2009. szeptember 4., péntek

Ozora vára


Ozora
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ozora kellemes meglepetés volt. A sok meglátogatott kastély és vár közül ez volt az első, amit teljesen helyreállítottak. Nem voltak omladozó szárnyak, nem kellett tartani a leomló falaktól. A restaurátorok tökéletes munkát végeztek és helyreállították a várat. Bemutatták, milyen lehetett.

Azt hiszem, kaphattak is a fejükre a Disneyland miatt. Az egykori várból nagyon kevés maradt: pár száz éve magtárat csináltak belőle. Az erődből meg nem sok maradt.

Ozora

Korabeli oszloptöredékekből, romokból összerakták az udvart, olyannak, amilyen lehetett. Hasonló módon állították helyre a boltozatokat, bemutatva miként nézett ki egy reneszánsz és egy gótikus térlefedés.

Tetszett ez a helyreállítás. Mutatta, hogy egy rekonstrukcióról van szó, de ugyanakkor az újra felépített részek harmonikus egészet alkottak.

Ozora

A pincét azért szerettem.

Ozora

A kávé a presszóban kicsit gyengére sikerült, talán mert Ozorai Pipo sem volt egy nagy kávéfőző mester, de a várat és a rekonstrukciót imádtam.

Ozora
Eredeti berendezés nem maradt a várban. A termeket jórészt kölcsönbútorokkal rendezték be - egész jól. Kicsit szenzációhajhász volt a trónterem, meg a páncélos lovas kitömött lovon a lovagteremben, de semmi sem tökéletes és talán csak én vagyok nagyon purista.

Ozora

Azokat a termeket, ahová már kölcsönholmik és másolatok se jutottak, kiállításokkal töltötték ki. Az emeleten Almásy (angol beteg) és Eszterházy afrikai vadászkalandját mutatták be. A fotók felén a két gróf döglött állatok mellett pózolt. Azt hiszem, az állatok elhullásában mindketten jelentős szerephez jutottak. Miként elmondták, az Eszterházyak vadászkalandjainak emlékére helyeztek el egy jegesmedvéd az egyik pincében.

Polar Bear

Ezt a magyarázatot azért kicsit erőltetettnek találtam.
A pince azért jó volt.

2 megjegyzés:

Pyry írta...

A jegesmedve azért volt a pincében, mert az az épület leghidegebb pontja! :)

ribizlifozelek írta...

Cool!