2009. március 9., hétfő

Őzlábgomba a Red Butte Canyon


Red Butte Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tavasz próbálkozik, mint mexikói bevándorló a zöldhatáron, ami itt nem is zöld. De nem nagyon sikerül neki, egy-két napra beszökik, aztán jön a tél és visszazavarja. Aztán megint.

Vasárnap délután ismét tavasz lett, sütött a nap, kék volt az ég, csiviteltek a madarak és a szomszédok megint kitették a muzsikát a verandára.

Yoda fogott minket és elvitt kirándulni. Az egyetemről indultunk és a Red Butte kanyonban mentünk felfele. Itt egy széles, kavicsos, jó mindőségű földút vezetett minket be a hegyek közé. Kicsit sáros volt, de tökéletesen járható. Viszonylag sokan voltak, úgy látszott, a város összes kutyája ide hozta a gazdit sétálni.

Red Butte Canyon

Úgy két kilométert mehettünk az arborétum mellett a patakparton. Érdekes ez az arborétum - ugyanaz van benn körbekerítve, mint kinn. Nem sokkal az arborétum után elértünk a víztározó kerítéséhez. A tározót a 30-as években építette a hadsereg, hogy biztosítsa Fort Douglas vízellátását. Építettek egy gátat a Red Butte patakra és egy jókora tavat hoztak létre. Amikor a Fort Douglas rácsatlakozott a városi vízvezekre, a hadsereg továbbadta a létesítményt és most ökológusok figyelik itt a természetet.

Do not...

Mi először a patak mentén próbáltunk haladni, de itt nem tudtuk megkerülni a kerítést, elindultunk inkább az északi oldalon felfele. Az ösvény meredeken kanyargott felfele, itt már nem voltak sokan, messziről láttunk egy-egy futót vagy kerékpárost. Yoda ekkorra belerázódott a menés ritmusába és csak a nagyon izgalmas dolgokat vizsgálta meg.

Red Butte Canyon

Az egyik legizgalmasabb vizsgálni való egy őzláb volt. Mindenféle gomba is nőtt rajta, el is neveztük a nem túl gusztusos maradványt őzlábgombának. Az nem derült ki, hogy a láb végén rendszerint felbukkanó őztest hova lett.

Pár kanyarral feljebb végre rá tudtunk látni a kanyonra, a városra és a másik oldalon a következő hegyláncra.
Red Butte Canyon

Mivel mi a víztározóra akartunk felülről ránézni, tobább kapaszkodtunk felfele. Idővel meg is láttuk a tározó peremét, a jobb kilátással bíztató csúcsoktól azonban hirtelen mély szurdokvölgyek választottak el minket.

Red Butte Reservoir

A fotó jobb alsó sarkában lévő domb tökéletes kilátónak látszott, ám nagyon sokat és nagyon meredeken kellett volna hozzá leereszkedni és utána felkapaszkodni. Mivel nem igazi túrára készültünk, csak sétálni jöttünk, picit még mentünk felfele, aztán visszafordultunk - legközelebb tovább mászunk felfele, hátha végre rendesen meg tudjuk nézni a tavat.

2 megjegyzés:

Ziebi írta...

Éééééénis akarok kiráánduuulniiiii :/

ribizlifozelek írta...

Ha visszajottetek a kethetes kirandulasbol ;)