle.



Ennek ellenére egész jól leértünk. Egy helyen volt kényelmetlenebb menni: a víztározó túlfolyója pont a sziklákra csöpögött és ott meglehetősen jeges lett a szurdok alja.

Azért leértünk és örültünk, amikor megláttuk az egyetem épületeit.

Őzlábgomba a Red Butte Canyon

Red Butte Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tavasz próbálkozik, mint mexikói bevándorló a zöldhatáron, ami itt nem is zöld. De nem nagyon sikerül neki, egy-két napra beszökik, aztán jön a tél és visszazavarja. Aztán megint.

Vasárnap délután ismét tavasz lett, sütött a nap, kék volt az ég, csiviteltek a madarak és a szomszédok megint kitették a muzsikát a verandára.

Yoda fogott minket és elvitt kirándulni. Az egyetemről indultunk és a Red Butte kanyonban mentünk felfele. Itt egy széles, kavicsos, jó mindőségű földút vezetett minket be a hegyek közé. Kicsit sáros volt, de tökéletesen járható. Viszonylag sokan voltak, úgy látszott, a város összes kutyája ide hozta a gazdit sétálni.



Úgy két kilométert mehettünk az arborétum mellett a patakparton. Érdekes ez az arborétum - ugyanaz van benn körbekerítve, mint kinn. Nem sokkal az arborétum után elértünk a víztározó kerítéséhez. A tározót a 30-as években építette a hadsereg, hogy biztosítsa Fort Douglas vízellátását. Építettek egy gátat a Red Butte patakra és egy jókora tavat hoztak létre. Amikor a Fort Douglas rácsatlakozott a városi vízvezekre, a hadsereg továbbadta a létesítményt és most ökológusok figyelik itt a természetet.



Mi először a patak mentén próbáltunk haladni, de itt nem tudtuk megkerülni a kerítést, elindultunk inkább az északi oldalon felfele. Az ösvény meredeken kanyargott felfele, itt már nem voltak sokan, messziről láttunk egy-egy futót vagy kerékpárost. Yoda ekkorra belerázódott a menés ritmusába és csak a nagyon izgalmas dolgokat vizsgálta meg.



Az egyik legizgalmasabb vizsgálni való egy őzláb volt. Mindenféle gomba is nőtt rajta, el is neveztük a nem túl gusztusos maradványt őzlábgombának. Az nem derült ki, hogy a láb végén rendszerint felbukkanó őztest hova lett.

Pár kanyarral feljebb végre rá tudtunk látni a kanyonra, a városra és a másik oldalon a következő hegyláncra.


Mivel mi a víztározóra akartunk felülről ránézni, tobább kapaszkodtunk felfele. Idővel meg is láttuk a tározó peremét, a jobb kilátással bíztató csúcsoktól azonban hirtelen mély szurdokvölgyek választottak el minket.



A fotó jobb alsó sarkában lévő domb tökéletes kilátónak látszott, ám nagyon sokat és nagyon meredeken kellett volna hozzá leereszkedni és utána felkapaszkodni. Mivel nem igazi túrára készültünk, csak sétálni jöttünk, picit még mentünk felfele, aztán visszafordultunk - legközelebb tovább mászunk felfele, hátha végre rendesen meg tudjuk nézni a tavat.

Séta a hegyen

Red Butte Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel elaludtunk, Anikót bevittem kocsival és ha már arra jártunk, akkor elmentünk sétálni is a hegyekbe.
A szokott helyen parkoltam, téptem egy zacsit, megvártam, míg Yodát szólítja a természet, aztán nekivágtunk az ösvénynek. Mivel elfelejtettem hámot adni az állatra, nem akartam nagyon mászni, inkább csak vízszintesen mentünk azon az ösvényen, ami a pár millió éve kiszáradt Boneville-tó partját követte. A tó valamikor az egyetem tetejég ért, az egész komplexum az egykori tópart által kialakított teraszon fekszik. Itt van pár kellemes, széles ösvény. Az egyik a Chevron földalatti vezetékét követi, a másik kicsit feljebb fut a hegyoldalban.
Az arborétum környékét épp átépítik, ezért az ösvényt "elterelték". A Red Butte patak nagyon vadregényes volt – meg nem mondtam volna, hogy a patak benn van az egyetem területén.



A patak után parkolók következtek, aztán végre ismét a hegyek jöttek. Az első vonulatok teljesen kopárak, még bokrok se nőnek rajtuk. Néhány helyen azt lehet olvasni, amint vége a városnak, kezdődik az érintetlen természet, ez azonban nem teljsen igaz: tényleg, semmi szemét nincs a hegykben, de ezt a területet erőteljesen használták az elmúlt évszázadban. Az erdős kanyonokban fakitermeltek, közvetlenül a város felett követ bányásztak. Egyszer láttunk is egy elhagyott kőbányát meg a hozzá tartozó házikót.



Most egy másik, jó pár évtizede elhagyott köbányáig mentem. Mögött az ösvény bekígyózott a kanyonba. Egy darabig mentem rajta, aztán kezdett meredek lenni. Úgy látszott, meg lehet kerülni a nyerget és a másik oldalon visszaereszkedni a Red Butte kanyonba, de a múltkor már így mentünk hat órát, most nem akartam, hideg volt, nem hoztaam vizet és Yodán nem volt hám. Visszaereszkedtem arra, amerre jöttem.

Séta a hegyen

Reggel Anikónak korán volt órája, úgyhogy kocsival mentünk. Yoda büszkén feszített hátul. Mivel a múltkor már felfedeztem, honnan indulnak az ösvények fel a hegyre, gondoltam, megnézem őket tüzetesebben is.
Leparkoltam az ösvények kezdeténél, kivettem a kutyát az autóból és elkezdtem mászni. A keskeny csapás meredeken mászott fel a hegyre. Nem haladtam gyorsan, Yoda beható botanikai érdeklődést tulajdonított minden egy bokornak, fűszálnak. Azért haladtunk, másztunk keményen. Találkoztunk két kutyával, akik szintén elvitték a gazdit sétálni. Farkcsóválás, szagolgatás és mentünk tovább. Áthaladtunk egy földúton, majd az ösvény még meredekebb lett. Yoda már nem tudott megállni pisilni, mert hanyatt esett volna.
A következő földútnál megálltunk és lenéztünk a városra. Csodás volt a kilátás. Az eső elfújta a szmogot, kristálytiszta volt a levegő. Láttam a Capitoliumot, a városközpontot, az egyetemet, a horizontot pedig magas, hófödte csúcsok zárták, melyek vakítóan tündököltek a napfényben.
Elővettem fényképezőgépemet, célra tartottam.
Mivel nem volt benne kártya, fotókat majd legközelebb mutatok.