I-70

I-70
Originally uploaded by ribizlifozelek

A törpékhez az I-70-esen mentünk. A dolog nem volt egyértelmű: a Google térképe szerint sokkal jobban járunk, ha Price fele megyünk. Pricenak viszont egyszer én már megadtam az árát, inkább a hosszabb uton, de szinte végig autópályán mentünk. Sokkal kényelmesebb volt így haladni.


View Larger Map

Az I-70-es a Nagy Semmin halad át. Van egy 174 km hosszú szakasza, ahol nincs semmi. Azaz vannak sziklák, kövek, néhány bokor és az autópálya. Itt-ott épült egy-egy parkoló, amit éjjelente napelemes lámpák világítanak meg. Vezetékes áram nincs. Lefedettség nincs. Időnként rejtélyes lehajtókat látni: “Ranch Exit - NO SERVICE” felirattal. A 174 km-es szakasz két végpontja egy-egy benzinkút. A Semmi nyugati végpontján a benzinkút után, ahol a benzin 20%-kal kerül többe, mint máshol egy Salina nevű porfészek következik. Salinában sincs semmi, csak pár ház, kétezer lakós, néhány autószerelő és egy-két motel.
A Semmit keletről egy útkereszteződés határolja benzinkúttal, majd még pár tucat kilométer további Semmi következik. A Semmi keleti végpontja Green River. Van itt egy folyó, meglepő módon víz is van benne (zöld). Itt 900 ember él. Az I-70-es autópályára jellemző módon Salina és Green River az út által érintett legnagyobb települések közé tartoznak. Egy helyi legenda szerint az utóbbiban a helybeliek az autópálya megépitése után kezdtek el zárakat felszerelni otthonaikra.
A Semmit átívelő út előtt itt az Abszolút Semmi volt. Nem voltak utak, csak ösvények. Az egész szakaszt egyben építették meg és adták át.
A táj lenyűgöző. Sziklák. Kanyonok. Völgyek. Hegyek. A kilátók csodálatosak.



A parkolók gyönyörűek. A néptelen szakasz elején árnyas fák között luxus mellékhelyiségeket találni. Aztán jó ha ivóvíz van (nincs). A 6%-os emelkedők azonban 2200 méter magas hágókra másznak fel. A lényeg, hogy le ne robbanjon az ember itt. Amikor erre jöttünk hazafele, alig láttunk pár autót. Odafele se volt sokkal több.
Terveztük, hogy esetleg még maradunk egy éjszakát Moábban és másnap reggel megyünk haza, így nem vezetéssel, hanem alvással töltjük a fél éjszakát. Szerencsére inkább az éjszakai vezetés mellett döntöttünk - hajnalban esett vagy 30 centi hó és nem igazán világos, mikorra értünk volna haza, ha ez a hóvihar minket útközben kap el.
Elképzeltük, amint ülünk autónkban Yodával és várjuk, hogy kiássanak minket és közben rágcsáljuk a megmaradt kutyaeledelt...

Yoda a hóviharban

Snow Storm
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megjött az igazi tél. Már nemcsak hideg van, hanem havazik is. Nemsokára sokkal jobban fog havazni és még hidegebb lesz. Holnapra újabb hóviharok várhatók és 9 fok lesz. Fahrenheitben.

Az embereket megkérték, ha nem sűrgős, inkább ne használják az I-70-est. Meg az I-15-öst. Legalább egy napig. Egyáltalán, Dél-Utahban mindenki maradjon otthon. Meg Kelet-Utahban. És Nyugaton is - bár ott már végképp nem lakik senki.

Este még csak hideg volt, aztán szakadni kezdett a hó. Szakadt. Szakadt.
- 11 fok van (Celsius) és szakad a hó.

Yoda a legmelegebb kabátját kapta, hozzá a sóálló cipőket. Yoda a havat elviseli és néha játszik is a hóban. A hó, só, hideg kombinációját viszont gyűlöli. Miután letotyogott a lépcsőn, kinézett az ajtón a jó nyolccentis hóba.



- Havazik.

- Tél van.

- Hideg van.

- Azért van kabátod.

- Sós az út.

- Nem is, van rajta nyolc centi hó.

A sarokig jutottunk, amikor a Mester úgy döntött, elég volt. Megfordult és hazamentünk. Otthon sértődötten összegömbölyödött kedvenc pokrócán.

- Nem megyünk Kaliforniába?

Fremont Indian State Park II

Fremont Indian State Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Fremont Indian State Park egy olyan népcsoportot mutat be, amiről 1931-ig nem is tudták, hogy létezik.

Az se biztos persze, hogy népcsoportról beszélhetünk. A fremontok hasonló eszközöket használtak, hasonló házakban laktak és hasonló rajzokkal karcolták tele a sziklákat - ami nem jelenti azt, hogy biztosan azonos nyelvet beszéltek. Valószínű, hogy így van, de biztosat valószínűleg sosem fogunk tudni.



A Fremontnak nevezett nép 700-1300 között élt Utah, Colorado és Nevada területén. Kukoricát termesztettek, kerámiáztak, vadásztak és sziklarajzokat csináltak.

Ez a state park kicsit csalóka: itt volt azon kevés fremont települések egyike, amit teljes egészében feltártak. A több, mint hétszáz éve elhagyott településre az I-70-es autópálya építésekor bukkantak rá. Gondosan kiástak és dokumentáltak mindent, majd a dombbal, amin a település volt, feltöltöttek egy völgyet. Azaz a faluból macsak két-három rekonstruált épületet lehet látni, azt sem az eredeti helyen.

A sziklarajzok azonban a helyükön maradtak - miattuk érdemes volt eljönni ide. Azt hiszem, ha jobb lesz az idő, visszajövünk, hogy alaposabban végigjárjuk a szurdokokat.

Blackwater

Blackwater
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az utolsó napon nem sok időnk volt. El kellett jutni Columbiából a reptérre, Kansas Citybe a reptérre, Hagyni szerettünk volna egy kis időt tartaléknak, hátha megint meghülyül a GPS.

Az is megfordult a fejünkben, hogy a Columbiából Kansas City felé vezető I-70-esen továbbmegyünk Utahig. 1211 mérföld. Persze nem tettük meg.

Inkább megálltunk egy újabb festői kisvárosban az autópálya mentén.



Blackwaternek kevesebb lakosa volt, mint Rocheportnak, viszont több antikvitás bolt üzemelt benne. Helyesebben volt, mert egyik sem tartott nyitva hétköznap délelőtt.

A helyi üzletek feltalálták az ötnapos hétvégét, ami hétfőtől péntekig tartott, aztán szombat-vasárnap kinyitottak. Csakúgy, mint az egykori vasőútállomás melletti szálloda, az Iron Horse.



Ott sem volt semmi mozgás.

Megcsodáltuk az egyik összeomlott ház belsejébe telepített mini-közparkot és megállapítottuk, hogy egy jó félórás sétával mindent láttunk, kivéve a postamúzeumot, amit csak vasárnaponként nyitnak ki. Minden második szökőévben. Ha el nem felejtik.



Tetszett Blackwater, de kicsit kihalt volt. Meg is beszéltük, hogy majd egyszer visszajövünk hétvégén és megnézzük, milyenek is azok a boltok belülről.

Yodát viszont ezek a dolgok nem izgatták. Ő jobban szerette a néptelen főutcát, nem zavarta senki sem, miközben megjelelölte a falut.

Tovább a semmiben

On the road Originally uploaded by ribizlifozelek

Ez az útszakasz rekordot döntött. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk Elyt, megláttunk egy táblát az út mentén: NO SERVICES NEXT 165 MILES 165 mérföld. 264 kilométer. Az eddigi rekordot az I-70-es tartotta 174 km-es semmivel. Ez a semmi majdnem egy százassal több volt. Eleinte élveztük: a táj változatos volt, itt-ott még erdőt is láttunk. Ezt nem vártuk volna Nevadától. A nagynéha felbukkanó autók nyugodtan haladtak, nem siettek, ami engem kicsit meglepett, elvégre Ely mellett rendezik az igazi ágyugolyófutamot. Idővel elmaradtak az erdők, a táj sivárabb lett. Nem volt itt semmi. Se farmok, se házak, semmi. Időnként barátságosabb lett a vidék. Láttunk farmokat. A házakhoz végtelenül hosszú bekötőutak vezettek. Benzinkút, kocsma, bolt nem volt sehol. Mi meg mentünk, mentünk és mentünk. A semmi felénél megálltunk pihenni egy parkolóban. Tiszta volt. Elhagyatott. Úgy éreztük, kihalt az emberiség - vagy tíz éve - és csak mi maradtunk hárman. Az asztalokról mállott a festék, pár halódó, védőkerítéssel körbevett bokor kétségbeesetten próbált megkapaszkodni a talajnak csúfolt valamiben. Minden asztal mellett kis grillező állt. El nem tudom képzelni, ki az, aki önszántából itt megáll és megsüt egy szelet húst. Vagy zöldséget. Vagy bármit. A grillezők mellett gondosan felhasogatott tüzifát találtunk. Nem mertem megérinteni, féltem, elporlik. Yoda maradék vizét két bokor között osztottam szét. Legszivesebben elővettem volna a csomagtartóbol az kétgallonos vésztartalék vizeskannát és meglocsoltam volna a tengődő növényeket. Itt már fújt a szél. Homokot rágtunk. Az autót is meg-megdobták a szélrohamok. Hamarosan nem tudtunk a megengedett hetvennel menni, először 65-re, majd néha hatvanra vettünk vissza. Mentünk és mentünk. Elhaladtunk az Extraterrestrial Highway leágazása mentén, de ezúttal azt a semmit kihagytuk, majd legközelebb. Aztán 165 mérföld után visszatértünk a civilizációba. Tankoltunk. Csokit vettünk és mentünk tovább. Még szelesebb lett az idő. Haldokló bányavárosokon haladtunk át - ez talán nem is Amerika volt. Rozzant autók, rozzant házak, rozzant helyek. Hihetetlen boltok, ahol a tulajdonos valószínűleg az óvatlan vendégeket feldarabolja és elfogyasztja. Aztán tábla: California. Egy dombtetőn voltunk. Lenéztünk a semmibe, előttünk egy még kietlenebb völgy bukkant fel. Death Valley..

Spotted Wolf Canyon

Spotted Wolf Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az I-70-es a kedvenc amerikai autópályám. A Nagy Semmiben vezet, fantasztikus tájakon, amiket fantasztikus kilátókból lehet megtekinteni.

Sokszor átautóztunk már a Spotted Wolf Canyonon, de most álltunk meg először a kanyon fölötti sziklára épített kilátóban.



1967-ben kezdék el építeni az autópályát. Addig itt nem volt semmi. Az 1700-as évek végén pár spanyol felfedező járt erre, de amint meglátták ezt a helyet, nagyívben kikerülték. Így tett a transzkontinentális vasút is. Meg minden normális ember. 1957-ben megszületett a döntés, itt autópálya fog vezetni. A mérnökök az elkövetkező tíz évben azon töprengtek, merre menjen ez az út.



A terepbejáráskor a választás a Spotted Wolf Canyonra esett. Ez legalább egy gyalog járható út volt - igaz, amikor az egyik mérnök kitárta karjait, egyszerre meg tudta érinteni a két sziklafalat.

Taperolás helyett inkább robbantgattak. A munkásokat kötéllel lógatták bele a kanyonba, úgy helyezték el a tölteteket a sziklába. 2.6 millió köbméter követ robbantottak ki és hordtak el.



A szurdokon átvezető 12 kilométeren először csak kétszer egysávos utat építettek. Ez a 12 km 1970-ben 4.5 millió dollárba került. Ma ez 24 millió dollárt ér. Az nagyjából ötmilliárd forint. Ötszázmillió egy kilométer. A szélesítés után egy milliárd egy kilométer autópálya. Tudom, a föld (szikla) biztos olcsó volt, a töltéshez helyben volt az anyag, benzinkút meg egy se épült a százhetven valahány kilométeren, de akkor is, az M7-es egy kilométere pár éve 3.2 milliárd forintból épült. Igaz, a Dunántúl az sokkal nehezebb terep, tele van fával, bokorral.

A GPS és a térkép

I-70
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Fremont Indian State Parkba menet a GPS egyszercsak azt mondta, menjünk le az autópályáról. Nem mentünk. Térképen előre kinéztem, merre kell menni, a GPS igazából az utolsó kilométerekre kellett csak. Ne szóljon bele, végig autópályán kell menni, kivéve tizenkét kilométert a végén.

A következő letérőnél megint felháborodottan le akart parancsolni az autópályáról. Valamelyik beállítása a legrövidebb útra akar vezetni minket - nem a leggyorsabbra. Eddig mindig elfelejtettem átállítani, de mivel állandóan megnézem előre az útvonalat térképen, mindig rászólunk a kütyüre, ajánljon valami jobbat. Mindig megteszi. Szeretem a ketyerét, de azért vigyázok vele.



Karácsony után olvastuk az ágyon reszketve összebújva egy fiatal házaspár történetét. Kinn szakadt a hó, hideg volt és a farkasok csak azért nem ordítottak, mert a szél betömte a szájukat hóval.



A fiatalok egy GPS-t kaptak karácsonyra. A ketyerét a sógor vette és annyira tetszett neki, hogy magának is vett egyet.

A férfi testvérénél tartották az ünnepet, de estére hazamentek. És kipróbálták a GPS-t. Megmondták, hova akarnak menni és elindultak.

Jónéhányszor megtették már ezt az utat, de a GPS tudott nekik újat mutatni. Azt írta ki a képernyőre, hogy hatvan kilométerrel rövidebb utvonalat tud. A fiatalok meg lelkesen követték az utasításokat. Kicsit gyanús volt, hogy az út egyre meredekebb és havasabb, meg ők ennyi erdőt sem láttak hazafele, de azért bíztak a modern technikában és mentek tovább.



Az út egyre elhagyatottabb volt. Egyre nagyobb lett a hó. Egy kanyar után a négykerékmeghajtású terepjáró bejelentette, nincs tovább. Elakadtak. A telefon nem működött.

Szerencsére tudták, ilyenkor mit kell tenni. Ültek az autóban, néha beindították a motort, elrágcsálták a kesztyűtartóban talált dohos kekszeket, ettek egy kis havat és vártak. Vártak.

Közben már este feltűnt, hogy a pár elveszett. Értesítették a rendőrséget. Keresték őket égen, földön, de nem találták. Nem voltak sehol. Teltek a napok, egy, kettő, de nem kerültek elő.

Nyomuk sem volt.



A testvérnek ekkor zseniális ötlete támadt. Elővette a GPS-t, betáplálta a csellengők címét és megnézte az útvonalat. Miután magához tért, telefonált a rendőröknek, melyik erdei csapáson lehetnek.

Ott voltak. Éhesen, lefogyva, de élve.

A férj elmondta, ezentúl is fog használni GPS-t, de előtte megnézi a beállításait.

Szóval, csak óvatosan. A rövidebb nem hamarabb. És olvassuk el a hasznaálati utasítást. Néha jól jöhet - főleg ha nagyon elakadunk. Akkor végszükségben meg is lehet enni.