2010. december 15., szerda

Egy régi óra


Zions First National Bank
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az óra Salt Lake City belvárosában áll - azaz nem áll, az óra pontosan jár száznegyven éve. Igaz, közben néha ezt-azt kicseréltek benne, átalakították az óraművet, de azért az óra továbbra is ugyanaz.

1869-ig Salt Lake City nem sokban különbözött a világ végétől. Talán a világ vége közelebb volt. Utak nem voltak, a hajózható folyók másfele folytak. A legközelebbi nagyváros ezerötszáz kilométerre volt. A luxuscikkeket ökrösszekéren hozták.

Zion's First National Bank

A legenda szerint így érkezett meg a város első bankjának az órája is, ami a talapzatán levő felirat szerint 1870-ben készült. Az ökrösszerekes történet szép, de 1869-ben a város közelében - tőle hatvan kilométerre - már járt vasút. Az óra valószínűleg odáig vonatozott, majd a hátralevő távot tette meg szekéren aztán állították fel jelenlegi helyén 1873 körül.

Zions First National Bank

Az órát eleinte egy Main Street alatt csatornában folyó City Creek patak hajtotta. 1912-ben döntött úgy a bank vezetése, hogy itt az ideje modernizálódni és rákötötték az órát a bank elektromos hálózatára.

Az óra azóta mutatja az időt és köszöni, jól van. Még az ismételt modernizációs hullámok sem tudták eltakarítani, így most az óra a sétálók és a belvárosi kutyák kedvence.

Old Clock

2 megjegyzés:

Robi írta...

Valóban gyönyörű. Én is el tudnék egy ilyen szép órát nézegetni. :) Bár a történelmi múltja inkább imponál, mint maga a kinézete. Na nem mintha nem tetszene, sőt. :D

ribizlifozelek írta...

Robi, orulok, hogy tetszett.