Szentélyek és szenthelyek - Chimayo

Új-Mexikó érdekes meglepetést tartogatott számunkra.

Nem hittem volna, hogy itt találkozom az atochai gyermekkel.

A Santo Niño de Atocha egy helyi spanyol legenda. Semmi csodálatos sincs abban, hogy a történet elterjedt a spanyolok által meghódított területeken, mégis, furcsa volt ezzel a legendával a Sangre de Cristo hegység eldugott völgyeiben találkozni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mór Hispánia. Az arab uralom alatt álló Ibériai-félsziget hol toleráns hely volt, hol nem. Általábban inkább toleráns volt: az uralkodó muzulmánoknak volt annyi eszük, hogy békénhagyják keresztény alattvalóikat, elvégre egy rakás adót fizettek.

Egy kevésbé toleráns időszakban aztán egy Atocha nevű faluban érdekes dolog történt. Valamiért a mór elöljáró fejébe vette, hogy éhen halasztja falujában a gyakorló keresztényeket. Elrendelte hát, hogy minden vallását gyakorló keresztény férfit börtönbe vettett. A foglyoknak meg csak 12 éven aluli gyermekek vihettek ételt. A falusiak valószínűleg jobban utálhatták egymást, mint őket a mór elöljáró, mert nem szervezték meg a gyermektelen férfiak ellátását, akik a legjobb úton voltak a vezetőség tervének végrehajtásában (éhenhalás).

Pár nap múlva azonban a férfiak kezdtek nem-éhen halni. A falusiak figyelni kezdtek és észrevették, hogy egy kisgyermek hord nekik fáradhatatlanul ennivalót. Azt is észrevették, hogy a templomban a Szűz Mária szobor mellett álló kisded cipője poros. Gyorsan ki is cserélték a cipőt, de másnapra az ismét poros lett és apránként el is kopott. A gyermek Jézus hordta az ebédet a raboknak.

Az atochai szent gyermek népszerű lett Hispániában. A kisdedet zarándokruhában, Szent Jakab apostol szimbólumaival ábrázolták. (Sok száz évvel később meg róla nevezték el Madrid egyik nagy pályaudvarát is. A történelem fintora, hogy az Atocha helynév arab: ez az arabból átvett neve az eszpartófűnek.)



Az atochai gyermek a 17. században megérkezett Amerikába is, majd kétszáz évvel később eljutott Chimayóba. A chimayói utazásban Don Bernardo Abeytának fontos szerepe volt.


Don Bernardo Abeyta tiszteletre méltó ember volt. Először is, volt pénze. Másodszor is, Don Bernardo Abeyta tagja volt a Los Hermanos de la Fraternidad Piadosa de Nuestro Padre Jesús Nazareno (Nazereti Jézus Atyánk kegyes testvériségnek testvére) volt. Mivel ez az elnevezés még a spanyoloknak is hosszú volt, ezért ők egyszerűen Los Penitentes-nek (a Vezeklőknek) hívták magukat.



1821-ben Mexikó függetlenné vált. Az új mexikói kormány úgy vélte, hogy a missziókon tevékenykedő ferences, dominikánus és jezsuita szerzetesek Madrid ügynökei és rövid úton elküldték őket. Sok közösség maradt pap nélkül. Eddig is volt jópár olyan falu, ahova hetente egyszer járt pap - ezeket nevezték visita-nak (latogatás). Most sokkal több lett.
A függetlenség elhozta a pap-mentességet. Volt olyan falu, ahova évente egyszer jutott el pap - ha eljutott egyáltalán.
A helybeliek kezükbe vették a dolgokat és saját szervezeteket hoztak létre a papok pótlására és a Szentírás értelmezésére. Hogy ebből miért nem lett egyházszakadás, azt csak az Atochai Szent Gyermek tudja.



A Los Hermanos de la Fraternidad Piadosa de Nuestro Padre Jesús Nazareno tagjai tiszteletreméltó emberek voltak. Erényes életet éltek és rendszeresen verték a hátukat egy ostorral, néha pedig Mel Gibsont évszázadokkal megelőzve újra előadták a keresztrefeszítést is. Ha megfeszültek se értették, mi bajuk velük a hivatalos egyháznak, ami az illegalitásba kényszerítette őket.

Don Bernardo Abeyta azért is tiszteletreméltó ember volt, mert elzarándokolt Guatemalába az esquipulai Fekete Krisztushoz (Cristo Negro de Esquipulas). A tiszteletreméltó Don Bernardo Abeyta az esquipulai Fekete Krisztus templomában nagy mennyiségű csodatevő agyagot fogyasztott. Don Bernardora nagy hatást gyakorolt az esquipulai Fekete Krisztus és az elfogyasztott agyag, ezért 1805-ben kicsi kápolnát emelt a Fekete Krisztus tiszteletére. Ezt a kápolnát nagyobbította meg tizenegy évvel később a mai templommá. Ekkor a templom környékén már meglehetősen gyakran történtek csodák.



A templomot Don Bernardo de Abeyta lánya, Carmen Abeyta de Chaves, majd unokája, María de los Ángeles Chaves örökölte. Ők már az idesereglő zarándokok adományaiból éltek. María de los Ángeles Chaves egy alkalommal 1929-ben pénzzavarba került, mire egy művészeti társaság megvásárolta a templomot és Santa Fei egyházkerületnek adományozta.

A zarándoklat ekkor már óriási üzlet volt: manapság évente háromszázezer ember látogat el Chimayóba, hogy lerója tiszteletét a Fekete Krisztus és a közeli Atochai Gyermek előtt.
A huszadik század derekáig zarándoklat elengedhetetlen része volt a Szent Por fogyasztása. A Szent Por a templom egy kis szobájában található, amit kutacskának (pocito) neveznek. A hivatalos egyház nem ismeri el a Szent Por csodatevő erejét, de ez nem zavarja a híveket abban, hogy évente harminc-negyven tonnát el ne fogyasszanak az anyagból, amit a templom papjai rendszeresen a közeli hegyoldalból pótolnak. Manapság kevesebben esznek port - többen magukra kenik, mások éjjeliszekrényükön tartják zacskóban.

Itt voltunk, az Atochai Gyermek templománál és Chimayo szentélyénél. Esteledett. Nem volt ünnepnap, zarándokok sem voltak. Szent Jakab békésen és szinte láthatatlanul figyelt minket - nem úgy, mint a gyanakvó biztonsági őrök. Az Atochai gyermek meg békésen mosolygott, miközben elolvastuk a parkolóban minden fára kiszögezett táblát: az autókért és a bennük elhelyezett tárgyakért felelősséget nem vállalunk.