Fort Union

(Megjegyzés: Fort Union-t 2006-ban látogattuk meg.)


Végtelennek tűnt az autópálya. A Sziklás-hegységgel párhuzamosan haladtunk dél fele. Előző nap Manitou Springsben a nap felében hőgutát kaptunk. A másik felében szétáztunk. A mi esetünkben az ázás-száradási periódusok egész kellemesen követték egymást. A sátornak csak az ázás jutott. Amikor este megláttunk a sátrunkat a fenyvesben, már valami halovány gyanút éreztünk. Amikor bemásztunk, felfedeztük, hogy a takarók, hálózsákok és a matrac egy tavacskát rejt.



Összepakoltunk és elindultunk dél fele.

Egy másfél hónapos amerikai autós körutazás negyedik napja volt.

Jobbról a Sziklás-hegység, balról a préri.
Mentünk. Mentünk. Mentünk.
Santa Fé-be szerettünk volna estére elérni.



Részben a melegnek volt betudható, hogy a hosszú nap vége fele, amikor megláttuk a "Fort Union" táblát, lekanyarodtunk az autópályáról. Nem akartunk Fort Unionba menni. Bevallom, addig nem is hallottunk Fort Union-ról. Nem is tudtuk, mi az. Enni szerettünk volna, tankolni, nyújtózni és venni egy éves bérletet az Egyesült Államok összes nemzeti parkjába.

Jó tíz perc autózás után bérletet sikerült venni.
Viszont megnéztük Fort Union-t.



Az erődöt 1851-ben alapították, nem sokkal azután, hogy az Egyesült Államok magáéve tette Mexikó jelentős részét. A mexikói-amerikai háború után az egyik győztes tábornok beszédet mondott az egyik legnagyobb elfoglalt városban az összesereglő tömegnek. Kearny a pár ezres kisváros néhány száz lakosának megígérte, az amerikai lovasság megvédi őket a támadó indiánoktól és biztonságot és jólétet fog teremteni. (Hosszú távon igaza lett, elég összevetni a két, nagyjából ugyanonnan induló ország eredményeit.) Rövid távon a dolog nem volt ennyire egyértelmű.



A jólét és prosperitás helyett az indiánok jöttek, láttak és raboltak. Aztán elmentek. Az apacsok, komancsok nemcsak a farmereket sarcolták meg, hanem a Santa Fé-be vezető kereskedelmi útvonalon érkező telepeseket is. Erre válaszul az amerikaiak erődöket emeltek Új-Mexikó több pontján. Az erődök biztosították az Egyesült Államok új területét egy esetleges mexikói invázióval szemben, védték a kereskedelmi útvonalakat és biztosították a hátországot.
Fort Union az egyik legnagyobb ilyen erőd volt.



Az erődöt létrehozó tábornok úgy vélte, Santa Fé egy erkölcsi fertő, egy züllött nagyváros, rosszabb mint Szodoma és Gomorra együtt véve. Ezért kivonta csapatait A városból és a katonákkal felépíttette Fort Union-t. Ekkoriban sok puritán úgy vélte, hogy közvetlen összefüggés van az erkölcsös élet és az egészség között. Tehát aki sokan nőzik, iszik és kártyázik, könnyebben lesz beteg. Emiatt a Panama-csatorna építésekor is voltak olyan felvetések, miszerint egészséges - és erkölcsös - amerikai munkásokat kell alkalmazni, mert ők immunisak lesznek a sárgalázra és egyéb trópusi betegségekre. (Nem voltak, de ez ma sem zavarja a hasonló nézetek terjesztőit.)



Az első erőd gyalázatos minőségűre sikerült és újjá kellett építeni, mielőtt magától összedőlt volna. Fort Union nem egy klasszikus erőd, falakkal, bástyákkal, vizesárkokkal (vizesárok, jó vicc, vizesárok... árokot még lehetett volna ásni, víz azonban annyi nem volt). Az erőd inkább egy szabályos alaprajzú városkára hasonlított. Nem is igazi erőd volt, hanem raktár és laktanya. Innen indultak lovasportyára az amerikaiak az indiánok ellen és itt vonták össze az északi csapatokat az Új-Mexikót fenyegető déli konföderáció ellen.



Az agyagtéglákból emelt erőd a semmiben van. A romokat körbejárva csak a tücskök nótázását lehetett hallani. Meleg volt, tűzött a nap. A préri tengerében magányosan álló omladozó romok ősöregnek látszottak - pedig csak száz éve hagyták el őket.
Mi szerettük ezt a helyet - másfél óráig. Nem tudom, mennyire gyűlölhette az, akinek több évet kellett itt eltöltenie.