2008. december 8., hétfő

Mi történt Lindseyvel?


Abandoned
Originally uploaded by ribizlifozelek

A ház parkolójában kora augusztus óta nem mozdul az egyik autó, egy kék Ford Taurus. Rendszámtáblája szerint az autó egy bizonyos Lindsey-é volt. Regisztrációja már rég lejárt, az autó meg csak áll magányosan az egyik fa alatt. Benéztünk.

Az autó hátsó ülése tele volt mindenféle cuccal. Tüzetes szemlélődés után láttunk pár dvd-t a kölcsönzőből, egy könyvet és egy halom kinyomtatott jegyzetet. Néhány ruhát, amin látszott, hazaérkezéskor vetették le, hogy majd másnap csak felkapják, ha kell. Az egész kupac tetején egy McDonald's-os zacskóban némi hamburgermaradék gondolkodott a már időszerű kitörésen.

Elgondolkodtunk, mi is történhetett az autó tulajdonosával, aki látszólag csak pár percre hagyta ott a kocsit. A pár percből aztán lassan fél év lett. A kék Taurus meg csak vár és lassan belepik a levelek.

Több történetet találtunk ki és hallottunk az autóról. Az egyik közülük akár igaz is lehet, de hogy melyik?


Lindsey elhunyt
Money is dead

Lehet, Lindey itt lakott felettünk. Aztán délutáni álmában, a forró utahi napon rosszul lett és elhunyt. Mivel bankszámláján a
különböző kifizetéseket automatikusra állította be, a pénz csak vonódik le apránként és senkinek sem tűnik fel, hogy Lindsey
hiányzik és nincs sehol.
Ha pedig tényleg felettünk lakott, akkor lehet, hogy az ő maradványai szivárognak át apránként fürdőszobánk mennyezetén.
Lindey vendégségbe jön.


Lindseyt megölték
Crime scene

Lindsey hazafele jövet még bekapott egy hamburgert, kivett egy filmet a kölcsönzőből, majd kinyomtatta a másnapra olvasandó
cikket. Lakásában szóváltásba keveredett élettársával, aki nehezményezte, Lindsey megint a fürdőkádban vágta le a lábkörmeit,
ezért hirtelen felindulásból agyonverte egy állólámpával. A holttestet saját autójával elfuvarozta a Big Cottonwood Canyonba,
majd egy félreeső szakadékba dobta, végül pedig áldozatot mutatott be az erdei medvéknek.

Lindseyt megölték 2.
Final victory

Lindsey hazafele jövet még bekapott egy hamburgert, kivett egy filmet a kölcsönzőből, majd kinyomtatta a másnapra olvasandó cikket.
A McDonaldsban az alkamazottnak azonban rossz napja volt, és a húspogácsát beleejtette a sarokban levő patkánymérges dobozba.
Lefújta, pogácsát formált belőle (gumikesztyűben), és eladta. Lindsey ebből a húspogácsából kapott hamburgert. A maradék hamburgert
pedig viszi a kiszállító alkalmazott... és viszi... (Lindsey pedig már nem olvas Örkényt)


Lindsey lelépett
Hollywood Sign
Lindsey békésen tartott hazafele. Bekapott egy hamburgert a Mekiben, a maradékot a hátsó ülésre dobta, majd kivett egy
filmet a kölcsönzőből. Otthon összeveszett a férjével és vérig sértődött. Taxit hívott, kiment a reptérre, felült az első Kaliforniába
menő gépre, és nem akart semmit sem tudni az autójában éledező hamburgerről.

Lindsey biztos lelépett?
Big Cottonwood Canyon

Lindsey békésen tartott hazafele. Bekapott egy hamburgert a Mekiben, a maradékot a hátsó ülésre dobta, majd kivett egy
filmet a kölcsönzőből. Otthon összeveszett a férjével. Az fejbevágta egy állólámpával, a holttestét ledobta a szakadékba a
Big Cottonwood Canyonban, és azt mondta mindenkinek, hogy Lindsey megsértődött és Kaliforniába ment. És ők el is hitték!

2 megjegyzés:

Ziebi írta...

:DDD

A hónap legjobb bejegyzése :D

Amúgy ilyenkor mi vab? Nem hívja a manager a rendőröket, és egyéb agencyket?

ribizlifozelek írta...

Pyry, legalabb az egyik tortenet igaz. Az a kerdes, melyik :)