Vendéglő a kalapban

-

A cowboyok előtt rántott hagymakarikák (fél kiló), sültkrumpli (fél kiló) és hamburger (egy kiló) tornyosult. A t(ehén)pásztorok rágtak, fogaik ütemesen őrölték az egyori jószágot. Arcukat takarta a rágás ütemére mozgó kalapjuk. Ettek és néha minket néztek.

Benzinkút (1), vendéglő (3, nyitva 1), kávézó (2, zárva: 2), motel 4, bolt: 0. Lakos: 88. Folyó: 1. Híres szikla: 1. Utca: 1. Normál szikla: végtelen.

Ez Mexican Hat.

- Ez a legíresebb vendéglő 150 kilométeren belül - magyaráztam V-nek.

- Miért?

- Mert itt adnak sört.

- Máshol nincs sör?

- Van. De az messzebb van, mint százötven kilométer. A navajo az egy száraz nép. Legalább annyira, mint ez a sivatag.

V aggódva pislogott. A sörnek örült, de látszott, gyanakszik.

- Jó az étel?

- Harminc kilométeren belöl ez a legjobb - nyugtattam V-t.

- Van másik?

- Nincs.

A parkolóban három jármű állt. A kisebbik, 5.6 literes (benzines) motorral felszerelt kisteherautó mellett parkoltunk.

Amikor bementünk a vendéglőbe, egy biliárdasztal és egy bölénykoponya nézett ránk szemrehányóan. Leültünk egy ablakhoz, ahonnan a folyóra láttunk.

Ahogy beléptünk, csend lett és minden tekintet ránk szegeződött. Minden lépésünket követték, ahogy az asztalhoz mentünk. Három cowboykalap nézett minket mereven. Négy navajo lesett diszkréten.

A kalapok voltak a teherautókkal. Ők rágtak ütemesen. A navajók csak majszoltak. Mi ettünk.
A hamburgerbe egy fél tehenet daráltak bele. A másik felét csili formájában a lángosra emlékeztető, olajban kisütött kenyérre hajazó ételre tették. Ezt az ételt, a navajo fried bread-et lapátoltam én a számba.

Egyikünknek se volt kalapja. Meztelennek éreztük magunkat kalap és V-8-as motor nélkül.
Megbeszéltük, amint egy boltba érünk, megnézzük, van-e jó kalapjuk. Bolt már huszonöt kilométerre volt egy: szuveníreket árultak benne.