A polgármester háza

Francis Armstrong boldog ember volt. Volt egy szép felesége, egy jólmenő cége és egy bankja. Francis okos ember is volt, kétszer is megválasztották Salt Lake City polgármesterének. Ezek után Francis bebizonyította, hogy még intelligens is: megköszönte a választóknak a bizalmat és szépen nyugdíjba vonult.

- Kéne egy ház - mondta a felesége.

- Kéne.

- Olyan ház kéne, ahol tudunk vendéget fogadni.

- Meg ahol le tudok ülni a könyvtárba szivarozni.

- És ami modern.

- Európai.

- Elegáns.

- Milyen egy elegáns, európai modern ház?

- Nem tudom.

- Nézzük meg.

- Nézzük.



Ekkor becsomagoltak, vittek magukkal szuvenírnek egy kis sót a tóból, aztán elmentek Európába megnézni, milyen az igazi elegáns, modern, európai ház. Két évet nézegették a házakat és az öreg kontinenst, majd sok-sok jegyzettel felszerelve hazatértek. Otthon leültek a város legjobb kőműveseivel.

- Házat szerenénk.

- Sokan így vannak ezzel...

- Különlegeset.

- Megoldjuk.

- Szokatlan lesz.

- Profik vagyunk.

- Legyen benne folyóvíz.

- Mi? - a mesternek tátva maradt a szája - Mi az a folyóvíz? Az a folyóban van?

- Nem. A csapban.



Armstrongék nyugisan építkeztek, mire házuk 1893-ra elkészült, már két másik salt lake citybeli lakásban volt folyóvíz és angolvécé. Azért elég különleges volt a házuk.

Armstrongék sokáig éltek, 1930-ig lakták a házat.



Az új lakók először irodát rendeztek be a házikóban. Aztán irodákat. Aztán bérlakást. Aztán motorkerékpár-szerelőműhelyt. Aztán el akarták adni az egészet tüzifának.

1990-ben egy helyi vállalkozó ránézett a romra. Tetszett neki. Összeállt haverjaival, összedobták a pénzüket, fúrtak, faragtak és mimiatűr szállodát csináltak a palotácskából. A vendégek korhű lakásokban laknak, sokat fizetnek és jól érzik magukat.

A ház pedig ismét gyönyörű.