Yodüsszeia 2 - Kézmintavétel

- Kérem várjon - a biztonságiember olyan kedves volt, amennyire csak egy TSA alkalmazott lehet.

Yoda gyanakodva nézetr a karomban. Kicsit aggódtam, hogy esetleg megtámadja az ügynököket és elveszi az uzsonnájukat.

A szekus wgy kis papírdarabot végighúzott a kezemen, majd beledobta egy robotba, ami hümmögött, analizált majd hangosan böfögött. Na jó, biiiipelt.

Aztán ezt megismételték a másik kezemmel. Yoda ideges volt, mert a papírdarabkák olyanok voltak, mi t a fogmosója.

Egy reptérrel arrêbb ugyanez történt. A smasszer félreállít, Yoda morog, aztán jött a kézrátétel.

Kiváncsi lettem. Mi váltja ki ezt a TSA alkalmazottakból? A sapkám? Vagy a sapkám hiánya?

- A gyerek - mondta a kedves ügynök.

Felhúztam a szemöldököm a tartkómra.

- Izé...

- Ja, a kutya. Ha valaki kutyával, gyerekkel jön, ellenôrizni kell a kezét.

- Majomnâl, macskánál és madárnál is így van. Ha van valami az utas keZében, ellenôrizni kell.

Szerencsére nem volt enyves a kezem, Yoda pedig nem fogyasztotta el ebédre a biztonságiakat. Ebbôl is látni, hofy milyen rendes a Mester.

Yodüsszeia I - Drive thru reptér

Az amerikaiak autós nép. Az Egyesült Államok az autósmozi, az autós bank, az autós esküvô, az autós gyógyszertár és az autósmise hazája. Van autós gyónás is, természetesen.

A Salt Lake City Nemzetközi Reptéren, miközben a dúsfüvü kutyasétáltatót kerestük, láttuk az autós repteret.

Az emberek hozták a rokont, barátot, ismerôst. Megálltak az erre kijelölt helyen. Az utas kipattant, helyben becsekkolt az útszélén álló embernél, , aztán integetett a sofôrnek és ment megkeresni a járatot.

Yoda elismerôen emelte fel a lábát.

- Nem semmi.

Fillmore

- Itt lesz a főváros - mondta a Próféta.

- De itt nincs semmi...

- Azért.

- Próféta vagy...



Nem biztos, hogy ez pont így történt, de szerintem valószínű. Brigham Young csökkenteni akarta az Egyesült Államok részévé válni kivánó Utah Területen a szövetségi kormány és egyáltalán a politikusok szavát. Ez elvégre az ígéret földje. Menjenek csak a politikusok a világ végére és hagyják meg a mormonoknak és az egyházi vezetésnek a gazdasági-egyházi központot, Salt Lake Cityt.



- Hogy hívjuk a fővárost?

- Fillmore.

- De hát úgy hívják a Egyesült Államok elnökét.

- Azért.



- És a megyét?

- Millard.

- De hát úgy hívják az Egyesült Államok elnökét.

- Azért.

Szóval, a mormonok se mentenek messzire egy kis fagylaltfogyasztásért.



És Fillmore, Millard megye és Utah székhelye megalapíttatott 1851-ben. Felépültek a legfontosabb épületek (malom, fűrészüzem), majd elkészült a parlament is. Más nem volt. A képviselők pár évet bírtak ki a semmiben és a mormon háború előtt visszaszivárogtak Salt Lake Citybe. Ott legalább volt valami élet.



Fillmore meg ottmaradt magában Utah majdnem mértani közepén. Az emberek művelték a termékeny földeket. Fillmore idővel a Utahot észak-déli irányban átszelő tengely egyik fontos állomása lett. Motelek, szállodák épültek.



Fillmore pedig pár évtized alatt egy pici álmos faluból egy pici, álmos kisváros lett.



Még mozija is van, ami meglepő módon a televíziózás győzelmét is túlélte. Talán azért, mert Fillmoreban mást nem nagyon lehet csinálni.



A nagyobbik bár bezárt - talán mert alig iszik itt valaki alkoholt.



Ma már csak a cégére kornyadozik szomorúan a Főutcán.



A parkban pedig szigorúan szabályozzák az ifjúság helytelenkedését.



A park volt különben a legjobb hely a városkában. Ezt Yoda is igazolta, aki minden egyes fát számba vett és kipróbálta a zöld, dús gyepszőnyeget.



Az álmos pici kisváros csendjét csak időnként veri fel puskaropogás, amikor a helybeliek a környező hegyekben mozgó célpontra lőnek. Fillmore ugyanis arról híres, hogy a lőfegyverek és a munició mindig kedvezménnyel kapható.

A zseniális sóhivatalnok

Ribizlifőzelék és a blog lassan bürokrácialemzésbe fullad, már alig van olyan brüsszeli eurokrata, aki ne kapott volna KUTYA témájú levelet. Mindez egy óriási Yoda-konspiráció része, a Mester parizert akar enni Budapesten. Meg sültcsirkét és kolbásszal töltött húst.

A régi EU-s igazolás két oldalból állt. Az új négyből. Megint ugyanazt kérdezik, de sokkal bonyolultabban. A lényeg, kell mikrocsip és veszettség elleni oltás.

A régi igazolásból csináltak kétnyelvű verziót. Az újból nem. Viszont a készséges és gyorsan válaszoló hivatalnok elmondta, a hatósági állatorvos csinálhat kétnyelvű papírt.

Most, hogy sokadszorra töltöm ki a papírt rátaláltam valamire, ami ismét reménnyel tölt el az EU-val kapcsolatban. Bevallom, az eddigi szerencsétlenkedés miatt kezdtem euro-szkeptikus lenni. De most, most megvilágosodtam és megláttam a Jövőt.

Európa Jövőjét az amerikai állategészségügyi hatóság oldalán találtam meg. Nem, nem állatorvosi lóról van szó.

Az amerikaiak szembesültek azzal, hogy állampolgáraik és állatorvosaik nyaggatják őket, hogy kell az érthetetlen EU formanyomtatványokat kitölteni. Ezek után csináltak egy elképesztően részletes kitöltési útmutatót, majd elkészítették a kétnyelvű igazolásokat is.

Azaz megcsinálták mindazt, amit az EU-nak kellett volna csinálnia.

Az EU tehát pénzt és munkaerőt spórolt meg és hagyta, hogy más végezze el helyette a munkát.

Hát nem zseniális?

Most már csak az van hátra, hogy találjanak valakit, aki ellenszolgáltatás nélkül kifizeti a görög államadósságot.

A sóhivatalnok lelke

Gondosan, nyelvem a fogaim közé dugva töltögettem ki az új EU-s formanyomtatványt és közben azon elmélkedtem, hogy sikerült a következő mondatszerkezetet létrehozni:

Kutyák, macskák és görények Unióba történő behozatala és ötnél több kutya, macska vagy görény Unióba történő, nem kereskedelmi célú mozgása.

A bürokraták és a bürokrata fordítók lelkivilága ellenez mindent, ami egyszerű. Talán ezért is van az EU-nak két székhelye. Így született a fenti mondat is. Csehül szerintem jobban hangzik, misztikus, mint egy kreol nyelvű ima:

Dovoz psů, koček a fretek a neobchodní přesuny více než pěti psů, koček nebo fretek do Unie.

Hab a tortán, hogy a fordítások és a dokumentumok formázása néhe nem vág egybe. Miközben az angol nyelvű dokumentumból a cseh nyelvűbe másoltam át a szöveget, azt is észrevettem, hogy az ötnél több állat dokumentumában öt sor található az állatok felsorolásához. Aki pedig a rendelkezésre álló helyre be tudja írni a mikrocsip számát, az már arra is képes, hogy egy rizsszemre felfesse az utolsó vacsorát. Két példányban, hogy a rizsszem mindkét oldalára jusson egy-egy.

A dokumentumokra rá van írva, hogy egy lapra nyomtassuk ki őket. Ha ez nem lehet, számozzuk be (oldalszám / maximális oldalszám). Mivel a csehek és a magyarok profi bürokraták, ők előre beszámozták az oldalakat, így a mi formanyomtatványunk első oldala az 5-ös számú.

Mikor hosszas körmölés után elkészültem, Yodához hasonló örömmel podpisáltam a dokumentumot.

Meleg

Próbáltam valami jó hasonlatot találni a sivatagi meleg leírására, de a legjobb poénokat már akkor ellőttem, amikor még csak melegedett az idő. Azt pedig nem szeretném leírni, hogy “majd’ kisült a szemem a melegben”.

Mégis, sokkal jobb volt a meleggel foglalkozni, mint kimenni az utcára és ott lenni. Tergetni viszont csak ki kellett menni. A házhoz tartozik egy high end napenergiás szárítóberendezés. Ha valamiért az nem működik, akkor használjuk a gázüzemű szárítót.

A napenergiás szárítóberendezés egy engergiaforrásból (nap) és egy receptorból (két pózna közé kifeszített kötélrendszer) áll. Kezelése annyira egyszerű, hogy több helybeli is meglepődött rajta: a céltárgyakat applikálni kell a receptorra. Ezt szakszóval teregetésnek nevezik.

Most, a legnagyobb délutáni melegben kióvakodtam leszedni a kiteregetett ágyneműt és kiakasztani pár inget. Mivel az energiaforrás még teljes kapacitással működött, először kiteregettem az ingeket, majd leszedtem az ágyneműt. Ez nagyjából négy percet vett igénybe, mert béna vagyok és belegabajodtam a receptorrendszerbe és a rögzítőberendezésbe (szakszóval csipesz).

Ekkor ért a meglepetés.

Négy perc elteltével az ingek csontszárazak voltak.

Na, ilyen meleg van itt.

Rózsaszín dűnék hó nélkül

Megjegyzés: ezt a bejegyzést áprilisban írtam, de elfelejtettem feltenni.

V leveleiben néha felemlegeti a világhírű koralrózsaszín homokdűnéket. Januárban egy csomót autóztunk, hogy eljussunk a dűnékig, kifizettük a belépőt a kedves rangernek és megcsodáltuk, milyen az, amikor fehér homok borítja a rózsaszín dűnéket.



V azóta olyan szavak kíséretében emlékezik meg a rangerről, amit nyelvtanfolyamon nem lehet hallani, anyanyelvi környezetben pedig csak életfogytosok és történészek használják őket.

Hasonló levelet kaptam V-től, miután elküldtem neki a fotókat, hogy ilyenek a dűnék hó nélkül.




Homokosak.



Hihetetlenül finom szemű homokhátakra másztunk fel, térdig süppedtünk a homokban és ha felküzdöttük magunkat egy dűnére, ott magasodott mögötte a következő. Nem tudtam legyőzni a képzetet, hogy a következő dűne mögött ott vár a strand, de nem, víz nem volt, csak kövek végtelen sivatagos tengere.

Glen Canyon

Megjegyzés: ezt a bejegyzést áprilisban írtam, de elfelejtettem feltenni.

A sapkámat és maradék hajamat tépte a szél és lenéztem és erőltetni kellett a szemem, hogy meglássam lenn a vizet. A gátat láttam. Valószínűtlen volt, mint az összes kanyonba épített gát. A sziklák összevissza labirintusában csillogott a szabályos, elegáns vonalú épület.



Tudtam, hogy nagy. Tudtam, hogy nagyon nagy, innen mégis kicsinek látszott.

A mögötte elterülő valószínűtlenül kék tavon fehér bárkák ringtak és a kék víz elvált a valószínűtlenül vörös szikláktól.

Nem volt barátságos a táj, de lenyűgöző volt.



A gátat megkerülő híd itt közelebb volt a vízhez és jobban ki lehetett venni a Glen Canyon gát részleteit is, mint a Hoover Gáton.

Valahol a szurdok mélyén pici lélekvesztő küzdött a gátat elhagyó, megfáradt folyóval. Már Edward Abbey is fel akarta robbantani és sok vízügyi szakember, környezetvédő azóta se tett le az ötletről. Egy ilyen gátat viszont sokkal egyszerűbb felépíteni, mint lebontani.



A Colorado több tízmillió éve vájja magát egyre mélyebbre a sziklába. Ehhez képest a gát pár évtizede, esetleg évszázada semmi.

Aggodalom

Azon gondolkodom, ha majd otthon elmegyek megnézni a Parlamentet, beengednek-e a Banana Republic márkájú ingemben?

Daru a gáton

Álltam és néztem a darut. Nem úgy nézett ki, mint az általam ismert daruk. Ez egy másféle daru volt. Valahol azt olvastam, ezt kábeldarunak hívják. Lehet, így van. Angolul a perverzebb szavak kedvelőinek ezt a szerkezetet cable crane-nek nevezik. Amikor építették a Hoover gátat, akkor itt nem volt semmi.



Se út, se vasút, se híd. Ha valaki át akart menni a másik oldalra, vagy került pár száz kilométert vagy lemászott, átúszott és felmászott a másik oldalon. Építkezéskor, több tonna betonnal megrakodva nem túl praktikus. Ezért építettek egy vasútat a gátig és építettek egy kábeldarut a másik oldalra. Ezen húzták át a cuccot egyik partról a másikra.



Azon elmélkedtem, hogy ha még sokáig fogok állni a napon, árnyékom bele fog égni a Hoover gátat határoló meredek sziklafalba.



Pedig csak reggel 9 volt. Nyáron érdemes korán jönni a Hoover gáthoz. Pár perccel nyolc után érkeztem, harmadik autó voltam a garázsban. Az első kettővel a parkolóőrök jöttek.

Van ingyenes parkoló is, de az a napon van és úgy éreztem, 7 dollárt megér, hogy amikor végzek, akkorra ne egy olvadt tócsát találjak az autó helyén.



Sivatagi mókusok röhögtek rajtam, ahogy a túlfolyó fele haladtam. A gát két oldalán egy-egy túlfolyó hivatott elvezetni a felesleges vizet. Mivel a Föld most egy szárazabb periódusban van, a túlfolyókat kétszer használták összesen. Egyszer, amikor feltöltötték a gátat és tesztelték őket, egyszer meg 1983-ban, amikor kicsit sokat esett az eső. Akkor megtelt a tározó.



A túlfolyó egy valószínűtlenül nagy betonteknő, amibe nyugodtan el lehetne dugni egy csatahajót is. Nehéz volt elhinni, hogy valaha is megtelik a tó és hogy a hullámok a gát koronájának közelébe érnek.



Szeretném ezt élőben is látni, bár attól tartok, a következő Vénusz-átvonulásra nagyobb az esélyem.



Megjegyzés:
A teli Lake Mead-et ábrázoló fotó a Wikipediáról származik:
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/1f/Hoover_Dam_and_Arizona_Spillway%2C_1983.jpg

Red Rock Canyon

Valóban, ezek a sziklák vörösek voltak. De ez hőmérsékletükön nem változtatott semmit. Forrók voltak, csakúgy, mint a szemgolyószárító szél. Szerintem, ha a szélben az ember szemgolyójának melege van, akkor ott tényleg túl magas a hőmérséklet.



Véletlenül lett fél napunk és ezt kihasználtuk: elmentünk megnézni a Red Rock Canyont. (Romesz, köszönjük a tippet!)



A Red Rock Canyonról tudni kell, hogy évente egymillió ember jön ide. Remélhetőleg ők ezt akkor teszik, amikor hűvösebb van. Itt kirándulni kell, sétálni, forrásokat keresni, sziklarajzokat nézegetni - amikor a túrázó lábbelije nem ragad bele az olvadó homokkőbe. Egyes leírások szerint a Red Rock Canyon a Stripről is látható. Ezt elhiszem, de nem nagyon tudok olyan embert elképzelni, aki a Stripről ezt keresné...



Amikor megálltunk valamelyik kilátóban és kiszálltunk az autóból, Yoda azonnal kereső üzemmódba kapcsolt és addig nem nyugodott meg, amíg nem talált egy árnyékot. Amint megvolt az árnyék, befészkelte magát és hat macskával nem lehetett volna onnan kicsalogatni.



Egy patakpart tetszett a legjobban a Mesternek. Itt árnyékos padokat találtunk egy erecske partján. Népszerű hely volt, a szomszéd padon páran a krími háború angol lovasrohamait elemezték.



Mi ettünk, majd mielőtt elolvadt volna az aszfalt, elindultunk. Ide még visszajövünk túrázni - ha majd lehül az idő és 25 fok lesz.

A sóhivatalnok és a színek

Az EU-ba történő belépéskor Yoda papírjainak egy rendkívül fontos feltételnek kell megfelelniük. E feltétel teljesítése nélkül az egész eljárás reménytelen.

A papírokon a pecsét és az aláírás más színű kell legyen.

Azt mondták, ez a hamisítások kiszűrése miatt kell.

Lehet, szólni kéne Brüsszelben, hogy már rég feltalálták a szinesnyomtatót.

Trader Joe’s

Kérsz kekszet? - nyújtott felém a pénztáros egy csokiskekszet. Pár falatkával nemcsak Yoda képzeletét lehet rabulejteni, hanem engem is. 2001-ben így szerettem meg Bostonban a Trader Joe’s-t és kapcsolatunk azóta is felhőtlen. Minnesotában néhe másfél órát is autóztunk, hogy meglegyen a pattogós japán fagyink és kalamatánk vagy serrano sonkánk.

Salt Lake Cityből többet kell autózni, a legközelebbi Trader Joe’s nagyjából hatszáz kilométerre van Las Vegasban. Esetleg Denverben. Vagy kicsit messzebb Kaliforniában.

Trader Joe’s egy ételkülönlegességeket elérhető áron kínáló bolt, amelyik igyekszik úgy kinézni, mint egy sarki fűszeres. Ez általában sikerül is neki. Szemben a nagy szupermarketekkel, viszonylag kevés terméket kínálnak, de azok jó minőségűek és elfogadható az áruk. Emellett vannak hagyományos termékek is, például tej és gyümölcslé. Normálisabb államokban jó minőségű borokat is lehet találni itt a világ minden pontjáról.

Egy Trader Joe’s látogatás mindig fontos érv egy las vegasi kirándulás mellett, csak üres csomagtartóval kell érkezni, hogy tele lehessen pakolni finomságokkal.

Las Vegas számára rossz hír, hogy valószínűleg még idén nyílik egy Trader Joe’s Salt Lake Cityben is.

Remélem, itt is adnak majd nekem csokiskekszet.

Las Vegas előörse Mesquite

A sziklákon vegetáló sápadt kórók homokon vegetáló sápadt kóróknak adják át a helyüket, ahogy az autópálya meredeken leereszedik a Virgin-folyó völgyében Arizonából Nevadába. Itt jelennek meg az első, a szomjanhalás rémével küzdő kaktuszok is és itt áll Mesquite városa.



Mesquite az a hely, ahol évek óta megállunk tankolni, megborzongunk a kaszinókon, esetleg eszünk egy szendvicset és megyünk tovább. Most azonban megálltunk és végigautóztunk a főutcán, sőt, Yoda elemezte a várost árnyék és pisilési lehetőségek szempontjából is.



Mesquitét mormon telepesek alapították, csakúgy, mint Las Vegast. Ők ezt a helyet Mesquite Flat-nek nevezték, amit később Mesquitére egyszerűsítettek. Aztán megnyitották a kaszinókat és az összes bűnös utahi lélek elkezdett idejönni inni és kaszinózni.



Mesquite ma erről szól: a város hatalmas kaszinók védik a csődtől. A kaszinóerődök között pedig egy csendes, álmos kisváros izzik a forróságban. Az emberek légkondicionált otthonaikban vagy a kaszinókban várják a jégkorszakot.

Van múzeum is - előzetes bejelentésre látogatható.



A kisvárosban legjobban a városháza tetszett. Látszott, volt ízlés, volt pénz és lett fű. Ezt az épületet és az előtte levő füvet szerette Yoda a legjobban.



Nekünk a szobrok is tetszettek. Valószínűleg azt jelképezik, hogy Las Vegas elszívta az utolsó csepp vizet is a környékről.