2007. november 1., csütörtök
Francia válasz a tortillára
A tortilla egy spanyol eufemizmus: tojásrántottát jelent. Persze nem egy mezeit, ebben a rántottában minden lehet, olivabogyó, zöldbab, szardinía, tonhal... De végül is, rántotta.
Mivel rántottát már ettünk eleget (és tortillát is), most valami másra vágytam. Egyszerűre, gyorsra, melegre és látványosra. Különben sem jó ómen este hétkor rántottákat eszegetni. Mostanában egyik kedvenc időtöltésem receptek olvasása, tudtam is, mi a megoldás. Tudtam, csak nem találtam. Olvastam valahol a netetn. Persze nem jelöltem be, hol, de valamennyire emlékeztem a receptre. (Ezt hívják kreatív főzésnek.)
Fogtam két nagy fej hagymát és hangos zokogás kíséretében felvágtam őket. Az elsőt gyönyörű, 3x3 milliméteres kiskockákra, ahogy nagyapámtól tanultam, a másodikat, miközben könnyeimmel sóztam a hagymát nagyjából centiméter élhosszúságú alaktalan idomokra trancsíroztam és csak szerencsémnek köszönhettem, hogy nem ízesítettem körömdarabkákkal vagy nem locsoltam megegy kis vérrel.
A hagymát olivaolajon pároltam, ismét, ezúttal célzottan megsóztam, majd beleöntöttem egy paradicsomkonzervet. A recept beszélt cukorról is, ezt ketchöppel pótoltam és reméltem, ebbéli ténykedésemet Anikó nem veszi észre. Igazából nem is tudom, miből lett volna nagyobb botrány, a ketchöpből vagy a cukorból. Lehet, az esélyegyenlőség jegyében mindkettőből kellett volna bele tenni, nem tudom...
Amikor már az egész kulimájsz forrt, nyakonöntöttem vörösborral. A recept azt mondta, úgy, hogy mindent ellepjen, de az már borleves vagy forralt bor lett volna ketchöpös hagymával, úgyhogy csak mértékkel használtam a borból. Hagytam egy darabig rotyogni, majd csináltam a leves masszába két lyukat, oda beütöttem egy-egy tojást, lefedtem az edényt és öt percig békén hagytam.
A recept mindenféle friss, ropogós franciakenyérről beszélt, hát, ilyen itt nem volt, mi inkább ropogós piritóssal ettük, de így is meglepően jó volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése