2012. október 6., szombat

Távoktatás

New Prague

Különféle fórumokon gyakran kerül szóba az oktatás jövője. Ilyenkor sokan vizionálni kezdenek otthonról tanuló diákokról, kamerába magyarázó tanárokról, online letölthető, kitölthető, feltölthető, megtanulható, megmagyarázó feladatsorokról, internetes konzultációkról, feleslegessé váló vagy Kínába kiszervezett tanerőkről. Aztán megállapíták, hogy ez a jövő, nem kell bejárni, otthonról majd mindenki szépen tanul, ha kell valami rácsörög a tanárra skype-on, megnézi az előadást skype-on, beixeli a jelenléti ívet okostelefonján, kérdez valami okosat a képernyőn a tanártól, aki elismerően bólint, hogy ez igen, ez a Micike egy okos diák. Még az okos diák nevére se kell emlékezzen, mert gomnyomásra megjelenik róla az összes adat és még a Facebook-on is meg lehet kukkolni, ráér-e Micike délután.

Az egyetemek, gimnáziumok és egyéb iskolák helyét beszántják és helyükre szerverfarmot építenek. Esetleg focipályát.

A valóságban a dolog más.

Van pár dolog, amit egyelőre nem lehet kamerákkal pótolni. Egy jó tanár érzi az osztályt. Látja, mikor értik, amit mond, mikor nem értik, mikor kell megmagyarázni a 2x2-t. Ennek a legtöbbször nonverbális jelei vannak, csakúgy, mint az unalomnak.

Egy képernyőn ez kevésbé látszik, hacsak beszéd helyett a tanár nem a zoom-ot nyomkodja.

St Mark's School

Főleg fiatalabbaknál - és sok ember ilyen szempontból is örökké gyerek marad - nem árt, ha valaki jelen van amíg tanul, másként elkalandozik a figyelme. Szerintem ez a legnagyobb gyengesége a távoktatásnak: elkötelezettnek kell lenni ahhoz, hogy valaki komolyan tudjon személyes felügyelet nélkül tanulni. Egyszerűen az ember ilyen, tisztelet a kivételnek. A haverok, a tévé, az ALT-TAB gombbal előcsalható minden egyéb túl nagy kísértést jelent és csak kevesen tudnak (tudnának) csak oktatóvideók segítségével előbbre jutni.

Emberek vagyunk és azt hiszem, a legtöbbünknek jó, ha időnként mélyen a szemünkbe néznek.

Big fish, big eyes

Nincsenek megjegyzések: