Prágai zacskó

Megjegyzés: az alábbi bejegyzést még Prágában kezdtem el írni elegáns hotelszobámban a Yodüsszeia alatt, de már nem volt időm blogolni.


Amint lehetett, elindultunk felderíteni a környéket. A diplomatanegyednek nevezett harmincas-ötvenes években emelt városrészben és a szomszédos egyetemi negyedben rengeteg park, zöld felület volt. Jól esett erre sétálni még este és szemerkélő estében is.



Minden parkban, minden zöldebb utca bejáratánál volt zacskóoszlop, ahonnan lehetett potyadékgyűjtő zacskót szerezni. Szeretem feltöltve tudni zacskókészletemet, ezért húztam egyet.

Meglepődtem.

A készség két részből állt.
Volt benne egy papírzacskó (a végterméknek) és egy papírtálca.

A rajzos illusztráció szerint a papírtálcával kellett felvenni mindazt, amit az eb elpotyogtatott, be kellett csúsztatni a zacskóba, majd az összehajtott zacskót belepottyantani a szemetesbe.

Minden reciklált papírból készült.



Ennek ellenére nem tetszett.

Amíg az eb kopogósat potyogtat, a rendszer tökéletes. (Bár nem vagyok biztos abban, hogy selymes fűből miként lehet tálcára bűvészkedni az apróbb bogyókat. Esetleg hagyományosan, zacskó használatával - bár akkor ugyanott vagyunk, mint a hagyományos megoldás esetében. (Hagyományos megoldás alatt nem azt értem, hogy otthagyom, mint eb a Szaharát, hanem azt, hogy zacskóval felveszem, a zacskó száját bekötöm, a zacskót kidbom.)
Ideális esetben a papírzacskó a tartalmával együtt gyorsan lebomlik, szemben a műanyagzacskóval, ami évtizedekig, akár évszázadokikg is őrízheti tartalmát - hacsak nem gyorsan lebomló zacskót használunk.

Komolyabb gond, hogy puhább, esetleg folyósabb állagú vétermék begyűjtése fűből tálcával kivitelezhetetlennek tűnik. Az nem takarítás, hanem maszatolás. Szó szerint.

Az már csak "hab" a tortán, hogy a papírzacskó nem zárható, így az illatmolekulák szabadon áramolhatnak ki belőle.

Az is igaz, hogy aki sokat ügyeskedik a tálcával, előbb utóbb nagyon szerencsés is lesz... főleg, ha van nála folyékony szappan.

Kopipaszta

Bahman Bahktiarit a Utahi Egyetem Közelkeleti Intézetének vezetőjét Utah legnagyobb újsága, a Salt Lake Tribune többször kérte fel elemzések írására. Az iráni származású tudós minden egyes alkalommal lelkesen eleget tett a kérésnek és elemezte a keleten történő eseményeket.

2011 februárjában Bahktiari az egyiptomi helyzetet boncolgatta. A cikk megjelent a Tribune online verziójában is.

Pár olvasónak ismerősek lettek egyes bekezdések. Utánanéztek és vad emilezésbe kezdtek. Bahktiari cikkét összeollózta. Nem a gondolatokat emelte át a New York Times és a CNN elemző írásaiból, hanem az egész bekezdéseket. Gyakorlatilag az egyetlen kölönbség az írások között az aláírás volt.

A nyugati világban, kutatói körökben főbenjáró bűn, ha valaki plagizál. Az egyetemek úgy üldözik a plagizáló diákot, mint egykor a spanyol inkvizítorok az eretnekeket.



Bahktiari esetében sem volt másként.
Ő nem diák, hanem tanár, ami nem éppen mentő körülmény. Sőt.
Egy, nem lopunk. Erkölcsileg nem megengedett.
Kettő, egy magára valamit is adó egyetem nem engedheti meg magának, hogy a szakmai szabályokra ilyen mértékben tojó emberek képviseljék. Egyszerűen nagyobb kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.


A kutató azzal védekezett, hogy nem tudta, újságcikkekből sem emelhet át hivatkozás nélkül mondatokat.

Ez nagyjából úgy hangzik, mintha egy autószerelő azt mondaná, hogy nem tudta, hogy a Trabantokon is meg kell húzni a csavarokat.


A hivatali gépezet beindult. Kiderült, hogy Bahktiari több más - korábbi - munkájánál is jobban merített a kelleténél idegen forrásból.

Ez végleg kiverte a biztosítékot és több aprólékos, közel negyed éves vizsgálat után Bahktiari repült. Ha nem is Utahból, de az egyetemről.

Mint egy ismerősöm mondta, ha valaki egy embertől lop, az plagizál, aki többtől, az kutat, feltéve, ha ír hozzá lábjegyzetet. És hozzátesz valami apróságot, amiért érdemes volt - nem idegen - tollat ragedni.

Reggeli frász

Komótosan készítettem össze a szerszámokat. Hajlamos vagyok valamit kifelejteni, mint most is. Visszamentem a garázsba a fúrókért. Mindent tárva-nyitva hagytam.

Amikor visszamentem, Yoda békésen aludt az új párnáján.


Dolgoztam a küszöbbel. Feltettem a vasalást, nyiszabalátam a fémet. Egyszercsak az az érzésem támadt, hogy valaki néz. Valaki nézett. Valaki mögöttem állt és nézett.

Yoda mellettem volt.
A ház üres volt.

És valaki nézett hátulról.

Óvatosan a kalapács fele nyúltam és közben azt néztem, milyen messze van a véső.

Aztán megtorpantam.

Yoda alszik.
Azaz idegen nem lehet a házban.
Barát se lehet a házban, mert annak Yoda örül.

De Yoda aludt és mögöttem volt valaki.

Biztos, ami biztos, azért megragadtam a vésőt is, mikor megfordultam.

Oszi ült a nappali közepén és nézett.

- OSZI, KIFELE! - köszöntem Oszinak. Oszi nem tud magyarul, mert nem kiszaladt, hanem be. A kanapé mögé.

- OSZI, KIFELE!

Erre Yodában is feltámadt a házörző. Ha Ribizli azt mondja Oszinak, hogy kifele, akkor Oszinak ki kell mennie.

- Vau - mondta a Mester.

Erre Oszi is megtanult, ha nem is magyarul, de Yodául és mint akit puskából lőttek ki repült a kijárat fele, majd egy tigrisugrással landolt a ház előtt bokrokban.

Aztán leült a járdára és sértődötten azt mondta.

- Miaú.

Könyvtárazás a karosszékből

Hevertem a heverőn és a könyvtár honlapját nézegettem. Úgy akartam kölcsönözni, hogy be se teszem a lábamat a könyvtárba. Hogy nem hozok el onnan könyvet - annak fizikai formájában.

Bejelentkeztem olvasókártyámmal.

Egy link a virtuálisan kölcsönözhető könyvekhez vitt. Itt böngészgettem a kínálatot.

Egyszerre öt e-könyvet lehet kölcsönözni. A könyvek különféle formátumban voltak elérhetőek. Volt, ami csak Kindlére volt meg, volt, amit csak pdf-ben lehetett kölcsönözni és volt olyan is, ami e-pub fájlként létezett. Egyes könyvek mindhárom formátumban fenn voltak.

Az e-könyveket a könyvtár bizonyos példányszámban vásárolta meg. Az Alapítvány például három példányban lett volna elérhető, ha nem kölcsönözték volna ki mindet.



A kiválasztott könyvet betettem a kosárba.
A könyvtár honlapja továbbrepített az Amazon oldalára. Itt bejelentkeztem az Amazonra, ahol le kellett nyomni a kikölcsönzöm gombot.

Megnyomtam.

A kölcsönzött könyveket nem lehet mobilhálózaton leszedni, de elérhetőek wifin vagy letölthetőek a számítógépre, ahonnan hagyományos úton, kábellel áttölthetetőek a Kindlére.

Csatlakoztam az itthoni hálózathoz.
Letöltöttem a könyvet.

Megnéztem, mennyi ideig lehet nálam.

A kölcsönzési idő két hét, amit nem lehet meghosszabbítani, szemben a fizikai könyvek három hetével és kétszeri hosszabbítási lehetőségével. Talán arra gondolnak, hogy aki villanyon olvas, rutinosabb és gyorsabb olvasó - nem tudom. Ha két hét, akkor két hét.

Egy valami biztos, a visszavitellel nem lesz gond.

A szövetkezeti piac

Marx forgott a sírjában. Lenin múmiája örömkönnyeket hullatott. Engels szelleme írógépet ragadott.

Egy működő szövetkezeti piacon voltam.


Tudom, hogy a mai magyar közbeszédben és közgondolkodásban a szövetkezet ördögtől való. Azt hiszem, előbb bocsátanák meg egy magyar közszereplőnek egy EU-segély lenyúlását, mintsem a szövetkezet szó nyilvános használatát.

Amikor néha otthon a szövetkezetek előnyeiről beszéltem, olyan érzésem volt, mintha egy elegáns budapesti étteremben elégedett böfögéssel nyilvánítottam volna ki, ízlik az ebéd.

Tudom, az sz-betűs szó démonizálásában komoly szerepe volt annak a húsz évvel ezelőtti negyven évnek, de azóta már felnőtt egy új nemzedék.


Lássuk az utópiát.

R egy külvárosi ipartelepre vitt. Két lemezgyár és három építőipari cég telephelye között egy óráis iparcsarnokban húzódik meg a szövetkezeti piac.

A piac létéről egyedül egy útszéli PARKING feliratú tábla árulkodott.

Mi a maradékok közül szemezgettünk: aki önkéntes munkát vállal a szövetkezetben -több egyéb kedvezmény mellett-, előbb válogathat a termékek közül.

Zacskó nincs.
Eladó nincs. (Azaz pár teremelő ott sürög a vevők körül, hogy házisajtdarabkákkal tömje a kiváncsiakat, hátha majd vesznek még többet.)

A farmerek kipakolják termékeiket (garantáltan bio és organikus) az asztalokra. A gyengébbek kedvéért ráírják, mi a termék (pl alma) és kiteszik az árat, pl 1 padlizsán 65 cent.

A vevő végigjárja a boltot és kosarába teszi, ami kell neki. Például bio kolbászkákat és kolbászokat. Meg sajtrudakat. Meg friss zöldséget. Gyümölcsöt. Amikor végez, odamegy a pénztárhoz.

Az egész piacnak közös pénztára van. Nem Marinéni, Jucinéni és Pajabá’ szedi be egyenként a 55 centeket (“ne tessék má’ olyan nagy pénzt adni, nem tudok visszaadni ezresbül”, illetve “mi az a hitelkártya?”), hanem egyben ki lehet fizetni a 21 dollárt a kazal finomságért.

A banki költségek megoszlanak.

A pénztárosok (szövetkezetitag farmerek) laptopokon és tableteken adták össze az árut. Egy egyszerű programba beírták, miből, mennyit vettem, a program tudta az árakat, tudta, mi kié és így pillanatok alatt a tagok el tudnak majd számolni.

Amikor végzett a pénztáros, egy kartondobozba pakoltam a rengeteg ennivalót és mehettem főzni.

A bor citrusillata

Főztem.

Kellett az ételbe egy kis bor.

Fehér.

Elővettem a főzőbort és miközben vártam, hogy beleönthessem a tepsibe, elolvastam, mit írtak a borról.

A borok cimkéi gyönyörűen leírják, mi van az üvegben. Sokszor elég elolvasni a leírást, a bort már nem kell megkostolni - csalódást okozna.

Ennek a bornak az üvegén a cimke a bor illatáról szólt. Arról, hogy a bornak citrusillata volt.

- Csak kinyitjuk az üveget és a citrusillat belengi a szobát - olvastam és eszembe jutott egy másik erősen citrusillatú üveg a lakásban. Ez az üveg azonban nem a borok között volt, hanem a mosogató alatt. A felmosószerre is tökéletesen illett a bor leírása. Csak azt nem önthettem bele az ebédbe.

Utcabál

Igazából nem utcabál volt, hanem születésnapi parti. Az egyik “őslakos”, L most volt 81. Mivel többen az utcából születésük óta ismerik L-t, szerveztek neki egy születésnapi partit, amit összekötöttek a forgalomcsillapított zóna megünneplésével.

A meghívó kérte a résztvevő utcabelieket, hogy vigyenek széket, ennivalót és innivalót. Mi vittünk széket, sajttal töltött szalonnába és műszalonnába csavart jalapeñót és pogácsát.



Sokan csilit hoztak. Volt vegetáriánus csili és csili csili. Mások a kertből hoztak egy csomó friss zöldséget és így az utca nyulai gyorsan egymásra találtak, nyers répát, cukkinit és squasht ropogtatva. Hoztak mártásokat is hozzá, de többen natúr ettük a zöldet.



Került sok friss gyümölcs, még egy fürt szőlő is jött valamelyik hátsókertből.

Egy tálból grillezett, édes-csípős csirkeszárnyak rémítették halálra a vegákat. A járdaszegély mellett sorakozott fel a nehéztüzérség T vezetésével. T két méterével daliásan irányította a két behemót grillezőt. A lobogó tűzön hamburgerek készültek. Negyedkilósok a gyerekeknek, félkilósok a felnőtteknek. A felnőtt verzióban két nagyedkilós húspogácsa közé tettek be egy-egy hatalmas sajtszeletet.

T szerint Yoda felnőttnek számított, így a Mester döbbenten próbált elhelyezni az arcában egy, a fejénél jóval nagyobb, marhahúsból készült burgert.

Mivel a Mester húsevő, ezért az ő burgerében nem volt sajt.

A tüzérek még grilleztek csirkéket is - nem tudtam, itt vagy egy KFC-ben találni több felszeletelt pipit.

C közben felváltva ette a pogácsánkat és a paprikát. Teli szájjal mindenkit odarángatott és gyorsan beléjük tömött egy-egy jalapeñót. A dolog piramisjátékszerűen működött, mert sokan azonnal odahívták ismerőseiket és gyorsan megkínálták őket a finomsággal.

Nagyjából negyvenen lehettünk - nem gondoltam volna, hogy ennyien élnek ebben a viszonylag rövid utcában. Amikor már látszott, többen nem jönnek, az egyik főszervező felköszöntötte L-t. A köszöntőt nagy ováció fogadta, ekkor már rávethettük magunkat a pszichodelikus tortákra. L 81 évét meghazudtolva két szelet tortát is elfogyasztott.



A torták után a helybeliek még falatoztak egy keveset a különböző finomságokból. T körbejárt, azokat kereste, akik nem ettek, hanem túl sokat beszéltek. T az ő szájukat gyorsan betömte egy-egy grillezett csirkével. Noha Yoda eddig sem beszélt, most ismét rázárhatta álkapcsait egy méreretes baromfira. Yoda kezdte megszeretni a bulit.

Amikor mindenki jóllakot (kivéve Yodát), R, a főszervező ismét figyelmet kért és bemutatta az önkormányzat egyik tanácsnokát: neki köszönhettük az ingyen növényeket a járdaszigetre. Az ingyen növények anyját óriási ováció fogadta, a kedvező pillanatot a hölgy jó politikusként azonnal kampányolásra használta fel.



Az Egyesült Államok nagy részén ha egy önkormányzatnak nincs pénze valamilyen beruházáshoz, a szükséges pénzt gyakran kötvénykibocsájtással fedezi. A kötvényeket értékesítik (azaz hitelt vesznek fel). A törlesztőrészleteket pedig elosztják az adófizető polgárok között és általában a részletet hozzácsapják az ingatlanadóhoz.

A kötvény kibocsátását népszavazás előzi meg. A település lakói szavaznak: akarnak-e új könyvtárat, sportcsarnokot és ezért akarnak-e a következő harminc évben havi extra pár dollárt fizetni?

Itt most a főút másik oldalán terpeszkedő autókereskedések, (üzletileg) halódó halottasház és elhagyott telkek helyét szeretnék fejleszteni.

A lakók feltettek pár kellemes és kellemetlen kérdést, amit a tanácsos lelkesen megválaszolt, majd mindenki evett tovább.

Mi pedig térképet csinálunk, hogy el ne felejtsük, ki kicsoda az utcában.

Készülünk az utcabálra - ultragyors pogácsa

Ültem a teraszon, Vidám madárkák csipegették a magokat, a mécsest finoman himbálta a szél, a nyár végi nap bársonyos sugaraival meleg fénnyel terítette be az utcát.

Zokogtam.

Ha valaki másfél kilo jalapeñót pucol, készüljön fel arra, hogy sírás lesz a vége.

A mexikóinál vettem a zöld paprikákat és egyenként magoztam ki őket és egy kis késsel az eret is kivágtam belőlük. Így fröccsent pár csepp paprikalé a szemembe, fittyet hányva a gravitációra és megkerülve a szemüvegemet.



A paprikákat megtöltöttük krémsajttal. Utána a félbevágott és megtöltött paprikák felét baconba göngyöltük és nemtelen bosszúvágytól vezérelve betettük őket a sütőbe. A másik felét vegetáriánus szalonnába tekertük. A vegetáriánus szalonna szememben sokáig ugyanolyan szemfényvesztésnek tünt, mint a zsírszegény tejföl.

Most, hogy kipróbáltam, beláttam, tévedtem. Sokkal nagyobb szemfényvesztés, mint a zsírmentes tejföl. Az legalább hasonlít az igazi tejfölhöz. Ráadásul a belőle készített ételek is emlékeztetnek a tejfölből készített ennivalókra.

A vegetáriánus szalonna és az igazi szalonna között egy hasonlóságot fedeztem fel: mindkettőt hosszú csíkokra szeletelték.



Ez biztos ehetetlen lesz - összegeztük véleményünket.

Yoda nyelt egyet, ami nála ilyen esetekben különvélemény benyújtását jelenti.

Ennek ellenére nem a Mesterrel etettük fel a vegaszalonnát (lehet, hogy vegetáriánusokból készül ilyen szalonna?), mert annyira sós volt, hogy egy csíkkal síkosságmentesíteni lehetett volna a járdánkat.

Csináljunk pogácsát.

De gyorsan, mert délután utcabál.

Kitöröltem pár könnycseppet a szememből és diktáltam a receptet.



Ultragyors sajtos pogácsa

- fél kilo liszt
- negyed kilo margarin
- két deci tejföl
- harmad kilo reszeltsajt
- két tojás sárgája
- 1 deci tej
- 5 deka élesztő
- só, cukor

1. Mindenből, ami zsiradék, picivel többet tettünk az ételbe a recept által javasoltnál.
2. A langyos tejet élesztővel és cukorral felfuttattuk.
3. Mindent összekevertünk, megsóztunk és a rabszolgával összekevertettük.
4. Egy órát pihentettük.
5. Megint dolgoztattuk a rabszolgát.
6. Megint pihentettük.
7. Kinyújtottuk (Vajon hol lehet a gyúródeszka? Valószínűleg a sodrófa mellett...) Szaggattuk. (Vajon hol lehet a pogácsaforma?) Megkentük tojássárgájával. Megszórtuk reszeltsajttal.
8. 180 C fokon 25 percet sütöttük.
9. Rohantunk, mert késésben voltunk a buliról.

Kerítünk

A terasz árnyas. A terasz kényelmes. A terasz nyitott.

Ez utóbbi tény jelentősen akadályozta a terasz használatát. Eszünkbe se jutna beüvegezni a teraszt, de valamire szükségünk volt, hogyha ebédelünk a teraszon és megjelenik a gonosz postás, Yoda le ne tépje a derék levélhordóról az alsóneműt.

A megoldást egy egyszerű szobakerítés jelentette. A kerítés egyszerű volt, kutyák és gyerekek kordábantartására találták ki. Már júniusban megrendeltük az Amazontól, de most volt egy kis időnk és felszereltük. Titokban reméltem, Oszit is sikerül vele távoltartani az ablakoktól és a kényes szunyoghálóktól.



A felszerelés gyors volt és zökkenőmentes és a terasz egy kis kapuval gazdagodott.

Amikor elkészült a kapu, megjelent Oszi. Az alsó lépcsőről megszagolta a kaput, majd helyből átugrotta és csak annyit mondott:

- De jó játék!

Hamisrákhusoslepény

A hamisrákhús az majdnem olyan, mint a rákhús és még rákhús is van benne, csak a gyártó a rákhús mellé kever bele egy kis semlegesízű - és olcsóbb - halat is. Főzéskor érdemes friss (hamis)rákhúst használni, de végszükség esetén ráfanyalodhatunk konzervre is.



A hamisrákhús továbbra is rákhús marad, csak higított. Mivel a bölcsőben uzsonnára nem rákok ollóját tépdestem le és szívogattam ki belőlük a húst, ezért én nem is érzem az ízbeli különbséget a higított rákhús és a tiszta rákhús között. A sok tejbepapi és joghurt bizonyára tönkretette az ízlelőbimbóimat.




Hamisrákhusos lepény

- hamisrákhús (vagy rákhús)
- lepény (alias tortilla
- paradicsom
- újhagyma
- szurokfű (alias oregano)
- olivaolaj
- kockára vágott erősebb ízű sajt
- só, bors, paprika



1. A rákhúst és a sajtot kockára vágom.
2. Az újhagymát felkarikázom.
3. A paradicsom belét eltávolítom (beleket nem eszünk - csak rákhúst!)
4. Olajon megpárolom az újhagymát, ráteszem a paradicsomot és megszórom sóval, borssal, paprikával és szurokfűvel.
5. Beleöntöm a rákhúst és a felkockázott sajtot.
6. Kavargatom egy kicsit. A rákhús gyorsan elkészül, a sajt gyorsan megolvad.
7. Lepénybe teszem.
8. Feltálalom.
9. Megkérdem: ugye milyen finom ez a rákhús?

Forgalomcsillapítás

Pár hónappal ideköltözésünk előtt az utcánk másként nézett ki.

Az utca főút felöli végén van egy autókereskedés. A betévedő kuncsaftoknak egész jó járgányokat kínálnak. A vevők régen beültek az autóba, kikanyarodtak a kereskedésből, jobbra fordultak be a mi eljövendő utcánkba és kipróbálták az autót.

Padlógáz.

Vauuuummmmm - mondták a V8-ak. Mert ez egy amerikai autókereskedés és a sarokban árválkodó, magányos, száműzött legkisebb autó kétezer köbcentis. A többi nagyobb. Sokkal.

Az utca másik végén stoptábla van. Itt másik rendszert kellett kipróbálni. Satufék.

Nyiiiiiiiik - sivították a fékek. Aztán a stoptáblától ismét padlógázas indulás.


Az utca emelett széles. Ugyanolyan széles, mint az egy sarokkal arrébb levő útkereszteződés, ahol az autókereskedés főútja találkozik egy helyi főúttal. Viszont a helyi főútra öt sáv van felfestve a kereszteződésben.

A kamionok, teherautók ezért, hogy ne kelljen centizniük, nálunk kanyarodtak be. És ki.

Aztán az utca lakóinak elege lett.
Elkezdtek aláírásokat gyűjteni az utcában és elkezdtek az önkormányzat nyakára járni. Az utca főút felöli végére épület egy forgalomcsillapító sziget.



Az utca kétirányú maradt: kivéve a főút felöli végét. Úgy tizenöt méterrel a kereszteződés előtt épült egy járdasziget. Itt csak ki lehet menni, bejönni nem.

Az önkormányzat tíz óra közmunkát kért cserébe. Azaz a lakók ültették be a növényeket a járdaszigetbe.

Amikor jottünk házat nézni, tetszett a csendes utca. Az ingatlanos is kiemelte a forgalomcsillapítást, mint értéknövelő tényezőt.

Mi már a készbe költöztünk bele. Azaz Ribizliék egyik fele segített növényeket ültetni, Yoda pedig azóta is buzgón segédkezik a locsolásban.

Tópart

A Nagy Sós-tó nagy.

A hatalmas vízfelület fényhatásai elképesztőek.



Az az egy baj, hogy fürdeni nehézkes a tóban. A szupersós vízben csak valami pici rákocska él. A víz szélén pedig csak valami legyecske.

Ha valaki közeledik a parthoz, a parti homoknak hitt “part” megelevenedik, felhővé válik és elrepül.

Közben döngicsél és zümmög. Nem harap, nem mar, csak döngicsél és zümmög. Miután átgyalogoltunk a legyeken, általában még pár kilométert kell menni a mélyvízig - amibe aztán a magas sótartalom miatt nehéz alámerülni. Aztán ugyanezt még egyszer.

Úgyhogy most csak sétáltunk és fotóztunk.

Oszi

- Valami van az ablakban!

- Csak Oszi - nyugtattak meg.

Yoda döbbenten morgott.

- Oszi? - kérdeztem - Egy Oszi, egy Oszkár mászkál a hálószobaablakunkban?

- Nem Oszi. OC.

Ekkor már semmit sem értettem. A jet lag erősebb volt kombinációs készségemnél és látszott, Yoda is hasonló problémákkal küzd.

- Néha kaparássza a szunyoghálót. Ilyenkor le kell locsolni. Főleg, mert élesek a karmai.

Egyetértettem. Mi sem természetesebb, ha Oszi leselkedik a hálószobaablakban és kaparássza a szunyoghálót, le kell locsolni. Mert élesek a karmai.

- Ki az az Oszi?

- Nem ki. Mi. Nem Oszi. OC. Outdoor Cat.

Agyam zárlatos lett az információözöntől, fülemre húztam a takarót és próbáltam harcolni a jet lag ellen. Yoda követte példámat és úgy döntött, ha orrát a fenekébe dugja, akkor nincs macska az ablakban.

Tökleves

A tökleves tipikus Halloween étel lehetne. De mi nem Halloweenkor ettük, hanem nemsokkal visszaérkezésem után.

- Töklevest kérsz? - kérdeztem a vendégünktől.

- Nem, sietek - felelte és már ott se volt.



Az én reakcióm is ez volt, amikor Szentendre főterén a Kereskedőházban Á töklevest rendelt nekem.

- Tökleves? - kérdésemet többféleképpen lehetett értelmezni és szerintem hanghordozásomat sziniakadémiákon és újságíróiskolában is oktatni kellene. Az egyszavas kérdésnek több jelentésárnyalata volt, az Ember tragédiájának.

- Ez biztosan jó ötlet?

- Megártott a meleg?

- Sokat ettünk vacsorára?

- Már nem vagyunk barátok?

- Mi rosszat tettem?

- Legközelebb tényleg vargányás reggeli lesz.

- Még az összes fogam megvan.

Ennek ellenére kipróbáltam a levest és kértem belőle repetát is.



Körtés kéksajtos tökleves

- tök
- hagyma
- kéksajt
- édeskörte (minél édesebb, annál jobb)

1. A tököt és a hagymát összefőzzük, majd turmixoljuk. (Amerikában ha lusták vagyunk, veszünk egy doboz organikus töklét.)

2. Belekeverjük a kéksajtot és az apróra vágott körtét.

3. Meggyőzzük vendégeinket, hogy egyék meg a levest.

Yodüsszeia - Megérkezés

Azt hittem, rosszul látok. Reggeli háromharminc csak időutazásos sci-fi-ben létezik, abban is csak akkor, amikor a zseniális őrült tudós sátáni kacajjal ekkorra küldi vissza ellenségét az időben.

De háromharminc volt. Vagy inkább fél négy. Az sokkal többnek látszik.

Felkeltem és a szálloda kávéfőzőjén csináltam magamnak egy mogyorós kávét (Starbucks). Papírpohárba töltöttem (monogrammos), majd fejemre öntöttem egy csomó hideg vizet. Nem ébredtem fel és nem lett hirtelen hat óra sem.

De a telefon megcsörrent.

A taxitársaság volt, azért telefonáltak, nehogy elaludjak. Ez a veszély nem fenyegetett - amíg folyamatosan ömlött a hideg víz a fejemre.

- Ha sokáig így utazom, teljesen leszokom az alvásról - morfondíroztam, miközben Yodával és a bőröndökkel elindultam lefele. Mire leértem, eszembe jutott, hogy fennhagytam a kávém.

Visszamentem a kávéért, majd újraindítottam a reggelt.

Három ötven volt.

A taxis udvariasan kihajtotta a kávétartót az autóban, majd téptünk a reptérre. Ekkor esett le, hogy ugyanaz az ember visz ki, aki este behozott.

- Hány órás a műszak? - kérdeztem.

- Amíg van munka! - felelte önérzetesen én meg rémülten képzeltem el a többezer New York-i taxist, amint megállás nélkül csak mennek, mennek és mennek, amíg szét nem esik alattuk az autó.

Ötkor JFK Delta terminálja is kihalt volt.

Pillanatok alatt becsekkoltam, majd elindultunk sétálni. Bejártuk kedvenc reptéri pisilőhelyeinket és megfigyeltük, hogy a személyzet nagy része keresztrejtvényt és sodukut fejt.

Kevéssel hat után besétáltunk a kapuhoz. Ott láttam, hogy a járat korábban indul. Ilyen se történt még velem és a Deltával. A gép tizenöt perccel korábban indult és majdnem egy órával korábban érkezett.

Ennek ellenére leszállás után csak annyit mondtam:

- Legközelebb hajóval megyek.

Yoda erre csak pisilt egyet.

Yodüsszeia XII - Egy világvárosi éj

Két órát tartott az út és közben a rendőrök egyszer sem állítottak meg, hogy miért hajlítja Yoda a teret.

A szálloda Brooklyn közepén volt és a taxis gps-e dícséretes gyorsasággal megtalálta és csak egyszer kellett a pilótának arra fordulnia, amerre nem lehetett. Szerencsére épp nem jött szembe senki.

A Sheraton elegáns volt, mint egy Sheraton.

- Biztonságos ez a környék? - kérdeztem ránézva két öltönyös konyhaszekrényre, akik látványosan tettek semmit a hallban.

- Teljesen egészében.

- Akkor ők miért vannak itt?

- Megnyugtatják a partizó vendégeket.

A 23. emeleten folyamatos buli volt, szerencsére nem az exekutív 22-en kaptam szállást, hanem a fapados 8-ikon.
A szálloda liftje a szobakulcskártyával működött. Ha nem dugtam be a kulcsomat az olvasóba, automatikusan felvitt bulizni a 23-ra. Természetesen nem dugtam be a kulcsomat, eszembe se jutott. Amikor megláttam az őrületes partit, akkor kezdett derengeni bennem, hogy nem ide akartam jönni.

Lift tanulmányoz. Kulcs be. Érkezés a nyolcadikra.

A szobában embertelenül hideg volt. 62 fokra (Fahrenheit) allították a hőmérsékletet, biztos pingvinekre vártak. Míg a hőmérséklettel vacakoltam, Yoda felfedezte a szobát:

- Éhes vagyok - mondta.

Természetesen ekkorra minden ennivalónk elfogyott, még a gondosan csomagolt kutyaeledel is. Nem közel négy napos yodüsszeiára készültem, hanem egy egyszerű, Prága - Salt Lake City útra.

Mivel a szálloda vendéglője nem volt kutyás, szóltam a Mesternek:

- Gyere, nézzük meg mit lehet enni egy világvárosban 11-kor!

- Én rántottcsirkét kérek! - mondta a Mester.

Elindultunk. Ekkor derült ki, hogy Brooklyn világváros. Két saroknyit mentünk és már három olyan helyből választhattunk, ahol enni lehet. Volt egy pékség, egy deli és egy kisbolt.

- Melyikbe menjünk? - kérdeztem a Mester.

- Mindegyikbe.

Azon tünődtem, melyikből hajítanak ki minket gyorsabban, amikor megjelent egy hölgy (Hölgy, kalapban, kosztümben, ahogy kell). A hölgyet egy pici kutya vitte sétálni. Köszöntünk. Az ebek köszöntek. Aztán a hölgy belibegett a kutyával a delibe. Ez eldöntötte a kérdést.

- Bejöhetek a kutyával? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, közben láttam, két másik négylábú vendég is áll már sorba.

- Fogyaszt a kutya?

- Igen.

- Akkor természetesen. A vendég az vendég.

Hunyorogva tanulmányoztam a kiírásokat.

- Pastramit kérek - New Yorkban egy deliben pastramit kell enni. Sajnáltam, hogy a klasszikus delik egyikébe, Katzhoz vagy Carnegiehez nincs időm elmenni, de menü itt is több, mint ígéretes volt.

- Mekkorát?

- A legnagyobbat - vágott a szavamba Yoda.

A frissen szeletelt szaftos marhahúsból szerintem legalább fél kilo tünt el a félméteres kenyérben. Yodával csak pislogtunk. A húst egy kevés sajt követte (ez nem része az eredeti pasztraminak, de mindegy). A sajt lehetett vagy húsz deka.

- Zöldséget kérhetek bele? - a fickó úgy nézett rám, mintha azt kértem volna tőle, szeletelje fel az anyját és őt is dugja bele a szendvicsbe, majd az égre nézve azért levágott három (HÁROM!) karika paradicsomot és beletette a szendvicsbe. Tudom, egy pasztramiszendvicsbe nem való a paradicsom, de éhes voltam. Legközelebb majd ínyenckedem.

Vettem még fél liter gyümölcslét, almát, süteményt és fizettem. Tíz dollár.

Picit még séltátunk, majd visszavonszoltuk magunkat a szállodába. Megvacsoráztunk és felhívtuk a taxitársaságot, hogy mikor vinnének ki minket a reptérre.

- Most szeptember 11 miatt nagy a forgalom - magyarázta a diszpécser.

- Hatra szeretnék kiérni, mit javasol?

- Induljunk négykor. Biztos, ami biztos.

Nyeltem egyet. Féltizenkettő volt.

- Rendben, akkor legyen négy - mondtam lemondóan, majd végigdőltem az ágyon. Yoda ekkor már hangosan hortyogott.

Yodüsszeia XI - JFK

Tudtam, hogy lekésem a csatlakozást. Tudtam, hogy JFK-n esélyem sincs elérni a járatot. Szerencsére ezt a Delta is tudta, így még ki sem léptem a repülőből, még sorba se álltam az amerikai belépéshez, már hallottam a nevem.

Mr Ribizli, fáradjon az információspulthoz.

Odafáradtam a rögtönzött Delta-pulthoz, ahol kaptam két taxiutalványt és egy szállodai beutalót, meg ebéd- és vacsorajegyeket. Rutinosan tettem el mindent a másnap reggeli beszállókártya mellé, majd megkérdeztem:

- Ugye ez egy kutyás szálloda?

Döbbent csend.

Megkérdezzük, kérem, fáradjon a csomagfeladásnál a Deltás kollégákhoz.

Az amerikai határőr gyors, Yoda beléptetése is zökkenőmentes volt. Csak a sorban előttünk állóval volt baj.

Minket - Yoda miatt - külön abalkahoz irányítottak. Itt azonban már állt valaki. Egy közel két méter magas, csontos fekete, aranykeretes napszemüvegben. Mellette az asztalon több száz karton cigaretta.

- Kérjük haiti kreolul beszélő amerikai állampolgárokat, jelentkezzenek - mondták be a hangosba.

A haiti kreol -, a kreyòl ayisyen egy kicsi, alig tizenkét-tizenhárom millió ember által beszélt nyelv. A haiti kreol a francia és pár nyugat-afrikai nyelv keveredésével jött létre, komoly portugál, spanyol hatással, amihez hozzá kell adni egy helyi idián nyelv befolyását is. A haiti kreol a haitiek és az emigráns haitiek anyanyelve. Egy átlagember akkor hall kreolt, ha az esti krimiben (vagy horrorban) vuduznak. Ilyenkor a fenyegető, halandzsának tűnő nyelv a haiti kreol.

Hamarosan előkerült egy utas, aki beszélt haiti kreolul. Közben felfedeztem öt nagy papírdobozt is. A papírdobozokon a RUM felirat volt olvasható. Valószínűnek tartottam, hogy a dobozokban nem kreol nyelvkönyvek vannak.

A dolog elhúzódott, főleg, mert az aranyszemüveges azt állította, a nagyjából hétszáz karton cigarettát személyes használatra hozta. Amikor felkínált egy-egy kartont a vámosoknak, aggódni kezdtem, de szerencsére (mármint az enyémre) ekkor elvitték a fickót. Innen minden flottul ment. Beléptünk, felkaptuk a bőrőndöt, elköszöntünk az idős házaspártól, akik itt is mögöttünk voltak a sorban, de előttünk végeztek és mentünk a Deltához. Itt egy enyhén túlsúlyos ügyintézőhöz kerültünk.

- A Double Tree sajnos nem kutyabarát, - kezdte a nem éppen deltás deltás -, de találtunk egy megfelelő szállodát. Ez a Sheraton. De sajnos Brooklynban van.

Nekem már mindegy volt minden.
Egy kedves deltás hölgy elmagyarázta, hol van a taxi - rosszul, de szerencsére a prágai járat utasai között működött a szolidaritás és a többiek szóltak, rosszfele megyek. Jött a fuvarozó cég és egy szimpatikus indiai fickó bedobta bőröndömet hátra, majd nagyot sóhajtott:

- Brooklyn? Hosszú lesz. Minden tele van ellenőrzőpontokkal szeptember 11 miatt.

- Az élet nem habostorta - gondoltam, majd megnéztem órámat. Kíváncsi voltam, mikorra érünk a szállodába.

Yodüsszeia X - újrázás

Álltunk a sorban és vártuk, hogy ismét kikérdezzenek minket a biztonságiak. A sor elején álltam, a sor végén volt a hetvenes házaspár, legalábbis az első tíz percben. Aztán valahogy előttem álltak.

A mögöttem állók humorba folytották frusztrációjukat. A sor rázkódott a röhögéstől, ahogy “szinkronizálták” a közrend éber őreinek a kérdéseit:

- Ez a maga felesége?

- Biztos benne?

- Teljesen biztos?

- Honnan tudja?

Amikor sorra kerültünk Yodával, alig bírtam visszatartani a kirobbanó nevetést.

- Ez a maga kutyája?

- Biztos benne?

- Mióta ismerik egymást?

- És, és ez a maga gazdája?

- Biztos benne?

- Rendszeresen viszi sétálni?

- És olyankor ki vigyáz a bőrőndre?


Akkor kezdtem gyanakodni, amikor a beszállókártya mellé étkezési utalványt is kaptam. Valószínűnek tünt, további késésre lehet számítani - csak a Delta el akart hozni minket a Diplomatból, nehogy még egy éjszakát kelljen fizetnie.

Az étkezési utalvány most csak 140 korona értékű volt. Mivel úgy éreztem, késni fog a gép, Yodával így a tervezettnél többet sétáltunk az erdőben, majd átestünk az útlevélkezelésen (zöld gomb, mehet) és mentünk ebédelni.

A prágai reptéren nagyjából úgy lehet 6 euróból (kb ennyit ér 140 korona) ebédelni, mint Ferihegyen - ha az ember nem ismeri a terepet. Többen panaszkodtak, hogy a pénzből csak egy szendvicsre futotta. Mi azonban Yodával már rutinos utazók voltunk. Elsétáltunk a méregdrága éttermek mellett (két pár virsli sörrel akciósan nyolc euró) és egy terem végében bekanyarodtunk a menzára. Mivel itt evett az egész személyzet és az összes pilóta, bíztam a helyben.



Knédlit kértem a pultnál, a tálcámra tettem egy kis gyümölcsöt, süteményt, üdítőt, majd fizettem. Még mindig túl sok volt a pénzem, így a pénztároshölgy hozott pár doboz kekszet is. Megebédeltünk, majd elsétáltunk a kapuhoz.

Az itt tolongó éhes utasok mind a repülőt nézték, amit egy lapos járgány vontatott lassan a csáphoz.

A Delta járat további két órát késik - mondta be a hangos.

- Csak a levegőben ne vontassák! - sóhajtott egy utas, én pedig ekkor már biztos voltam benne, le fogom késni az utolsó Salt Lake Citybe induló gépet is.

Yodüsszeia IX - Hotel Diplomat

- Holnap reggel hét harminckor indul a busz a reptérre. Nem várunk senkire - mondta határozottan a Delta képviselője, a járat törlése után és mielőtt elindultunk volna Prágába a Hotel Diplomatba.



A Hotel Diplomat valamikor a prágai szállodák koronázatlan királya volt. Koronázatlan, mert itt helyezték el a testvéri szocialista országokból érkező vendégeket, akik nem igazán voltak monarchisták.



A négycsillagos panelmonstrumból a legutóbbi felújítás során kellemes gigaszállodát csináltak, ahova tömegével érkeznek az üzletemberek és a csoportok. Itt kaptunk egy barátságos szobát Yodával. A szobában egyetlenegy részlet fogott meg nagyon: az íróasztalhoz háromféle konnektor tartozott. Volt egy kontinentális európai, egy brit és egy amerikai. Száztíz volttal. Azt hiszem, komolyan gondolták az üzletember vendégeket.



A szálloda az egykori diplomatanegyed Bauhaus és sztálinbarokk házai, a hadügyminisztérium (lásd fenn) és a prágai műegyetem épületei közül emelkedett ki. Yodával szerettük a negyedet. Széles utcák, érdekes épületek és sok fű - tökéletesen éreztük magunkat.



Egy valami hiányzott boldogságunkhoz: a New York-i járat. A reggeli séta után leadtam kulcsomat a recepción.

- Ugye, hét harminckor lesz a Delta transzfer?

- Most telefonáltak, hogy kilenc harminckor megy a busz.

A recepciós faarccal, kérés nélkül adta vissza a kulcskártyát, mi pedig sétáltunk egy keveset a környéken, de most se vettünk Maseratit a sarki boltban, viszont kilenckor már a buszon ültünk.

A negyed órával korábban induló buszt az egyik utas csak azért érte el, mert nagyon gyorsan tudott futni.

De legalább úton voltunk a reptérre.