Madárka

Megjegyzés: a fotók nem a tetthelyen készültek.

A kertben egy madáretető áll. Azaz kettő. Azaz nem áll, hanem lóg. A madáretetőt reggelente gondosan feltöltjük, a tollasok pedig jönnek. Hidegebb, de napsütéses napokon délben újra kell tölteni az etetőt, mert a kosztosok éhesek. A garázsban lapul is egy húszkilós szotyis zsák. Valóban lapul, egyre kevesebb van benne.



A madarak néha tökmagok kapnak, ha éppen tököt készítettünk ebédre, de időnként desszertnek száraz kenyérmorzsával vagy süteménnyel lepem meg őket. Látni, hálásak: ilyenkor folyósabbakat tojnak a madáretetők tetejére.

Reggelente csivitelésre és veszekedésre ébredünk. Van kinn veréb, vörösbegy, cinke, kékszajkó, galamb, gerle, meg még ezer másik madár.



Időnként csend lesz: ilyenkor érkezik egy nagy vörös macska, aki nagyon tisztel engem. Tudja, jól bánok a slaggal.
A nagy vörös macska és köztem érdekes kapcsolat van. Ha én kilépek a kertbe, a nagy vörös macska, aki nagyon tisztel engem megy.

A madarak meg esznek tovább.

Fura módon Oszi nem zavarja a madarakat. Oszi csak fekszik dézsájában, a madarak esznek, énekelnek és Oszi úgy néz ki, mint aki tévézik. Oszi túlzottan úrimacska ahhoz, hogy tollast kopasszon.



Reggel csend volt.
Kimentem, de nyoma se volt a nagy vörös macskának, aki nagyon tisztel engem.

Feltöltöttem a madáretetőket, aztán elfeledkeztünk az egészről. Két óra múlva továbbra is csend volt. Kimentem.

Madár sehol.
Aztán észrevettem a fán egy madarat. Egyet. Igaz, abból az egy madárból több tucat kis énekes kitelt volna. Csak ült és nézett. Még a szellő se borzolta tollát.



- Tarka vércse - azonosítottam a tollast, aki békésen ült a szilvafa hegyibe. Nem magamtól vagyok ilyen okos. Magyarországon vörös vércsét mondtam volna, de itt olyan nincs. Marad a tarka vércse, főleg, hogy a csőrös kabátja tarka volt.

Bementem főzni, dolgozni. Pár óra múlva ismét feltünt a csend. A madarak még mindig kussban voltak, mint egy megnevelt kisdobos raj. Kimentünk testületileg.

Yodát nem érdekelte a vércse.

- Él? - tettük fel a kérdést. A madár mozdulatlanul ült a fán és még tolla se rezzent.

- Nem is madár! - kontráztunk.

- Nem is ragadozó... - ebben a pillanatban tört meg a több órás csend, a vércse követhetetlen sebességgel repült valamerre és szinte hallani lehetett a csipogó sikoltásokat, amiket szárnysuhogás nyomott el, madarak százai emelkedtek fel a környező fákról.



Aztán csend lett.

A vércse nem jött vissza, az udvarról pedig beszűrődik a csivitelés.