2009. november 3., kedd

Vadnyugati történet


Ward cemetery
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja százfős tömeg gyülekezett az egykori Bingham városka temetőjében.

Jelképes sírt állítottak James Douglas Hulseynek, a másodseriffnek. James Douglas Hulseyt 1913 novemberében itt helyezték örök nyugalomra. Sírját egyszerű fakereszt jelelölte, ami mára eltünt.

A helyettes seriff egy klasszikus vadnyugati történetben vesztette életét.
Egy Red Lopez nevű bandita egy kisebb vitát hagyományos módon, pisztollyal rendezett le. A gyilkosság után Lopez a hegyekbe menekült. Tudta, hamarosan üldözni fogják, ezért egy megfelelő helyen inkább bevárta a seriffet.

Az üldöző csapatot a városka rendőrfönke vezette. Őt érte az első lövés. Helyettesét a második. A segítségükre siető harmadik rendőrt is elesett.
A negyedik a taktikai visszavonulást választotta.

Óriási embervadászat vette kezdetét. Lopez egy elhagyott bányába menekült. James Douglas Hulsey egy másik rendőrrel követte. A rendőrök szó szerint ki akarták füstölni a banditát: éghető anyaggal leöntött szalmát halmoztak egy csillére, amit be akartak gurítani a bányába. Lopez azonban lelőtte őket és egy szellőzőkürtőn át elmenekült.

Meg se állt Texasig, ahol békétlenül élt (és ölt) nyolc éven át, mígnem a sors egy texasi rangert vetett útjába. A ranger nem habozott, lelőtte Lopezt. Frank Hamer egy évtized múlva lett igazán híres: ő volt az a ranger, aki a Bonnie és Clyde elleni rajtaütést vezette.

Bingham cityt mára felfalta a gigászi Kennecott bánya. A településből már csak a temető maradt meg.
A városka és rendőreinek történetét elfeledték, mígnem egy helytörténész elő nem ásta. Ekkor a környék rendőrei gyűjtést rendeztek egykori kollégáik emlékére.

Kennecott Copper Mine

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Hölgyem/Uram!
A Flickr-en lévő egyik fotóját szeretnénk megvásárolni készülő könyvünkhöz. Kérem, keressen meg bennünket ez ügyben.
Köszönettel:
Zima Szabolcs
Graph-Art, Debrecen
szabolcs@graphart.hu

ribizlifozelek írta...

ribizlifozelekATgmailDOTcom