2010. március 15., hétfő

Yoda lyukas


Yoda
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yodán találtam egy lyukat.

A legtöbb gerincesen van lyuk. Több is. Ebből az egyik legfontosabb a száj és a fenék.

Megjegyzem, a homo sapiens néhány példányánál a kettő ugyanaz. Emlékszem, egyszer egy fickó - aki egy nekem pár százezerrel tartozó könyvkiadónál dolgozott - írt nekem egy emilt. Az emilben elnézést kért egy üresnek bizonyuló ígéretért: "elnézést, sikerült segget csinálnom a számból". Azonnal megbocsátottam neki mindent. Egyszerűen muszáj volt annak megbocsátani, aki ilyent írt magártól.

No more zoom!

Szóval, találtam Yodán egy extra lyukat. A reggeli kutyakomédia után gyanús volt, hogy Yoda néha fel-felnyüffen, ha hozzáérünk. Megnéztem, de nem találtam semmit. Aztán megint megnéztem és találtam rajta egy lyukat.

A lyuk - a seb - nem tűnt nagynak. Kimostam, fertőtlenítettem, aztán elmentünk az állatorvoshoz: jobb a békesség.

Petersen boldog volt, de igyekezett ezt leplezni. Elővett egy nullás gépet és borotvált egy ablakot a Mesterre. Így jobban látszott a seb. Előkerült egy csipesz is. A csipesz eltünt a lyukban és amikor előkerült, apróbb szőrcsomók voltak a végén. Megint eltünt és újabb szúrcsomók kerültek elő. Majd újabbak. Kezdtem attól félni, a hatás kedvéért hamarosan egy nyuszi is lesz a csipesz végén, de nem lett:

- Túl mély a seb, muszáj valamit csinálni vele, mert könnyen elfertőződhet.

Yodával rémülten pislogtunk.

- Egy óra alatt meg is lesz.

Meglett.

Yoda oldalából két vidám sárga cső fityeg. A csöveket kis drótdarab rögzíti valamihez. Az esetleges genny itt kell eltávozzon. Yoda nem boldog. Mi sem, pedig ha úgy nézzük, eredményes napunk volt.

Reggel egy extra lyuk sem volt Yodán.

Kilenc óra után egy volt.

Délután háromkor volt egy lyuk és egy ablak.

Mosf van rajta egy ablak és két lyuk.

8 megjegyzés:

Ziebi írta...

Jobbulást Yoda! :)

És ugye tudod hogy most extra sonka jár? :)

Christine írta...

A sonka mellé gyógysimi is jár! :-)) Mielőbbi jobbulást!

aGinger írta...

Jobbulást!!!!

Robi írta...

Szegényke!:S Pedig olyan kis aranyos és olyan szépen gondját viseled.:)

A fehér cickányt küldheted.:P

Ypszi írta...

Azt lehet tudni, hogy mitől lett a lyuk?? Nekem akkor lett plusz lyuk a kutyámon, mikor megharapták, mindig fecskendővel kellett tisztítani a sebet, meg nyomkodni, h kijöjjön belőle, ami nem odavaló, ilyen csöves megoldás eszükbe se jutott volna :/

ribizlifozelek írta...

Ziebi, Christine, aGinger, Robi es Ypszi, koszonjuk a jokivansagokat. Simogatas es sonka formajaban atadom oket.

Ypszi, belinkelem a reszletes esemenyeket (vagy nezd meg az elozo bejegyzest).
A doki eloszor azt mondta, csak tisztitani kell, de a seb nemcsak mely, hanem kicsit ives, mert hat egy nagy agyar tunt el Yodaban. Nem tudta rendesen kitisztitani, ezert kellett ezt az egesz nyavajat vegigcsinalni.
(Kivetelesen nem arra gondolok, h rolunk egy extra bort akart volna lenyuzni a doki.)

Ypszi írta...

Közben rájöttem, csak nekem ezután a poszt utánra írta ki a verekedős sztorit, így akkor még nem olvastam :)

Jobbul már a mester? Összejedizte a lyukat?:)

ribizlifozelek írta...

Osszejedizte magat! Koszonjuk.