2009. szeptember 10., csütörtök

Ügyintézés I


Vanishing Breed
Originally uploaded by ribizlifozelek

Zseniális következtetésekre jutottam. Észrevettem, hogy csaknem tíz éve van Budapesten egy kábeltévé előfizetésem. Másfelől, hogy az elmúlt szűk évtized alatt egyszer lett tévékészülék csatlakoztatva a kábelkimenethez. Arra is rájöttem, hogy van egy extra telefonvonalam, amit évente két-három hónapon át használhatok. De akkor sem használom, mert hát mindenki a mobilszámomat tudja és azon hív. A telefon egyébként magában porosodik az íróasztalon és már álmában sem csönget. Az is eszembe jutott, hogy válság van.

A döntés gyorsan megszületett: lemondom a kábeltévét és a telefont.

Kispest

Először a kábeltévés céghez mentem. A cég irodája egy reménytelen lakótelep reménytelenül lepusztult üzletsorán volt. Félfogadás reggel kilenctől délután négyig. Pontban kilenckor kinyílt az ajtó és beléphettünk az irodába.

Ebben a pillanatban beviharzott egy hölgy az ajtón és könyörögni kezdett. Előre szeretett volna menni, mert be kellett érjen dolgozni a munkahelyére. Előreengedtük, közben megfogalmazódott bennem az emberiség egyik legősibb kérdése.

Ha a legtöbb helyen a hivatalos munkaidő 9-től tart 5-ig, akkor azok a helyek, ahol ügyintézni lehet, miért tartanak nyitva szintén 9-től 5-ig?

Secretary of Socialpolitics

Látom, sok cégnél már lehet később is ügyintézni. Egyes bankok szombaton is nyitva vannak, de a zöm ragaszkodik a kőbevésett 9-17-hez. Esetleg 8-16-hoz.

Valószínűleg nagyon-nagyon bonyolult dolog lenne például a kábeltévés cégnél a három ügyfélszolgálatos alkalmazottból az egyiknek nem kilenckor kezdenie, hanem délután háromkor? És benn maradni este hétig vagy nyolcig? Erre a hat órára meg kapja meg a nyolc órás munkabérét kárpótlásul az elrontott este miatt. (Délelőtt meg mehetne szabadon ügyintézni...)

Quiet time

A kábeltévét pillanatok alatt sikerült lemondani. Aláírtam a kinyomtatott formanyomtatványt, megtudtam, amit még tudnom kellett és mehettem tovább, a MATÁV-hoz

3 megjegyzés:

Ypszi írta...

na majd várjál, mikor kijön a számla, a lemondás utáni időszakról :D

Pyry írta...

Ypszi de rossz vagy :DDD

De amúgy igen, én nagyon bírom hogy itt szombaton e is mehetek bankba ügyintézni, ok, nincs nyitva egész nap, de akkor is. És senki nem vágja hozzá a pofákat, húzza a száját, stb. Arról nem is beszélve hogy ezeket az előfizetéseket ugye meg lehet telefonon intézni, és tényleg lehet, nem csak egy elérhetetlen szám van megadva.

ribizlifozelek írta...

Ypszi, inkabb nem varok :)

Egyebkent sehol sem szeretek ugyintezni...