Sivatagon és hegyeken át - vadnyugati történet

Fish lake National Forest
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megjegyzés: borzalmas történet következik.

Az 1840-es években évente több száz bevándorló indult el Kaliforniába az Egyesült Államokból.

Kalifornia független állam volt.
Az Egyesült Államok véget ért a Missourinál.
Texas, Arizona, Utah, Nevada Mexikóhoz tartozott.
A mormonok még nem laktak Utahban. Igazából indiánokat és pár eltévedt prémvadászt leszámítva senki sem lakott Utahban. Azt a helyet nem is így hívták.

A bevándorlók pedig csak mentek. Ökrösszekerekre pakolták vagyonkájukat és elindultak Kaliforniába, ahol termékeny földek és szabadság várt rájuk.



Az ökrösszekerek egy nap jó esetben megtettek 24 kilométert. Az út ideális esetben, sok-sok tartalék ökörrel négy hónapig tartott. Általában azonban fél évet vett ígénybe. A telepeseknek a hóólvadás után kellett elindulniuk, hogy még a tél beállta előtt a pálmafák alá érjenek.
Hosszú út volt és nehéz.



A Donner család 1846-ban indult el. Utolsóként keltek útra egy missouribeli kisvárosból. A tehetős és nagy amerikai családhoz több kisebb bevándorló és néhány amerikai család csatlakozott.

Mintegy száz ember indult útnak. Késő volt, a csoport vezetői joggal aggódtak az időjárás miatt.
Kapóra jött egy Hastings nevű felfedező ajánlata: Hastings átvezeti őket egy általa felfedezett rövidebb úton a hegyeken. A szekérkaravánok Oregon fele kerültek, hogy ne kelljen a Nagy-Sós-tó sivatagján keresztülvágniuk. Hastings azt mondta, ő felfedezett egy rövidebb utat. Vegyék meg az utikönyvét, abban minden benne van. De jó pénzért el is vezeti őket Kaliforniába.

Mindenkinek tetszett az ötlet. A csoport elindult a rövidebb úton. Hastings valamivel előttük jár és leveleket hagyott nekik hátra, merre menjenek.

A bevándorlók nem tudták, Hasting a rövidebb utat térképen "találta". Az ismeretlen földet a térkép egy nagy fehér pacával jelölte, ahova néha találomra berajzoltak egy-két folyót meg hegyet.



A hagyományos útvonalat évi pár száz ember használta. Ők valamennyire megtisztították az ösvényt, a szekerek baj nélkül haladhattak előre.

Itt ösvény se nagyon volt. Az első napokban Donnerék napi két-három kilométert tettek meg. Aztán annyit se. Felmerült, hogy vissza kellene fordulni - de Hastings bíztatta őket. Donner és Reed, a csoport második embere is a továbbmenetelt támogatta.

Az élelem pedig már akkor fogytán volt, amikor végre leereszkedtek a Wasatch-hegységből. Pár önkéntest elindítottak egy jóval délebbre levő amerikai erődbe felszerelésért, élelemért.



A többiek tovább mentek.
A sós sivatag még előttük volt.
A szekerek elmerültek a sóban. Az ökrök menekültek. Ha nem menekültek, éhen haltak. Esetleg szomjan.



Donnerék mentek makacsul. Hastings lelépett, sűrgős harcolnivalója volt az amerikai-mexikói háborúban.

A telepesek meg csak vonszolták magukat.

Átjutottak a sóssivatagon - hogy elérjenek a Sierra Nevadához. Az önkéntesek itt utolérték őket, hoztak élelmiszert és két indián kalauzt.

A sorozatos - és közösen hozott - rossz döntésekért Reed-et hibáztatták. Nem lincselték meg, csak száműzték. Reed egy darabig követte a karavánt, majd elindult segítségért. Családja a telepesekkel maradt.



A többiek mentek tovább, de az időjárással nem tudtak mit kezdeni. Pár kilométerrel az utolsó hágó előtt az ösvény eltünt a hóban. Nem volt tovább. A holtfáradt telepesek három vagy négy kunyhót építettek és a 97 ember beásta magát télire.

Reed mindent megtett, hogy segítséget hozzon. Gyűjtést szervezett. Az egykori katonatiszt megígérte, ha kap katonai segítséget, harcolni fog a mexikói háborúban. A segítség elindult. 12 kilométerre megközelítették a tábort - de a behavazott hágón nem tudtak átkelni.

Az élelem elfogyott. Az ökröket megették. Az ökrök csontjait megették. A kunyhóban levő egereket is megették. A cipőtalpakat is megették. Páran meghaltak.

A következő téli hónapokban a telepesek egyik fele megette a másikat.

Először a halottakat fogyasztották el. A két indián kalauz ekkor lelépett, de nem mentek elég messzire: egy telepes rájuk akadt és "megszabadította őket földi szenvedésüktől".

Az utolsó hónapban a túlélők kunyhóik őkörbőr tetejét is megették.

Aztán kitavaszodott. Megérkezett a segítség.

A megdöbbent jövevények lábat marcangoló, emberi húst evő túlélőket találtak.
A Donner karaván fele meghalt.

A túlélők összetétele sok mindent elárul.
Az összetartó családoknak, 22-42 éves nőknek, 6-14 éves gyerekeknek voltak a legjobb esélyei.

Az egyedülállók legnagyobb része meghalt. Nem volt, ki segítse őket és őket volt a legkönnyebb megenni.

A fiatal gyerekek szervezete nem bírta a megpróbáltatásokat.
Az időseké sem.

A férfiak több hónapja erejükön felül dolgoztak és legyengültek a hosszú vándorlásban.

Az erős családok meg tudták osztani az élelmet, védték gyengébb tagjaikat. A Reed család népszerűtlensége ellenére egy embert sem veszített.

A túlélők igyekeztek elfelejteni a történteket - senki sem tartózkodott szivesen kannibálok társaságában.

A megözvegyült nők újraházasodtak. A gyerekek húsz-harminc évvel később könyvet írtak.
Reed, miután harcolt a mexikóiak ellen, aranyásó lett és meggazdagodott.

A "rövid út" kitalálója Hastings visszatért ügyvédi hivatásához, majd a délieket támogató összeesküvést szervezett Kaliforniában. A polgárháború végén braziliai telepeket szervezett a menekülő délieknek. Erről egy utikönyvet is írt - még mielőtt járt volt Braziliában.