2008. május 10., szombat

Egy kis kalória - sóban sült burgonya kolbászos, szalonnás sertéshússal


Baked potatoes, bacon, polish kielbasa and pork chop
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nehéz dolog turistáskodni. Az ember mindenfele mászkál, meg néz és idióta magyarázatokat hallgat, nem csoda, ha teljesen kifárad közben. Pont ezért szerettem volna valami ütőssel pótolni a kalóriaveszteséget.
Elővettem három szelet sertéshúst. Ezeket a szeleteket Gargantuára méretezhették: szóltak is, hogy túl vastag a szelet, pedig akkorra már kettévágtam őket és így hat szelet húst csináltam a háromból.
A húsokat jól átsütöttem egy kis olajon, majd ugyanebben az olajban kakukkfüvön átsütöttem a felkarikázott lengyel kolbászt (Polish kielbasa).
A röfit ezek után egy jénai aljára tettem, megszórtam kolbásszal és beborítottam a szalonnaszeletekkel, majd egy órára közepesen meleg sütőbe tettem. Ez az egy óra pont elég volt a sóban sült krumplinak is. A száraz kolompér remekül kiegészítette az enyhén zsíros husit.
Annyira jó volt, hogy csak a vegetáriánusok nem kértek belőle.

Nincsenek megjegyzések: