2010. május 1., szombat

Alumni vacsora


Rice-Eccles Stadium
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az alumni-k, az öregdiákok az Egyesült Államokban általában büszkén emkékeznek vissza egyetemükre.

Úgy érzik, kaptak valamit az intézménytől. A legtöbb amerikai egyetemen diáknak lenni nem egy állapot, hanem egy közösségi érzés is. Az egyetem nemcsak tanulásra szolgál, hanem megpróbál egy közösséget is kiépíteni. Az öregdiákok sokszor úgy érzik, tartoznak valamivel az egyetemnek - annak ellenére, hogy kifizettek egy kalap tandíjat.

ELTE Library

Nekem egyik meghatározó élményem, hogy miután alma materemben túljutottam a záróvizsgán megkérdeztem a többi sorstársat, hogy megünnepeljük-e. Mire vállat vontak és hazamentek. (Imre, hiába telt el több, mint egy évtized, ha olvasod-e sorokat, kérlek add vissza azt a három könyvet és két jegyzetet, amit még a vizsga előtt kértél kölcsön. Meg azt a vaskosat is, ami az első szigorlathoz kellett.)

Mizzou

Ez az érzés nem merül ki abban, hogy utálják a szomszéd egyetemeket és eljárnak az egyetemi csapatnak szurkolni. Az összetartozás érzése pedig nem ér véget a diploma megszerzésével.

Commencement

Az egyetem erősíti ezt a közösségi érzést és rá is játszik: pénzt, paripát, támogatást, reklámot kér az alumniktól. Az alumnik pedig fizetnek, vesznek címeres egyetemi gyűrűt, ami mutatja, hogy ők az adott intézményre jártak (a gyűrű aranyárban van - nem, nem aranyárban, drágább), alumnis rendszámtáblát, nyakkendőt és persze adakoznak. Ha van befolyásuk, latbavetik az egyetemért és természetesen belépnek az alumni szervezetekbe.

Cambridge

Az alumnik többek között ösztöndíjakat alapítanak a tehetséges diákoknak. Évente minden egyes kar legjobb végzős diákját meghívják egy vacsorára. A diákok pedig meghívhatják azt a tanárt, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk az elmúlt években.

A vacsorát az olimpiai stadion VIP-emeletén szervezték.

Salt Lake City

A vacsorán elegáns füzetkéket osztogattak, amikből az évfolyam legjobbjai megtudták, kik az évfolyam legjobbjai. A díszvendégek között olyan alumnik voltak, akiknek jól felvitték a dolgát - most szó szerint, mert egyikük középvezető volt a világ legmagasabb épületének építkezésén.

A vacsorával mindenki jól jár. Az alumnik elégedettek, mert megint tettek valamit egyetemükért: a mozgalomért elkötelezett alumnikat csináltak. A diákok büszkék, mert ők az évfolyam legjobbjai. Az egyetem jól jár, mert tőle béreltek helyiséget és az ő támogatói körük erősödik.

A vacsora jó volt. A társaság jó volt. A kilátás nagyon jó volt. Sajnos néhány óriási tálban viszont a folyadékban úszó jégkockák nem limonádét hűtöttek, hanem vizet. Ettől vágtak csak páran savanyú képet.

Fort Douglas

2 megjegyzés:

Ypszi írta...

Bocs, majd töröld.. de
diáknakoknak, és vendékek :)

ribizlifozelek írta...

Koszi.
A szovegben javitottam. Egyebkent olyan szep elgepelesek, hogy erdemes, hogy legalabb itt maradjon nyomuk :)