2008. június 30., hétfő

Egy számitógép halála


Killing Tools
Originally uploaded by ribizlifozelek

Öreg, hat éves asztali gépünk egyszer csak kikapcsolt. Magától. Csak úgy. Leállt és nem volt hajlandó elindulni.
Elvittük szegénykét szerelőhöz, egy kis műhelybe.
Szeretem ezeket a kis műhelyeket, ahol nagy halom bontott alkatrész közepén ül a guru és mindent megbuherál, amit lehet. Amerikában az egész gépet kidobnák. Mi arra gondotunk, nézzék meg, mi baja, aztán, amit lehet, megmentünk belőle.
A guru meglátása szerint valamitől meghalt a tápegység, ami magával rántotta a pusztulásba az alaplapot és a proceszort. A winchester érintetlen maradt. Ez utóbbit el is kértem, egyfelől, hogy lementegessük az esetleg nem elmentett anyagokat, másfelől meg, idegen guruk ne keresgéljenek a holmijaim között. Meg hát ezáltal elsüthettem az olcsó poént a merevlemez felmutatása közben:
- Ennyi maradt a gépből...
A mestert -aki történetesen hölgy-, megkértük, vegye új alaplapot, tápot, RAM-ot, aztán rajka össze az egészet. Mi majd beüzemeljük.
Összerakta. Elkezdtük beüzemelni.
Persze nem működött.
Nálamnál okosabb emberekhez fordultam, hogy nem indul. Mondták, húzzam le a szalagkábelről a CD-t. Lehúztam. Ekkor elindult. Aztán megállt. A Linuxot látta, de nem inditotta el, a windowst látta, de meg se próbálta elinditani. A szakemberek azt mondák, újra kell rakni a winchestert. Persze aztán a Linuxba életet lehelltek, a Windows meg csak pislogott és nem indult.
A régi vincseszteren minden megvolt és jól. Sikerült a Linux segitsgével megnézni, mi is van rajta. Minden rajta volt épen, egészben.
Felvetettem, mi lenne, ha beszerelnénk egy másik vinyót, azon lenne az oprendszer, arról indulna. Az ötlet jó volt de nem igazán akartam még pénzt költeni a gépre.
Azt többen elmondták, a Windows XP ilyenkor nem tud mit kezdeni az alaplappal és nem is fog. Lehet babrálni, de ezzel leginkább csak az adatokat lehet letörölni és elvesziteni. Nem nyugodtam. Elkezdtem a fórumokat bújni és végre találtam egy jónak tűnő megoldást. A Linux-buherátorok segitségével leftp-ztem minden fontosat a gépről, majd belevágtam a kisérletbe
Betettem a telepito lemezt. Nem engedtem, hogy javitson. Kiválasztottam a telepitő funkciót, majd miután megtalálta a windowst a gépen, a javitót. Elkezdett dolgozni és telepiteni. A rendszer ekkor valamennyire újra rakta magát. Pár újrainditás következett, majd meg kellett adni a Windows kódját. Még jó, hogy egy fiók mélyén ott lapult a lemez és a kód...
Aztán minden elindult. És minden ment, mint a karikacsapás. Semmi sem veszett el. A gép megy. remélem, még legalább újabb hat évig.

Nincsenek megjegyzések: