Ketten a vasút mentén

A cím nem teljesen pontos: igaz, hogy Yodával ketten voltunk kirándulni, de a vasút már százötven éve eltünt és csak egy ösvény maradt a helyén.

A keskeny nyomtávú vasutat Bedford és Billerica között a 19. század derekán építették és pár évtizedig használták. Gyárak, lakóövezetek, farmok, nyaralótelepek épültek a vonat mentén. A vasút egyaránt szállított árut és utasokat.



A vasútvonal, noha nyereséges volt, fennállása alatt végig anyagi problémákkal küszködött: tulajdonosai túl nagy hitelt vettek fel és ennek törlesztése komoly nehézségeket okozott a társaságnak. A tulajdonosok végül előremenekültek és a 19. század végén felszedték a síneket, felpakolták a mozdonyokat és átköltöztek Mainbe, ahol a kis lokomotívok egészen a 20. század derekáig pöfögtek az erdőségekben.

A Billerica-Bedford vasútból, csakúgy, mint a Bedford-Boston viszonylatból kerékpáros-gyalogos ösvény lett. Erre mentünk Yodával, hogy kihasználjuk az év egyik első fél-tavaszi napját a következő havazás előtt.



Az út első szakasza aszfaltos volt, ez váltott át egy erdei földútba. A bozótban, a fák között omladozó kőfalakat és több, mint száz éve rozsdásodó vasúti berendezéseket láttunk. Az első kilométer után kiértünk Bedfordból és már igazi erdőben jártunk.

Indulás előtt letöltöttem a bedford környéki kerékpárutakat karbantartó non-profit társaság PDF formátumú ismertetőjét és GPS-sel és a könyvecskével kerestük a látnivalókat.



Ismét meglepődtem, hogy mennyit tud változni a táj képe pár évtized alatt. A vasút százharminc éve legelők és farmok között kanyargott. Most az ösvény végig erdőben vezetett. A fák mögött egy tavacskát láttunk. Az erdő és a tó úgy nézett ki, mintha sosem járt volnaitt ember. A tó partján azonban száznegyven éve luxusszálloda állt. Mellette egy gyógyszergyártó cég épülete emelkedett. A szálloda mögött impozáns, neoromán stílusú vasútállomásra érkeztek a vendégek.

Most csak a vizet fodrozta a szél.

Yodával leültünk egy sziklára és ebédeltünk. Csak pár éhenkórász mókust láttunk, amint vágyakozó szemekkel nézték ebédünket.



Az ösvény pár klasszikus új-angliai ház között haladt el. A házak hatalmasak voltak, szépek és hasonlóan a többi ilyen házhoz, nem volt kerítésük.



Jómódú környék volt. Amerikában ez sokszor nem látszik az autókon. Itt sem méregdrága batárok álltak a garázsban, hanem pár éves, tisztes, középosztálybeli autók. Villanyvezetéket sem láttunk - a kábeleket föld alatt vezették.



Az ösvény egyre elhagyatottabb lett, itt már nem is tartották annyira jól karban. Talán még mókusból is kevesebb bóklászott az erdőben. A fák között egy elhagyott farm romjait láttuk meg. Kicsit olyan volt, mint Magyarországon Derenk.



Körbejártuk a romokat. Egyedül a ház kéménye állt, mint egy ágaitól megfosztott fa.



Az út itt keskeny csapássá változott és pár valódi farm után egy magánutcában ért véget. Ideje volt visszafordulni. Visszafele a tónál találkoztunk egy másik kirándulóval, akivel Yoda játszott egykeveset.