2010. május 9., vasárnap

Tavasz a City Creek kanyonban


City Creek Canyon
Originally uploaded by ribizlifozelek

A nagy szabadságot Yodával ünnepeltük meg: elmentünk a City Creek kanyonba, megnézni, milyen ott a tavasz.

Zöld.

Memorial Grove

Kihajtottak a fák, bokrok, virágok és a városiak. Ők a zöldbe hajtottak ki sportolni.

Itt volt az összes létező futótípus.

Legtöbbször a kemény, majdhogynem profi futókat láttam. Nem azért, mert sokan voltak, hanem, mert rettenetesen gyorsan futottak a kanyon két vége között. Míg Yodával végigszagláltunk egy kilométert, addig ők szépen lenyomták lefele a négy kilométer kanyont. Közben a kevlárról beszélgettek.

Lassan poroszkáltunk lefele, még egy kilométer után jöttek megint szembe. Lelkesen futottak felfele és a torkolati sebességet vitatták meg közben.

Salt Lake City

Az amatőr futok lelkesek voltak, kényelmesen kocogtak, fülükben muzsikával (MP3) és optimistán néztek a jövőbe.

Alkalmi futóból volt a legkevesebb. Ők hirtelen úgy döntenek, egészségesen fognak élni, csak biocsokoládét esznek és csak és kizárólag olyan állat húsából fognak táplálkozni, amit személyesen ismertek. Emellett csak olyan növényt esznek meg, amit ők simogattak naponta kétszer. Az elhatározásuk dícséretes és optimális esetben másfél napig tart. Aztán kinövik.

Yodával két ilyen futót is megelőztünk - lejtőn lefele.

Ekkor már vissza kellett fordulnunk: elfelejtettük, hogy jöhet csomag. Siettünk haza, hogy még megugathassuk a postást.

Még elfutott mellettünk a két profi futó, akik továbbra is teliszájjal beszélgettek.

A parkolóban meglepődtem: mellettünk egy másik autó állt, budapesti matricával a lökhárítóján.

Hogy került ide, a City Creek kanyonba egy magyar matricás autó?

És vajon melyik futó volt?

Budapest Sticker in City Creek Canyon

Sajnos nem volt idő ezen sokat töprengeni, mennünk kellet haza, postást ugatni.

4 megjegyzés:

Robi írta...

De érdekes!:) Én majd' meghaltam volna a kíváncsiságtól, hogy ki lehetett az. Yoda mester biztos gyorsan kiszagolta volna.:P

Pyry írta...

Hagyhattál volna üzenetet a kocsin :D

Romesz írta...

a magyarok mindenutt ott vannak.
Testveremek egyszer az autopalyan intettek le es ismerkedtek meg magyarokkal, kb 30 eve. Azota is jo kapcsolatban vannak.

ribizlifozelek írta...

Majd talalkozunk mashol...

Valamiert az jutott eszembe, hogy lehet, a tiszteletbeli konzul volt.