2012. október 26., péntek

Ribizli a háztetőn

Roof tiles at Gyeongbokgung palace

- Esetleg egy barlangot kellett volna venni, annak nincs teteje, ergo, nincs mire felmászni.

Álltam a tetőn. Igazából ez egy eufemizmus, be voltam szarva a tetőn, ez lenne a helyesebb kifejezés.

Álltam a tetőn és néztem a párologtató-hűtőt és belekapaszkodtam.

- Ezért nem szabad október végéig várni a téliesítéssel - sóhajtottam - mert hidegvízben-pancsolás lesz a vége.

Valóban, hidegvízben-pancsolás lett belőle. A víz egy része nem volt hajlandó lefolyni a lyukon.

Nem tudtam eldönteni, kapaszkodjak-e a hideg fémbe vagy inkább két kézzel próbáljam kimerni a készülékből a maradék vizet. Lehetett volna felhozni egy csövet és leszívni, de a probléma benne van az előző tagmondatban: felhozni. Nem akartam megint lemászni a létrán. Meg fel.

Végül kimertem a vizet és amikor lefolyt az utolsó csepp is, visszatettem az ajtót. Valami hiányzott.

- Csavarok? Megvannak.
- Szerszámok? Megvannak.
- A ponyva!

Melegem lett: lenn hagytam a ponyvát.

Lemásztam a létrán és biztos voltam benne, hogy a legközelebbi ôsöm, akinek nem volt tériszonya, még a farkával kapaszkodott a fába, miközben mellsô lábaival a banánt hámozta.

Fogtam a ponyvát, visszamásztam és kiráztam a nehéz cuccot - aztán megragadtam a hûtô állványát. A szellô belekapott a vitorlába és én majdnem Ikarosszá váltam.

- Madárember támadt a Templom tornyára - véltem látni a fôcímet és rájöttem, a madarak nem azért piszkolnak a levegôben, mert ez olyan jó nekik. Fenét! Félnek, mert tériszonyuk van és beszarnak. Tuti.

Ekkora már fenn volt a ponyva.

Valami hiányzott.

- A gurtni!

Amivel rögzíteni kell a ponyvát.
- Esetleg hívhatnám a tűzoltókat - morfondíroztam és ők feladnák nekem a gurtnit. A garázsban van az egyik szekrény fiókjában. Biztos megkeresnék.

Azért csak lemásztam, közben megint kellemesen melegem lett. Rossz oszlopszent lennék, az biztos.

A gurtnival visszamásztam, rögzítettem a ponyvát és felsóhajtottam: KÉSZ!

Ahogy lefele másztam, miközben az öt fokban a szemembe folyt a veríték, belenéztem az ereszcsatornába: állt benne a tőzeg.

- Nem most takarítom ki - sóhajtottam - megvárom, amíg meleg lesz. Van egy eresztakarító távirányítású robot, ami szépen véginyalja az ereszt és a sarkokon is befordul magától, de szerintem megleszek nélküle.




Miközben a szerszámokat tettem el, belémhasított a felismerés, hogy mennyire hiábavaló dolgot csináltam: alig hat hónap múlva mászhatok vissza leszedni a ponyvát. Arra a kis időre kár volt lejönni...

1 megjegyzés:

Lumiere írta...

Egy hős vagy. Nekem kezem-lábam remegne ha a tetőnkön kéne ügyködni.:)