2011. június 20., hétfő

Oturtma - Padlizsán marhahússal

Eggplant with ground beef

- Mi ez? - mutogattunk a tányérra.

- Oturtma - felelte a török. Nem tudtuk, hogy az oturtma az étel neve, a török neve, vagy egyszerűen egy, a tolakodó turisták lerázására használt káromkodás, aminek jelentését egy képernyő se bírná ki pirulás nélkül.

Milet

Milétosz közelében voltunk. November volt és mi voltunk az egyetlen nem helybeliek a vendéglőben. Csak mi voltunk Milétoszban, holt szezonban úgy látszik senkit sem érdekelt az egyik legfontosabb kisázsiai görög városállam.

Milet

Alaposan elláttuk magunkat szellemi táplálékkal a romok között. Hérodotoszt olvastunk egy Palm-on és Tháleszről és a táj változásairól beszélgettünk, majd kerestünk egy helyet, ahol testünket is elláthattuk kalóriával.

Így kerültünk a kicsi vendéglőbe és ugyanazt kértük, amit a szomszéd asztalnál ülő török fiatalok ettek.

- Oturtma.

Gondosan bepötyögtem a szót a Palm-ba és sok más fontos dologgal együtt megfeledkeztem róla. Egészen reggelig.

Akkor mindenféle receptet böngésztem és megakadt a szemem az oturtmát. A recept megfelelt minden feltételnek: jó emlékeket ébresztett, egyszerű volt, gyorsan el lehetett készíteni és minden hozzávaló volt hozzá itthon.

Eggplant with ground beef

Oturtma

- 2 padlizsán
- fél kiló darált marhahús
- 1 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 paprika
- 1-2 paradicsom
- só
- bors
- kömény
- olivaolaj
- joghurt

Eggplant with ground beef

1. A padlizsánt megnyúztam és felkockáztam, mint harcias török a gyaúrt.
2. A padlizsánt olajon megsütöm (mint harcias török a gyaúrt), majd, amikor megváltozott a színe, egy jénaiban félretettem és megsóztam.
3. Egy kis olajon megbarnítottam a darált marhát, majd rátettem egy fej apróra vágott hagymát és fokhagymát, megsóztam és pár percet hagytam érni. Megsóztam.
4. Rátettem egy felkoncolt paprikát, majd a paradicsomot.
5. Hat perc után alaposan megfűszereztem az ételt borssal és köménnyel, majd ráöntöttem a padlizsánra.
6. Az egészet bettem négyszáz (F) fokos sütőbe harminc-negyven percre.

Amikor kész lett, natúr joghurttal tálaltuk.
Pillanatok alatt elfogyott.

Eggplant with ground beef

5 megjegyzés:

olajbogyó írta...

na épp azon gondolkodtam, hogy mit főzzek ma, jó lenne valami új recept, úgyhogy akkor ezt ki is próbálom, köszi!

Parmezán írta...

Az oturtma az ételen kívül még azt is jelenti, hogy keverék, egyveleg.

ribizlifozelek írta...

Olajbogyo, jo etvagyat!

Parmezan, koszi!

olajbogyó írta...

hát ez tényleg nem fog sokáig a hűtőben állni :) nagyon finom!

ribizlifozelek írta...

Egeszsegedre!