Még egy kis séta

Salt Lake City
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel kocsival mentünk, kitettem Anikót az egyetemen, majd leparkoltunk a kutyával a hegy lábánál. Egy darabig csak fel-alá járkáltunk, mert a múltkor elegem lett abból, hogy jó fél órán át lóbáltam a kutyagumis zacskót. Yoda hamarosan egy kis csomagot helyezett a földre, kidobtam a kukába. A kiáramló szagból tudtam, a gazdik lelkiismeretesek és, hogy ide ritkán jár a szemetes. A szemetest ráadásul jó sokat sütötte a nap – most már tudom, milyen a nejlonzacskóban dunsztolt, erjesztett kutyaszar szaga. Igazából meglettem volna-e tudás nélkül...
Az ösvény elején találtam egy műanyag térképet. Kicsit kiszívta a nap. Amúgy se volt nagyon használható, az össze-vissza kanyargó vonalak lehettek akár a több millió évvel ezelött kiszárat Bonneville-tó körvonalai, spagetti-konzerv fotók vagy bármi más.
Az első kisebb csúcsig szerettem volna menni, mert azt olvastam, onnan nagyon szép a kilátás. A panoráma már az út elején csodás volt. Szinte az összes fontos épületet látni lehetett innen. A levegő kristálytiszta volt, a Oquirrh-hegység csúcsait hó borította. A távolban kéklett a Nagy-Só-tó. Giccses volt – és gyönyörű.



Persze a film közel sem tökéletes, fényképezőgéppel fényképezni kell, telefonnal telefonálni, filmfelvevővel filmet felvenni. Ezeket nincs értelme nagyon keverni.



A széles ösvény es völgybe vezetett, ott ment meredeken valahova felfele. Nyugodtan sétáltunk Yodával. Ritkán szembe jött valaki, némelyiknél volt kutya, az állatok üdvözölték egymást. Elértem a következő kisebb dombtetőre. Innen keményebben kellett felfele mászni. A térkép szerint meg lehetett kerülni a következő csúcsot és leereszkedni a másik oldalon. Mentünk a gerincen, mentünk egy kanyargós, nem túl követhető ösvényen és kaptattunk felfele. A másik oldal meredek volt, ott nem lehetett lemenni. Reméltem, hogy amikor elérünk az utolsó csúcs aljára, onnan le lehet ereszkedni. Nem lehetett.



Mivel nem akartam visszafordulni, mentem felfele. Yoda nehezen mászott, a lapos nagy köveken egyszer vissza is csúszott, úgy kellett megint nekifutnia. Egyszer meg a hámnál fogva emeltem át az ebet egy nagyobb akadályon. El is határoztam, itt le nem mászok. Azt is elhatároztam, ide meleg időben nem jövök, én hőgutát kapok, Yoda meg megégeti tappancsait a sziklákon. Télen se akarok idejönni: könnyen le lehet csúszni a vögybe.



Félúton az utolsó csúcs fele, találtam pár kőlapokból összerótt széket. Le is fotóztam Yodát, amint nézi az alattunk elterülő várost. Az ösvény itt elágazott. Az egyik meredeken elindult felfele, a másik, széles út a hegyoldalban kanyargott. Arra mentem, továbbra is remélve, hogy át tudok kerülni a másik oldalra és visszaereszkedni az autóhoz. Mentünk, mendegéltünk, aztán az ösvény leereszkedett a déli völgybe. Itt megint elágazott. Az egyik visszavezetett a városba – csak úgy sejtettem, messze az autótól. A másik a völgyben mászott felfele a nyeregig. Arra mentem. Lassú, alattomos emelkedő volt. Néha én álltam meg pihenni, néha Yoda talált valami NAGYON érdekeset egy-egy fűszálon.



Mégis felértünk a nyeregbe. Jó hosszan visszasétáltunk a kilátóhoz, majd vissza a nyeregbe és elkezdtem keresni az északi völgybe vezető utat. Volt is egy – arra mentem. Egy magasabb nyeregbe jutottunk, finoman másztunk tovább fel a következő hegyre. Északra azonban nem lehetett leereszkedni, nagyon meredek volt a völgy fala. Még mentünk egy keveset: a térképről emlékeztem, egy út levezet a Red Butte víztározóhoz. A széles ösvény azonban egyszercsak teljesen elenyészett. Láttam pár csapást, elindultunk az egyiket. Fagyott levelek csikorogtak a lábam alatt. Ereszkedtünk egy keveset egy bozótosban. Én kellett előremenjek, mert a kutya nem tudta magát áttörni az ágakon. Keményen ereszkedtünk, aztán elfogyott a bozót és megláttam a víztározót – 800 méterrel lejjebb.
Itt is nagyon meredek volt a völgy oldala, erőltettem a szemem, nem nagyon láttam ösvényt. Végül úgy döntöttem, inkább nem próbálok meg itt lemenni. A völgy aljánál lehet egy sziklafal vagy egy kerítés és akkor meg egyszer vissza kéne mászni. Megpróbálhattam volna megkerülni a következő vonulatot, de ilyen alapon lehet, a Missouriig is elmehettem volna, hátha meg lehet kerülni a következő hegyet.
Visszafordultunk. Felfele átküzdöttük magunkat a bozóton, aztán elkezdtünk lefele ereszkedni. Mentünk, mendegéltünk, mígnem választani kellett. Az ismert hegyek helyett a kellemesebbnek kinéző déli oldalt választottam. Yoda megállt és előrehozta a délutáni megkönnyebbülését. Mivel egész úton nem láttam se eldobott szemetet, de kutyagumit, felszedtem és ütemesen lóbáltam. Itt nagyon gyorsan lehetett ereszkedni. Másfél óra alatt le is értünk a hegyről és végre megszabadulhattam Yoda zacskójától.
Röpke hat óra séta után haza is értünk. Még jó, hogy a következő hegyet nem próbáltam megkerülni...